Egy évben egyszer van ilyen: két hétig Budapest az úti célja Maxim Vengerovnak, Mihail Pletnyovnak, az I Musici di Roma kamaraegyüttesnek, Nyikolaj Luganszkij zongoraművésznek, a Royal Philharmonia Zenekarnak és Charles Dutoit karmesternek is.

A nyitókoncertet (március 16.) öt év után ismét hazai zenekar adja: a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát a fesztivál zeneigazgatója, Kocsár Balázs vezényli. A műsorban a 130 éve született Kodály Zoltán Felszállott a páva-variációi, valamint egy igazi csemege, a 120 éve született Lajtha László zenéje is elhangzik, amely utóbbi az 1936-ban Móricz Zsigmond közreműködésével készült Hortobágy című dokumentumfilmhez készült. Szintén több művészeti ágat kapcsol össze a Kocsis Zoltán vezette Nemzeti Filharmonikusok hagyományosnak tekinthető koncertje Bartók születésnapján (március 25-én), amikor a Juronics Tamás vezette Szegedi Kortárs Balett közreműködésével hallhatjuk A fából faragott királyfi című táncjátékot. A legendás kamarazenekar, az I musici di Roma természetesen Vivaldi-művekkel lép fel, köztük A négy évszakkal. Ebből a sorozatból ők készítettek másodikként lemezt még az ötvenes években. Ekkor az itáliai szerző zenéje még messze nem volt annyira játszott, mint napjainkban, amikor több mint száz felvétel közül válogathatunk. A tizenkét tagú együttes szinte napra pontosan hatvan évvel (!) megalakulása után adja budapesti koncertjét (március 24.) születésnapi világkörüli turnéja keretében. Az Orosz Nemzeti Zenekar március 22-én orosz "zongorás" szerzők ritkán hallható műveivel lép a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem pódiumára. Rahmanyinov I. zongoraversenyét a nagyszerű pianista, Nyikolaj Luganszkij szólójával hallhatjuk, Szkrjabin I. szimfóniáját pedig - nem elírás - két énekes szólistával, valamint a Magyar Rádió Énekkarával. Szkrjabin 1901-ben bemutatott nagyszabású alkotásának fináléjában ugyanis művészethez címzett óda szólal meg, a hangversenyt Mihail Pletnyov vezényli.

Panelből a Carnegie Hallba
Tulajdonképpen lenyűgöző, milyen események zajlanak a kulisszák mögött, mik alakítják egy világjáró művész életét. Különösen érdekesek azok a sorsok, amikor valaki viszonylag távoli vidékről kerül az érdeklődés középpontjába. Kétségtelenül közülük való a Tavaszi Fesztivál sztárvendége, az idén harmincnyolc éves Vengerov (hangsúly a második szótagon!), aki a szibériai tajgáról, egy novoszibirszki panelházból indult világhódító útjára. Persze ő tudja, hogy a tajga csak a látszat, és a messzi vidékeken milyen gazdag a zenei élet. Együtt hógolyózott Vagyim Repinnel, akivel ugyanahhoz a tanárhoz, az Igor Ojsztrah-tanítvány Zakhar Bronhoz járt; édesanyja egy gyermekotthon igazgatója volt, gyönyörűen énekelt - a csodás hegedűhang titka valahol itt keresendő. Szülei számára a kezdetektől egyértelmű volt, hogy Maxim különleges zenei tehetség, édesanyja mégis úgy gondolta, hogy "inkább jó ember legyen, mint jó muzsikus". Vengerov mindkettő lett: kivételes művész és kivételes ember. Befutott művészként, az UNICEF jószolgálati nagyköveteként játszott gyerekeknek Koszovóban, Thaiföldön, valamint Ugandában gyilkolásra kényszerített kisgyerekeknek, a helyi pszichológus szerint egy havi terápia eredményeit érve el egy órányi hegedüléssel.

