Klasszikus

Sztárjelölt fuvolista

2012.12.27. 13:22
Ajánlom
Csak 23 éves, de már tucatnyi versenydíjat, nemzetközi fellépést és két CD-t tudhat maga mögött. Daniela Koch még be sem fejezte zenei tanulmányait, mégis sorra lép fel Európa legnevesebb koncerttermeiben. 2013. január 5-én mutatkozik be a Müpában a Rising Strars sorozat keretében.

Létezik egy mondás, miszerint nem mi választunk hangszert, hanem az választ ki minket. Danielával saját bevallása szerint pontosan ez történt. A fuvolából ezernyi hangszínt lehet előcsalni, csak megfelelő kezekbe kell, hogy kerüljön. A fiatal fuvolavirtuóz játékát hallgatva nem kérdés - jól választott művészt a hangszer.

Mozart-szonáta, Schubert Elszáradt virágok című dalára írt gyönyörű variációsorozata, majd a Párizsban eltelepedett román klasszis, Enescu műve, végül a híres francia fuvolavirtuóz-komponista, Taffanel fantáziája szólal meg a délelőtti hangversenyen. Daniela Koch olyan műsort állított össze, amelyben alkalma van briliáns technikáját bemutatni éppúgy, mint elbűvölő muzikalitását.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Petíció indult és tüntetést szerveznek a kulturális élet totális átszervezése ellen

Teljesen ellehetetlenítené a függetlenek működését, de a kőszínházak műsorpolitikáját is felülről irányítaná a kormány egy új törvényjavaslat szerint. Ennek megakadályozására szerveznek december 9-én tüntetést a fővárosi kőszínházak – emellett petíció is indult a törvényjavaslat elfogadása ellen. FRISSÍTVE
Plusz

Átadták az idei Prima Primissima Díjakat

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten.
Színház

„Kezdenek visszaköszönni a ’70-es évek” – színházi emberek tiltakoznak

Kováts Adél, Mácsai Pál, Pintér Béla és Ónodi Eszter is megszólal abban a videóban, amelyet a Nemzeti Kulturális Alap kiszivárgott, radikális átalakítása miatt meghirdetett december 9-i demonstráció kapcsán tettek közzé.
Vizuál

Online elérhető magyar filmek (nem csak) külföldieknek

Mindig is meg akartad mutatni a külföldi ismerőseidnek, hogy miért jók a hazai mozifilmek? Itt a lehetőség!
Színház

Újszínházi zaklatási ügyről ír a HVG

A lap úgy tudja, egy állami kitüntetéssel is rendelkező, ismert színész zaklathatott egy nem színész alkalmazottat az Újszínházban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus gyász

Elhunyt Friedrich Ádám Liszt-díjas kürtművész

Életének 82. évében elhunyt Friedrich Ádám Liszt-díjas kürtművész - közölte hétfőn a Zeneakadémia.
Klasszikus ajánló

Áthallások – az Egri & Pertis Zongoraduó új koncertsorozata a BMC-ben

Milyen maszkban pantomimozott volna Debussy? Mi köze volt Faurénak a bergamaszkokhoz? Sétált-e Händel London komédiás negyedében, és mit talált Sztravinszkij Petruska szobájában?
Klasszikus galéria

Láttál már hangszobrot?

Élmény marad – különleges hangszobor-kiállítással készül az ünnepekre a Müpa és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Világsztárok által aláírt hangszobrokból és egy közel öt méter magas, függesztett elemből álló grandiózus installáció várja a látogatókat az ünnepi készülődés jegyében a Müpa Zászlóterében december 5-től.
Klasszikus gyász

Elhunyt Bónis Ferenc zenetörténész

Kodály Zoltán és Szabolcsi Bence egykori tanítványa 87 éves volt.
Klasszikus hír

Európai diadalútról tért haza a Fesztiválzenekar

Fontos európai turnén van túl Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar és Schiff András. Rezidens zenekarként adtak dupla koncertet a londoni Barbicanben és a hamburgi Elbphilharmonie-ban is, de a kultikus bécsi Musikvereint is kétszer megtöltötték, és Baden-Badenben is koncerteztek.