Klasszikus

Tanár-diák zongoraverseny

2016.12.14. 13:09
Ajánlom
Öt korcsoportban és tanár-diák kategóriában január 15-ig várják a nevezéseket a ZeneKÉPzelet elnevezésű négykezes zongoraversenyre, amelyet 2017. március 2-5. között Egerben rendeznek meg.

Várnagy Andrea zongoraművész az M1 aktuális csatorna keddi műsorában elmondta, hogy a tavalyi év sikere után idén is várják a komolyzenét és az együtt muzsikálást szerető gyerekeket, tanáraikat, illetve a zeneművészeti szakközépiskolás és főiskolás versenyzőket a megmérettetésre és az azt követő zenei kurzusra.

Várnagy Andrea és Farkas Zsolt a gyerekeikkel

Várnagy Andrea és Farkas Zsolt a gyerekeikkel (Fotó/Forrás: ZeneKÉPzelet)

Farkas Zsolt zongoraművész kiemelte: nagy várakozással állnak a jövő évi programhoz, hiszen az idei szellemiségében és közösségformáló szempontból is különleges élményt jelentett számukra. "Ezen a versenyen - a dobogós helyezéseken túl - mindenki nyertes lesz, mert azt szeretnénk, ha a gyerekek úgy mennének haza, hogy kedvük legyen a folytatáshoz" - emelte ki házaspár.

A ZeneKÉPzelet-előadások több mint tíz éve igyekeznek közelebb vinni a közönséghez a klasszikus zenét, és a zongoradarabok mellett versekkel és kötetlen beszélgetésekkel segítik azok jobb megértését. A tavalyi első alkalommal megrendezett ZeneKÉPzelet versenyen több mint 120 gyerek és tanár vett részt kísérőikkel együtt.

Várnagy Andrea elmondta, hogy a versenyt követő kurzuson tanácsokkal, darabválasztási ötletekkel segítik résztvevőket. A házaspár a műsorban arról is beszélt, hogy a jövő évet új lemezük felvételével, majd egy 20 állomásos amerikai turnéval indítják, amelynek keretében három hét alatt elsősorban a diaszpórában élő magyar közönségnek adnak koncerteket. Az estek gerincét a Liszt arcai című lemezükön hallható darabok alkotják, versekkel és kötetlen beszélgetéssel fűszerezve.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Tánc

„Könnyeken átívelő nevetés” – interjú Boris Eifmannal

Ritka és egyedülálló balett érkezik Budapestre június 10-től: a világhírű koreográfus, Boris Eifman 2019-es premierje, A Pygmalion-hatás. A művészt arról kérdeztük, mi a kötődése a komikumhoz, a groteszkhez, és milyen lesz a 21. század táncnyelve.
Zenés színház

Fiatal tehetségek gálakoncertjével köszöntik a nyolcvanéves Marton Évát

Egykori és jelenlegi növendékei, valamint a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny díjazottjainak fellépésével köszönti születésnapja alkalmából az énekesnőt a Magyar Állami Operaház.
Tánc

Összművészeti ünnepi esttel zárul a 10. Színházi Olimpia

Június 24-én nívós zenei kísérettel megvalósuló táncelőadásokkal és Szent Iván éji mulatsággal zárul az idei év legnagyobb színházi eseménye, a 10. Színházi Olimpia. A színpadi produkcióknak és az azokat követő rendhagyó programoknak a Margitszigeti Színház ad otthont.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus beszámoló

Száz év hét napban – a BMC Ligeti Fesztiválján jártunk

A Ligeti György születésének századik évfordulója alkalmából rendezett eseménysorozat csúcspontja a Budapest Music Centerben rendezett egyhetes fesztivál volt. Négy, igencsak különböző típusú koncerten jártunk
Klasszikus ajánló

Pénteken indul a Haydneum – Magyar Régizenei Központ nyár eleji fesztiválja a budapesti Egyetemi templomban

2023. június 9. és 17. között rendezi meg második Egyházzenei Fesztiválját a Haydneum – Magyar Régizenei Központ Budapesten, az Egyetemi templomban.
Klasszikus hír

Vajda Gergely zeneszerzőként és karmesterként is bemutatkozik Párizsban

A nemzetközileg keresett karmester-zeneszerző ismét együtt dolgozik a francia Ars Novával, illetve egy hárfafesztivál műsorán is szerepel egy alkotása.
Klasszikus gyász

Elhunyt Kaija Saariaho

A világhírű finn zeneszerzőt, akinek a Metropolitan Opera is játszotta darabját, hetvenéves korában érte a halál – tette közzé családja a közösségi médiában.
Klasszikus ajánló

Július 14. és 23. között ismét várja a zenerajongókat a Fesztivál Akadémia Budapest

Idén is érdemes lesz tíz napon át Budapesten nyaralni, akár az itt lakóknak is – mondta el Kokas Katalin hegedűművész. Egész napos programok, különleges helyszínek és persze sztárfellépők koncertjei várják a közönséget.