Klasszikus

Támogatásgyűjtő kampányt indít a BFZ

2016.06.04. 13:39
Ajánlom
A Budapesti Fesztiválzenekar korábban számos koncertjük, turnéjuk és egyéb projektjük elmaradását jelentette be, miután a Fővárosi Közgyűlés 260 millió forintról 60 millió forintra csökkentette a zenekar támogatását. Most úgy néz ki, néhányat mégis sikerülhet megtartani.

Fischer Iván, a BFZ zeneigazgatója korábban videóüzenetben tájékoztatta a közönséget arról, milyen következményei vannak a támogatás csökkentésének. A Fővárosi Közgyűlés április 27-én döntött úgy, hogy tavalyhoz képest 200 millió forinttal kevesebbel, 60 millió forinttal támogatja idén a Budapesti Fesztiválzenekart. Az elmúlt időszakban a zenekar vezetése megvizsgálta a lehetőségeket, most több támogatásgyűjtő kampányt is elindítanak, hogy megtarthassák projektjeiket.

Fischer Iván

Fischer Iván (Fotó/Forrás: Sonja Werner)

Az első koncert elmaradását május végén jelentette be a zenekar. Mint mostani közleményükben írják, a 2016-os veszteségek minimalizálása érdekében vált elkerülhetetlenné, hogy a Fesztiválzenekar lemondja a 2016 novemberére tervezett koncertjét Dmitrij Kitajenkóval. A már megvásárolt jegyek árát igény szerint visszatérítik, vagy másik koncertet ajánlanak fel helyette. Mint jelzik, amennyiben a közönség a visszatérítendő összeggel támogatni szeretné a BFZ veszélybe került ifjúsági programjait, erre is van lehetőség.

Kipótolt turnékeret

Mégis el tud utazni a BFZ a balti államokba, miután a Külgazdasági és Külügyminisztérium a turné 60 millió forintos deficitjét kipótolja. A támogatás révén a zenekar ott lesz Vilniusban, és Rigában, továbbá koncertet adnak Szentpéterváron és Ravennában is.

A 2016–17-es évadban a BFZ nem tudja finanszírozni a szezonkezdéshez szorosan hozzátartozó iskolaopera megrendezését, amelyet az eredeti tervek szerint tíz budapesti és Budapest-környéki oktatási intézménybe vittek volna el ingyenesen.

A zenekar emellett arra kényszerül, hogy visszatérjen korábbi gyakorlatához, és az évi három helyett ismét csak két Közösségi Hetet szervezzen. Az első Közösségi Hétre áprilisban került sor, a következőt pedig júniusban tartják. Az eredeti tervekkel szemben a szeptemberi Közösségi Hét elmarad.

Segítséget kérnek

Külső segítség nélkül a továbbiakban nem tudja finanszírozni a partneriskolái számára ingyenesen biztosított Hangszerkóstoló sorozatot a zenekar. Mivel azonban ez az edukációs program kiemelten fontos a zenekar számára, a szükséges kieső összeget egy nemzetközi támogatásgyűjtő kampány során befolyó összegből szeretnék pótolni. Ahhoz, hogy a program 2016 őszén akadály nélkül folytatódhasson, a zenekarnak augusztus 10-ig kell előteremtenie a szükséges összeget.

A Fesztiválzenekar egyik legnépszerűbb koncertsorozata, a fiatalok számára életre hívott Midnight Music folytatásához szintén külső anyagi segítségre van szükség, ezért a legközelebbi, decemberi Midnight Music koncert sorsa ugyancsak a támogatásgyűjtő kampány sikerességétől függ. A határidő ebben az esetben is augusztus 10.

Fischer Iván májusban tiltakozó flashmobot hirdetett meg a támogatás csökkentése miatt, amelyre Tarlós István főpolgármestert is meghívta. Helyszíni összefoglalónkat itt olvashatja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Keresztes Tamás és Sodró Eliza is beugrik a nagybőgőbe – rendhagyó operettgála készül Veresegyházon!

Milyen bonviván Nagy Ervin? Vajon Sodró Elizának is délibábos a Hortobágy? A szokatlan kérdésekre a Mézesvölgyi Nyár ad majd válaszokat augusztus 13-án, érkezik ugyanis Peller Károly rendhagyó operettgálája.
Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Vizuál

Attól még egy mese sem válik igazsággá, hogy nincs benne hazug állítás – kritika a Bodkin című sorozatról

A Netflix hétrészes minisorozata épp úgy játszik az igazsággal, ahogy mi játszunk a valóság illúziójával. Jez Scharf alkotása egyszerre okos médiareflexió, groteszk ír népmese és csípős humorú bűnügyi történet. Bodkin kritika.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

„A klasszikus zene által jobb hellyé válhat a világ” – 50 kistelepülésen ad koncertet a Concerto Budapest

A Concerto Budapest idén év végéig összesen ötven településre viszi el a klasszikus zene élményét a Petőfi Kulturális Program részeként, a Mozart Planet címet viselő koncertsorozat keretében.
Klasszikus hír

Ismeretlen Satie-műveket rögzítettek lemezre

Az éppen száz éve elhunyt francia zeneszerző huszonhét sosem hallott alkotása került elő könyvtárakból és magángyűjteményekből. A műveket most bárki meghallgathatja Alexandre Tharaud zongorista és Nemanja Radulović hegedűművész lemezén.
Klasszikus hír

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Klasszikus hír

Indul a 3. Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny

Három kontinens 26 országából összesen 110 jelentkezés érkezett a debreceni Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyre, melynek keretében ezúttal a fiatal kürt-, trombita- és harsonaművészek mérhetik össze tudásukat.
Klasszikus ajánló

Elérhetőek a jegyek az MRME koncertjeire

A Magyar Rádió Művészeti Együttesei a különleges, tiszta hangzás mellett a hazai, valamint nemzetközi karmesterek és szólisták legjobbjait hozza el, továbbá az ígéretét annak, hogy minden koncert a zene varázsát nyújtja majd a közönségnek.