Hétévesen 2800 kilométerre került szüleitől és barátaitól, amikor felvették a moszkvai konzervatórium előkészítő osztályába. Nyolcévesen Lalo Spanyol szimfóniáját túl könnyűnek találta - ezen a kijelentésén ma már nevet -, de ebben az intenzív tanulási időszakban alapozta meg csodálnivalóan biztos technikáját. A kiváló pedagógus, Zakhar Bron elvárásaiban is alkalmazkodott az ifjú képességeihez: egy hetet adott Vengerovnak egy Paganini-hegedűverseny elsajátítására. Bron 1986-ban a Royal Academy of Music professzora lett Londonban, ahová tanítványa követte őt, sőt kis idő múlva Lübeckbe is. Vengerov is versenygyőzelmek révén, lemezszerződéssel csöppent bele a nemzetközi zenei élet pezsgő, de örvényektől nem mentes mélyvizébe. Amikor családjával kivándorolt Izraelbe, barátjának, Zubin Mehtának sem sikerült elérni, hogy felmentsék a kötelező katonai szolgálat alól. Később az illetékesek mégiscsak belátták, hogy Maxim nem ejtőernyősként, hanem művészként szolgálja méltó módon a közel-keleti országot. Igaz, hangszerét Mehta szibériai doboznak titulálta - ezt később egy vihar áztatta szét a nyitott ablakban -, de hamarosan jöttek a Stradivarik. Vengerov mostani hangszere a Beethoven-barát Rodolphe Kreutzer hegedűje, amelyet a Christie's aukcióján vett meg egy mecénás hölgy támogatásával, hegedűk között rekordösszeget, majdnem egymillió fontot fizetve. 

Jó pap is...
Vengerov sztárként sem csinált presztízskérdést a tanulásból. Tanult Abbadótól, Giulinitól, Barenboimtól - akit zenei nagybácsijának nevez - és Rosztropovicstól - akit pedig nagypapájának. Amikor Barenboim elégedetlenkedett, hogy Vengerov nem látja a zenét Sibelius Hegedűversenyében, képes volt átgyakorolni az aznap éjszakát a szállodaszobájában. A kilencvenes évek végén kezdett vezényelni tanulni, majd a legendás régizenész, Trevor Pinnock rábeszélte, mélyüljön el a barokk hangszeres gyakorlatban is. Vengerov elkezdte újratanulni a hegedűjáték technikáját. Közben brácsázni és tangózni is megtanult, érdekli a jazz, az improvizáció, sőt a költészetnek is hódol, továbbá fontosnak tartja a rendszeres testedzést, mondván "ha az érzelmeid elragadnak, az izmaid akkor is tudjanak uralkodni a testeden".

Vengerov azon kevesek egyike, aki a világhírrel járó "nomád életmód" mellett is meg tudta őrizni természetességét, közvetlenségét, pedig volt nap, amikor tizenöt interjút kellett adnia. Korábban az év nagy részét szállodákban, repülőgépeken, koncerttermekben, bőröndökből öltözködve töltötte, szüntelen utazás volt az élete, így érthető, hogy 2005-ben úgy döntött: egy időre megpihen és csak a tanulásnak él. Néhány hónap után azonban a színpad vonzása egyre erősebbé vált, ő pedig engedett a csábításnak. Később egy Mozart-turnén szerzett sérülés miatt le kellett mondania koncertjeit - korábban is előfordult ilyen -, többek között a 2008-as Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében tartandót is. A vezénylésnek köszönhetően azonban ilyenkor is a zene mellett tudott maradni. Három-négy éve Vengerov ismét hegedül, eddig több mint száz művet játszott lemezre. Egy szép luxusautó boldog tulajdonosa - kiskorában édesanyja amúgy is autót ígért neki a gyakorlásért -, tavaly novemberben pedig megházasodott. Nagy viccmesélő, ezt a képességét olykor a közönség is megtapasztalhatja.

