Klasszikus

Tagokat toboroz az Eurázsia Szimfonikus Zenekar

2010.02.14. 00:58
Ajánlom
Európa és Ázsia kapcsolatainak szorosabbra fonása érdekében hozták létre az Euroasian Symphony Orchestrát, amely magyar fiatalokat is vár tagjai közé. A jelentkezés feltételei: betöltött 18. életév, hallgatói jogviszony felsőfokú zenei oktatási intézményben. A jelentkezés határideje 2010. március 1.

A 2010. nyári zenekari próbaidőszak augusztus 5-14 között lesz Szöulban (Dél-Korea), amit nagy valószínűséggel egyhetes turné követ. A betanulandó művek Mahler II. ("Feltámadás") szimfóniája és a belga zeneszerző, Guillaume Lekeu egy műve.

A jelentkezőknek önéletrajzot valamint három szabadon választott, fenti művek nehézségének illeszkedő szólómű felvételét kell a Jeunesses Musicales Hungary (Ifjú Zenebarátok Magyarországi Szervezete) számára kell eljuttatni 2010. március 1-ig, lehetőleg elektronikus formátumban. A felvételek valódiságát és eredetiségét a jelentkező hangszertanárának és a képző intézménynek kell írásban igazolnia. A felvételek bármilyen közismert formátumban és hordozón leadhatók.

A szokásos szimfonikus zenekari hangszerek mellett hárfások és orgonisták jelentkezését is várják. A Mahler-szimfónia nagy apparátusára való tekintettel klarinétosoknak, kürtösöknek és ütősöknek különösen nagy esélyük van a bekerülésre. A turné költségeit az EU tagállamai, illetve a Dél-koreai szervezők állják.

A kezdeményezés célja, hogy a muzsika szeretetét osztó fiatalok a zene nemzetközi nyelvének segítségével áthidalják a kulturális, nyelvi és társadalmi különbségeket. A 2009-ben kezdeményezett Euroasian Symphony Orchestra szervezője a Dél-koreai Európai Kultúrintézet, a zenekar művészeti vezetője és karmestere Elahiu von Erlenbach.

A közel ötven országból érkező mintegy száz kiválasztott zenekari tagot a Berlini Filharmonikusok, a Szöuli Filharmonikusok és a belga Quartz Ensemble tagjai mentorálják majd.

További, részletes információk a Jeunesses Musicales Hungary honlapján olvashatók.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Keverni nem csak a fakanállal lehet: Marie Curie nem mindennapi élete

Marie Curie története sok szempontból a századforduló és a 20. század története. A radioaktivitás úttörő kutatójának életét feldolgozó monodráma egy egyedülálló tudós történetét meséli el, akinek volt bátorsága szembemenni a hagyományos női szerepkörrel.
Zenés színház

Peller Károly: „Többet készülünk rá, mint egy gálakoncertre”

Augusztus 3-án és 4-én a budai várban adnak gálakoncertet az Operettszínház művészei. Peller Károly a felkészülés folyamatáról mesélt.
Zenés színház

Jonas Kaufmann, Anna Nyetrebko és Erwin Schrott a budapesti mozivásznon

Az Uránia moziban július 19-én és a rákövetkező hetekben operacsillagok koncertfilmjeit láthatja a nagyközönség.
Színház

Fenyő Iván: „Úgy éreztem, hogy megszűnt az összetartás”

Idén folytatódik a „legendás” Máté-Horvai osztály előadássorozata a Jurányi Házban, amely most Fenyő Iván életével foglalkozik. Őt kérdezte a Jurányi Latte a főiskolás emlékeiről, illetve arról, miért szállt ki az AlkalMáté Trupp-ból, és vajon játszik-e majd a róla szóló előadásban.
Zenés színház

Oszvald Marika: „Semmi ok az aggodalomra, jó idők járnak az operettre”

A Halhatatlanok Társulatának tagja, Kossuth- és Jászai-díjas, és cigánykerekeiről azok is ismerik, akik nem járnak operettbe. Oszvald Marika a budavári gálakoncertről, és arról is beszélt, hogy kell-e félteni az operett műfaját.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus kórus

Solti Árpád nyerte a Mátrai Művészeti Napok zeneszerzői pályázatát

Solti Árpád műve nyerte el a Vox Mirabilis és a Muzsikál az Erdő Alapítvány zeneszerzői pályázatának fődíját, amelyet a Mátrai Művészeti Napok jubileuma alkalmából hirdettek meg
Klasszikus fidelio klasszik

Fidelio Klasszik: Koncertektől hangos kastélyok és várak

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 21-én lesz hallható a 92.1-en.
Klasszikus molnár anna

Molnár Anna rangos kortárs zenei fesztiválon énekel Darmstadtban

A magyar énekesnő Eötvös Péter és Balogh Máté műveit adja elő az Internationale Freienkurse für Neue Musik fesztiválon.
Klasszikus ajánló

Így telik a Klassz a pARTon! fesztivál (és ajánlunk néhány következő koncertet is)

Július 8-án a Pesti Vigadóban startolt a Klassz a pARTon! fesztivál, amelynek a következő héten Szigligeten, Balatonfüreden és Paloznakon lesznek koncertjei. A Danubia Zenekar, Érdi Tamás, Vásáry Tamás és a Concerto Budapest a fellépők között.
Klasszikus hír

Ők a King’s Singers új tagjai

A következő évtől Edward Button kontratenor és Nick Ashby basszbariton a legendás énekegyüttes új tagjaiként állnak színpadra.