Klasszikus

Sztrájk miatt elmarad a Szlovén Filharmonikusok újévi koncertje

2017.01.01. 14:24
Ajánlom
A ljubljanai Cankar Központba meghirdetett újévi hangverseny a zenészek sztrájkja miatt marad el. A már eladott jegyek árát január folyamán visszatérítik.

A zenészek december 5-én, próba közben léptek sztrájkba, tiltakozásul Damjan Damjanovic főigazgató és Uros Lajovic vezető karmester "tiszteletlen és sértő" magatartása miatt. A sztrájkolók a két vezető elbocsátását, a zenekar felügyelőbizottsága összetételének megváltoztatását követelik, és beleszólási jogot akarnak az új vezető karmester kiválasztásába is.

Uros Lajovic

Uros Lajovic

A karmester goromba viselkedése miatt a zenekar tagjai már az újévi koncertet sem akarták megtartani Lajovic vezetésével, de a rendezvény megmentése érdekében kompromisszumként felajánlották, hogy utoljára még egyszer fellépnek irányítása alatt azzal a feltétellel, hogy utána távozik a posztjáról. Tone Persak kulturális miniszter eleinte hajlandónak mutatkozott engedményeket tenni, de az utolsó pillanatban elutasította a kompromisszumos ajánlatot is, így péntekre eldőlt, hogy elmarad a koncert vasárnap a Cankar Központban, Szlovénia legnagyobb rendezvénytermében.

Lajovic tavaly óta vezető karmestere Szlovénia legrangosabb zenekarának. Konfliktusa a társulattal október második felében éleződött ki, amikor sértegetni kezdett több muzsikust, emiatt a zenészek abbahagytak egy próbát.

A ljubjlanai újévi koncertre csaknem 800 jegyet adtak el hazai és külföldi zenerajongóknak, a jegyek árát január folyamán visszatérítik.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Először rendezik meg a Rolla János Zenei Napokat az Óbudai Társaskörben

A háromnapos eseményt hagyományteremtő céllal rendezi meg az Óbudai Társaskör a 2023-ban elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész tiszteletére. A záróestén Kelemen Barnabás, Kokas Katalin és Fenyő László ad kamarakoncertet.
Vizuál

Megszűnik az Indafotó

A szolgáltató közlése szerint március 31-én éjfélkor 13 641 979 fotót törölnek véglegesen. A felhasználók a platform megszűnéséig azonban letölthetik az ott tárolt képeiket.
Zenés színház

Elhunyt Németh József operaénekes

A Liszt-díjas, érdemes művészt március 15-én, életének nyolcvanharmadik évében érte a halál. A Magyar Állami Operaház és a Szegedi Nemzeti Színház is megemlékezett a neves baritonról.
Vizuál

Újra Magyarországon látható a Fejedelmek aranya

Március 15-én lenyűgöző időszaki kiállítás nyílik Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban. A 16-17. századi erdélyi pénzérmék mellett ötvösmunkákat, díszfegyvereket is megtekinthetünk.
Klasszikus

Az inspiráló Bartók: Bartók és a csend

Bartók inspirációs ereje vitathatatlan: Amerikától Ázsiáig, határokon és műfajokon átívelve, generációk óta kiapadhatatlan ihletforrásként ösztönzi alkotásra a művészeket. De vajon ő maga miből merített ihletet?

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Az inspiráló Bartók: Bartók és a csend

Bartók inspirációs ereje vitathatatlan: Amerikától Ázsiáig, határokon és műfajokon átívelve, generációk óta kiapadhatatlan ihletforrásként ösztönzi alkotásra a művészeket. De vajon ő maga miből merített ihletet?
Klasszikus ajánló

Először rendezik meg a Rolla János Zenei Napokat az Óbudai Társaskörben

A háromnapos eseményt hagyományteremtő céllal rendezi meg az Óbudai Társaskör a 2023-ban elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész tiszteletére. A záróestén Kelemen Barnabás, Kokas Katalin és Fenyő László ad kamarakoncertet.
Klasszikus ajánló

A szélességi körök visszhangjai – spanyol vonósnégyes kalauzol az európai és amerikai zene világában

A Cuarteto Matrice programja északról dél felé haladva navigál keresztül a 20. századi Európán és Amerikán. A spanyol kvartett a hiánypótló MERITA – európai kamarazenei együttműködés keretében érkezik Magyarországra, és ad koncertet a BMC-ben, április 7-én.
Klasszikus gyász

Elhunyt Sofia Gubaidulina zeneszerző

Napjaink egyik legjelentősebb orosz zeneszerzőjét, aki élete utolsó évtizedeit Németországban töltötte, kilencvenhárom éves korában, március 13-án érte a halál.
Klasszikus ajánló

Végh Sándor egykori tanítványa tart kamarazene kurzust a Concerto Mesteriskola keretében

A kamarazenei élet egy újabb kiválósága, Arvid Engegård tart ingyenes, nyilvános, angol nyelvű mesterkurzust március 17-én, a zenekar Páva utcai székházában.