Egy karmester a világ körül
Van itt azonban még egy zenekar is, amelyről érdemes bővebben szólni: a Royal Philharmonic Orchestra. Nagy-Britannia nemzeti zenekara ez, 1946-ban alapította a szigetország első nemzetközi hírű dirigense, Thomas Beecham. Rajta kívül vezetőként a 20. század más nagy karmesterei is formálták az együttest, például Rudolf Kempe, Doráti Antal, André Previn, Vladimir Ashkenazy, Jurij Tyemirkanov, Daniele Gatti, valamint Charles Dutoit, aki 2009 óta művészeti vezetője és első karmestere. Egy időben ebben a zenekarban játszottak az ország legjobb rezesei és fafúvósai, akiket a brit zenésztársadalom nemes egyszerűséggel a Királyi családként (The Royal Family) emlegetett. Nagy hagyományok ide vagy oda, ahogyan az Nagy-Britanniában megszokott, ez a szimfonikus zenekar is jelentős energiákat fordít a zene népszerűsítésére, ismeretterjesztésre, nem tagadva meg a könnyedebb műfajokat sem. Megalakulásuk után néhány évvel például már Pressburger Imre és Michael Powell két nagy sikerű filmjéhez - Piros cipők, Hoffmann meséi - játszottak fel zenét. Évtizedekkel később, 1987-ben velük készült el az Alvin és a mókusok a világ körül című rajzfilm főcímzenéje. Az UEFA Bajnokok Ligájának Himnuszát is ez a zenekar szólaltatja meg, így minden BL-mérkőzés előtt focirajongók milliói hallgatják a nagyhírű szimfonikus zenekart. A nyolcvanas évek elején megjelent Klasszikusok diszkóritmusban három albumán is ők a közreműködők; az első lemez a negyedik helyre tornázta fel magát az amerikai Billboard slágerlistán, és hatvannyolc hétig le sem került a legjobb száz lemez közül. A zenekar gyakran játszott/játszik együtt könnyűzenei előadókkal is (Pink Floyd, Queen, George Michael, R.E.M., U2, ABBA). Klasszikus zenei diszkográfiájuk azonban értelemszerűen jóval nagyobb és számos emlékezetes felvételt tartalmaz; 1964-ben például Igor Stravinsky ezzel az együttessel vette fel A léhaság útja (The Rake's Progress) című operáját. Patinás lemezkiadókkal dolgoznak együtt rendszeresen, számtalan low budget válogatásalbumot adtak ki velük, aminek köszönhetően zenebarátok százezrei hallgatják őket nap mint nap.

A március 26-ai koncerten, amelyen Baráti Kristóf lesz a hegedűszólista, a zenekar svájci művészeti vezetője fog dirigálni. Charles Dutoit szenvedélyes utazó, érdekli a történelem és a régészet, a politika, a festészet és a szobrászat; a világ 195 országában járt, és rezidenciát tart fent szülőhazáján kívül Párizsban, Montrealban, Buenos Airesben és Tokióban. Pozícióit nem ugródeszkának használta: hosszú éveket töltött egy-egy zenekar élén, kimagasló zenekarnevelő munkát végezve. A Montreali Szimfonikusok művészeti vezetőjeként vonult be a köztudatba, 1977-től huszonöt éven át dinamikusan irányítva a kanadai együttest; 1991 és 2001 között a Francia Nemzeti Zenekar zeneigazgatójaként készített értékes felvételeket, valamint turnézott mind az öt kontinensen. Közben, 1998-ban elfogadta a tokiói NHK Zenekar meghívását is a zeneigazgatói posztra, ma az együttes tiszteletbeli zeneigazgatója. Huszonévesen kapott megbízást Herbert von Karajantól, hogy vezényeljen a Bécsi Staatsoperben. Azóta elismert operakarmester is, a világ vezető operaházaiban vezényel rendszeresen.