Klasszikus

Támadások és információhiány – Keller András és Tóth Péter is megszólalt a Zeneakadémia rektori pályázata kapcsán

2023.10.12. 22:35
Ajánlom
Miután Csák János kulturális és innovációs miniszter a sajtóban bejelentette, hogy érvénytelennek nyilvánítja a Zeneakadémia rektori pályázatát, a két legesélyesebbnek tartott jelölt, Keller András és Tóth Péter közleményben tájékoztatta a nyilvánosságot álláspontjáról. A dokumentumokat teljes terjedelemben közöljük.

Ahogyan arról beszámoltunk, Csák János kulturális és innovációs miniszter érvénytelennek nyilvánította a Zeneakadémia rektori pályázatát, mivel állítása szerint arra csupán egy érvényes pályázat érkezett, Keller Andrásé, aki azonban visszavonta azt.

Keller András az érvénytelenítés bejelentése után nyilvánosságra hozta a miniszternek írt levelét, amelyben megindokolja döntését.

Keller András levele Csák János kulturális és innovációs miniszternek:

Tisztelt Miniszter Úr!

A Zeneakadémia rektori pályázatára azért jelentkeztem, mert a magyar zeneélet kiemelkedő személyiségei kértek arra, hogy a vezetésemmel és közös szerepvállalásukkal megújulhasson a Zeneakadémia, és pezsgő egyetemi élet mellett hagyományaihoz méltón újra a világ vezető zenei egyetemei közé kerülhessen.

Március 12-én Vigh Andrea rektor asszony meglátogatott az otthonomban, és elmondta nekem, hogy egyedül engem tudna elképzelni a következő rektornak,

és ehhez felajánlotta a segítségét. Biztatása nagyon sokat jelentett számomra.

Pályázatomat abban a szellemben írtam, hogy Kodály zenei és nevelési elveit követve a Zeneakadémia megújításával hazánk zeneéletét felemeljük, a nemzeti kultúrában és oktatásban betöltött szerepét erősítsük, valamint fejlesszük az ország szellemi életét. A világ számára érzésvilágunkat, identitásunkat a zenével tudjuk legjobban kifejezni, ezért a Zeneakadémia szerepe és pozicionálása a nemzetközi zenei életben kulturális nemzetstratégiai feladat. Pályázatomban arra vállalkoztam, hogy a magyarság alkotó- és teremtőképességét, a magyar tehetséget és szellemet a zene univerzális nyelvén mutassuk be a világnak.

Az elmúlt három évben a Zeneművészeti Bizottság elnökeként minden lehetséges segítséget megadtam a Zeneakadémiának, közreműködésemmel komoly kiegészítő forrásokhoz jutott az intézmény, és tagja voltam Vigh Andrea tanácsadó testületének.

Az elmúlt hónapokban Rektor asszony támogatása ellenére a Zeneakadémia vezetése hónapokon keresztül lejárató rágalomkampányt indított ellenem a hazai és nemzetközi sajtóban, valamint a közösségi médiában. Minden ok nélkül sorozatosan értek aljas és alaptalan támadások, amelyek négy évtizedes pályám eredményeit és a személyemet kívánták besározni.

A pályázatom nyilvánosságra hozatala után azt az üzenetet kaptam a szenátus felől, „ha egy kőműves indul el ellenem, akkor azt fogják megválasztani” velem szemben. Néhány nappal ezelőtt a Zeneakadémia egyik vezetője újabb fenyegetést juttatott el hozzám:

abban az esetben, ha rektorrá választanának, világméretű lejáratókampányt indítanak, és tüntetést szerveznek ellenem.

A Zeneművészet fő célja a humánum, a szeretet, és az emberi jó közvetítése, a lélek felemelése, és érzelmi világunk kiteljesítése. A gyűlöletkeltés, rágalmazás és fenyegetés a legtávolabb áll a művészettől, méltatlan Liszt Ferenc szelleméhez, méltatlan a Zeneakadémia diákjaihoz és tanári karához, és méltatlan a magyar kultúrához. 

Pályázatom megvalósításához béke és konstruktív együttműködés szükséges. Mérlegelve a körülményeket, ebben a légkörben jelenleg nem megvalósítható a pályázatom, ezért azt a mai napon visszavonom.

Több mint négy évtizedes pályám során minden energiámat és tehetségemet a magyar kultúra építésére szántam. Szívből remélem, lesz olyan feladatom a jövőben, amellyel az egész magyar zene ügyét szolgálhatom.

