A koncertteremhez vezető úton ötletes, az ötös számot magában foglaló zenei utalásokat helyeztek el a szervezők, többek között az orosz Ötök arcképét, vagy éppen a tisztakvintet. A Zeneházban a rövid köszöntők közül Bolyki György fesztiváligazgató szavaira volt érdemes figyelni, aki néhány rövid kritikarészlettel szolgált az elmúlt évekből - csakhogy ezúttal nem a zenészek játékáról, hanem a szenvedélyes, ovációban és kiáltozásban kitörő kaposvári közönségről írt méltató szavakat idézte.
A nyitóhangverseny műsora - elméletben - pontosan az öt évvel ezelőtti, viharos éjszakán felcsendülő darabokat hozta elénk. 2010-ben Joshua Bell energikus és precíz vezetésével szólalt meg Mendelssohn Esz-dúr vonósoktettje, az idén viszont Alina Ibragimova kapta meg a primárius szerepet. A nyitótétel melodikus ívei szépen kanyarogtak, azonban az elsőhegedű szólamában érzékelhető volt némi kuszaság, hajszoltság is. Jól ellensúlyozta ezt a kiválóan működő brácsaszólam és a fantasztikus Kokas Dóra, Jan-Erik Gustafson csellókettős, akik hangszerükből nemcsak precíz mozzanatokat, hanem egyedi színeket varázsoltak elő. Mindössze egyetlen tartott hang idézett kersernyés fagott hangzást Gustafson hangszerén, amit néhány ütemmel később Kokas Dóra csellója egy basszusklarinét bársonyával szólaltatott meg.
Az első tétel kissé zilált pillanatai a tétel elboruló, piano hangzataiban rendeződtek: a kongó tritónuszok és szeptimek fekete színei elfüggönyözték a színpadot. A második tételben a kései romantika felvillanásának, néhány igazán szép dvořáki és csajkovszkiji pillanatnak örültem meg, itt ismét megszínesedett a muzsika, elmélyült, egymásra figyelő tekinteteket láttam. A scherzóban azonban megint lazult kissé a fegyelem, a hegedűvonók időnként beleakadtak a kottafejekbe és a vonalközökbe, mindazáltal a suhogó piano hangszín mesés környezetbe burkolta a termet, sikerült visszaadni a tündértánc hangulatát. A zárótétel energikus "harangozó" témája pedig Mahler I. szimfóniájának ismert fináléját idézte, Mendelssohn kifogyhatatlan kontrapunktikus rafinériáival fűszerezve. A csellók pazar, lelkes és élményszámba menő játéka szép nyitánya volt az elkövetkező ünnepi napoknak.
A szünet után érdekes kísérletnek lehettünk szem- és fültanúi. Stravinsky: A katona története c. művének szövegét Kovács Kristóf nemhogy újrafordította, hanem újraírta, Lukáts Andor félig-meddig szcenírozott rendezésében pedig egészen sajátos, miniatűr színpadi játékot láthattunk, a Faust-szüzsé egyfajta újragondolását. A zene egészen kivételes módon szólalt meg, Kelemen Barnabás mesébe illően hegedülte az ördög kupléit és keringőit, de Lakatos György, Fejérvári Zsolt, Bíró Gergely, Szergej Nakarjakov, Klenyán Csaba és Káip Róbert is mind csodát műveltek hangszerükkel - ez az előadás méltó párja volt az öt évvel ezelőttinek. Az átírt szövegben a zenei "történet" modern narrációját, a zene egyik mai olvasatát figyelhettük, s a színészek és a muzsika jelenléte ebben a kontextusban egyenrangú szerepet játszottak - bár időnként a szöveg mintha inkább értelmezett, magyarázott volna.
Szerencsére a színészi játék és hangi megvalósítás élményt adott, és különösen Hegedűs D. Géza nagyszerű Ördög-alakításáról azt gondolom, még sokáig beszélünk majd - ahogyan Kelemen Barnabás bravúros, zseniális hegedűjátékáról is. Kifelé menet azután még egy-egy konzervdobozt kaptunk, benne a Kaposfest atmoszférájával... igen, ez a Kaposfest, az ötletek szabadsága. "Take five!", azaz kis szünet, és jön a következő nap!
hírlevél
