2016-ban a Plácido Domingo nevével fémjelzett Operalián tűnt fel a fiatal tenor, Bogdan Volkov, akit szép színű, hajlékony, de némi ércességgel is rendelkező hangjának köszönhetően azonnal szárnyára kapott a hírnév. A versenyen orosz színekben induló, ám tanulmányait Kijevben folytató énekes saját bevallása szerint kisgyermekkora óta kétnyelvű. Míg pályája kezdetén a moszkvai Bolsoj Nagyszínháznak jutott kiemelkedő szerep – részt vett az intézmény fiatal énekeseket támogató programjában, majd néhány évig társulati tag is volt a híres operaházban –, mostanában inkább Nyugat-Európában és azon is túl találkozhat vele a közönség.
A Metropolitan Operában 2018-ban lépett fel először, Gounod Rómeó és Júliájának Tybaltjaként, idén pedig a Falstaff Fentonjának szerepében tért vissza,
amelyet a moziközvetítések jóvoltából a magyar közönség is megtekinthetett. Bogdan Volkov karrierjében fontos mérföldkő volt még, amikor 2020-ban a Salzburgi Ünnepi Játékokon debütált, a Così fan tutte Ferrandóját énekelte Christoph Loy rendezésében, Joana Mallwitz vezényletével. Pályáján természetesen fontos szerep jut a szláv repertoárnak, Lenszkij szerepét – amellyel annak idején az Operalia második díját is elhozta – számos nagy operaházban elénekelte, ugyanakkor megformálta Ferrandót a milánói Scalában és a londoni Királyi Operában is, énekelt Don Ottaviót a Berlini Állami Operában és a Verbier-i Fesztiválon, Nemorinót a Bécsi és a Bajor Állami Operában. A Traviata Alfredójával először a Holland Nemzeti Operában lépett színpadra, de hamarosan Münchenben is elénekli majd.
A művész Benjamin Britten dalciklusát, az Arthur Rimbaud verseire írt Villanásokat (Les Illuminations) énekli majd a Liszt Ferenc Kamarazenekar május 19-i koncertjén a Zeneakadémián. Az eredetileg szopránhangra írt alkotás hamar nagy népszerűségre tett szert, felfedezték maguknak a tenorok is, maga Peter Pears, Britten állandó partnere is megszólaltatta. A zeneszerző a kalandos életű, rövid alkotói pályával rendelkező francia szimbolista költő
javarészt prózaversekből álló ciklusa alapján kilenctételes alkotást komponált, a versek sejtelmes tartalmát pedig misztikus hangzású muzsikával emelte ki,
amely mind az énekestől, mind a hangszeresektől izgalmas karakterformálást követel meg. Az esten elhangzik a zeneszerző másik híres vonószenekari alkotása is, a tanára előtti tisztelgésként írt Variációk egy Frank Bridge-témára is.
Benjamin Britten éppen száztíz esztendővel ezelőtt született, a kerek évfordulók adják a koncert gerincét, hiszen a zenekar is születésnapot ünnepel, idén lettek hatvanévesek. A műsor első számának szerzője épp két évtizeddel idősebb náluk, Dubrovay László nemrég ünnepelte nyolcvanadik születésnapját, ebből az alkalomból a Bartók Béla emlékének szentelt Vonósszimfóniája hangzik el. A sok izgalmasan modern darab között egy klasszikus szerző alkotását is meghallgathatjuk, a százharminc éve született Csajkovszkij hegedűszólóra írt, Emlék egy kedves helyről című háromtételes műve is biztosan sokak szívébe befészkeli magát a koncerten vendégkoncertmesterként is közreműködő Alexander Sitkovetsky játékának köszönhetően.
Fordulók – Dubrovay/Britten/Csajkovszkij
2023. május 19. 19:30, Zeneakadémia
Liszt Ferenc Kamarazenekar
Dubrovay László: Vonósszimfónia
Britten: Villanások, op. 18
Csajkovszkij: Emlék egy kedves helyről, op. 42
Britten: Variációk egy Frank Bridge-témára, op. 10
Bogdan Volkov (ének)
Vendégkoncertmester és közreműködik: Alexander Sitkovetsky (hegedű)
Fejléckép: Bogdan Volkov (fotó: Monika Rittershaus)