Tisztelettel, Keller András

A bejelentés után a másik, esélyesnek tartott jelölt, Tóth Péter zeneszerző, aki szintén megfelelt a szűkre szabott második pályázati kiírás azon feltételeinek, mely szerint a pályázónak egyetemi tanári kinevezéssel és a legmagasabb állami díjak egyikével kell rendelkeznie, közleményt adott ki.

Tóth Péter közleménye:

Ma délután meglepődve és értetlenül olvastam Csák János miniszter nyilatkozatát a Zeneakadémia rektori pályázata kapcsán. Miniszter úr szerint a beadott öt pályázatból négy nem felelt meg a kiírásnak, és az egyetlen megfelelő pályázat Keller Andrásé volt.

Ebből az is nyilvánvaló, hogy miniszter úr szerint az én benyújtott pályázatom is formai hibás.

Azt is állítja, hogy valamennyi pályázó lehetőséget kapott a hiánypótlásra, de van, aki nem akart, van, aki nem tudott élni vele.

Szeretném leszögezni, hogy semmilyen hiánypótlásra felszólító telefont, levelet, e-mailt, sms-t nem kaptam. Igaz, nem is vártam, hiszen pályázatom – ezt biztosan állíthatom – minden pályázati követelménynek megfelelt. Rendelkezem diplomával (zeneszerzői/zeneelmélet-tanári, hangmérnöki, kulturális menedzseri és közoktatás-vezetői diplomákkal), egyetemi tanári kinevezéssel, Érdemes Művész-díjjal, nemzetközi versenygyőzelmekkel, nemzetközi versenyek zsűritagságával, felsőoktatási vezetői tapasztalattal. Mindezeket kellő módon, közjegyző által hitelesítve csatoltam pályázatomhoz.

Diszkvalifikálásomról – ahogy tudomásom szerint más pályázót sem – nem értesített a minisztérium. 

Az eljárást méltatlannak érzem, és a napokban levélben fogom kérni miniszter urat, hogy tájékoztasson, milyen formai hibákra alapozza állítását.

Tóth Péter

Fejléckép: Keller András, Tóth Péter (fotó: Kondella Misi, Szegedi Tudományegyetem)

Sorozatunk előző részei

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Klasszikus

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.
Plusz

Székelyföld a Kiskunságban – jön a Gyergyó-Hétvége

Május 7-étől 9-ig tart majd a VIII. Gyergyó-Hétvége, a Kecskeméti Katona József Múzeum Népi Iparművészeti Gyűjteményében, a Lakiteleki Közösségi Térben és Kecskemét Főterén.
Klasszikus

Haydn, Eötvös, Beethoven – ismét Budapesten a Quartet Integra

A Zeneakadémia 2021-es Bartók Világversenyének győztese, a Quartet Integra április 23-án a Solti teremben lép fel, igazi zenei utazást kínálva a bécsi klasszikától a 20. század végének zenéjéig, aztán vissza.
Színház

Költői Oidipusz, Z-generációs Candide, királynői szerelem – ajánló a MITEM 2. hetének előadásaihoz

Gazdag műfaji, tematikai és stílusbeli változatosságot kínálnak a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó következő heti előadásai, amelyekből sokan csemegézhetnek, hiszen most először gyerekelőadás is érkezett a MITEM-re.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Haydn, Eötvös, Beethoven – ismét Budapesten a Quartet Integra

A Zeneakadémia 2021-es Bartók Világversenyének győztese, a Quartet Integra április 23-án a Solti teremben lép fel, igazi zenei utazást kínálva a bécsi klasszikától a 20. század végének zenéjéig, aztán vissza.
Klasszikus ajánló

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.
Klasszikus ajánló

Magasztos zenei élmények a Concerto Budapesttel

Május 14-én az éteri hangzású modern kórusműtől Beethoven énekkart is szerepeltető monumentális 9. szimfóniájáig emelkedett hangulatú alkotások meghallgatására hívja a közönséget a Müpába a Kossuth-díjas Keller András vezette szimfonikus zenekar.
Klasszikus hír

Schiff András hamarosan ismét Budapesten koncertezik

A világhírű művész korábban politikai okokból hagyta el Magyarországot, most a kormányváltás hatására és a főpolgármester meghívására ismét hazalátogat, és nagyszabású koncertet tervez.
Klasszikus ajánló

Tudja meg az egész világ! – Kelemen Barnabás rendhagyó koncertmaratonja

Három nap alatt, kilenc koncerten hét nagyzenekarral szólaltat meg tizenkét, hegedűre és zenekarra írt remekművet a Kossuth-díjas hegedűművész a Zeneakadémia Nagytermében.