Klasszikus

Tangófesztivál a Millenárison

2005.09.04. 00:00
Ajánlom
Idén második alkalommal rendezik meg a Kelet-Nyugat Tangó Fesztivált, amelynek helyszíne a Millenáris Fogadó lesz. Szeptember 9-11. között fotókiállítás, tánckurzus és koncertek sora várja a látogatókat.

Szeptember 9-én a drezdai Sexteto Andoriňha, Európa egyik legnevesebb klasszikus tangót játszó zenekara lép fel. Műsorukat a kurzusokon oktató tangó mesterek, valamint hazai és külföldi táncosok bemutatói színesítik. A Sexteto Andoriňha két bandoneonnal, két hegedűvel, zongorával és bőgővel megfelel a hagyományos tangózenekar, az ún. orchesta tipica felállásának. Az együttest klasszikus zenei képzettségű muzsikusok alapították 1994-ben. A repertoár több mint 70 tangót, tangókeringőt és milongát, a tangó egy ritmikai változatát foglalja magába, amelynek nagy részét 1900 és 1950 között komponálták. Mindezt olyan szenvedéllyel, tűzzel és lendülettel adják elő, amely még a tangóhoz nem értőket is magával ragadja. A zenekar nem csak a klasszikus tangózenekarok hangszerelésében játszik, hanem kialakította saját stílusát és szerzeményeit is. Az autentikus élményt garantálja az argentin származású énekes, Sergio Gobi, akinek orgánuma a tangó hőskorát és leghíresebb énekes előadóit idézi.

Másnap, 10-én este egy fiatal hazai formáció, a Tango Experimento mutatkozik be. A zenekar 2004 novemberében alakult, és amint a neve is sugallja, két jazz-zenész és három komolyzenész rendkívül izgalmas kísérlete művészi mondanivalójuk kifejezésére. Közös szerelmük és kommunikációjuk nyelve, a múlt század talán legérzékibb, legérzelmesebb zenéje: az argentin tangó és Astor Piazzolla szerzeményei. A dalok hangszerelésében megtalálhatók a stílus jellegzetesen autentikus elemei, amelyeket a zenekar a mai kortárs zene és a jazz színeivel ötvöz.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Miért nem vették fel a Zeneakadémiára ezt a tehetséges zongoristát?

Ezt kérdezte a legendás Leon Fleisher, amikor először találkozott Érdi Tamással. A torontói Királyi Konzervatórium zongora tanszakán látássérültként is elfogadták a fiatalember jelentkezését, ezt a napot örökíti meg a következő szemelvényünk a zongoraművészről szóló könyvből.
Zenés színház

Nyomozás az Operában – akcióban a jogi osztály

Noha az egyik legfelemelőbb érzés kétségkívül a művészeket illeti, amikor a színpadon megcsillogtathatják tudásukat, majd fürdőzhetnek a közönség jól megérdemelt elismerésében, mégis, ahhoz, hogy ez létrejöhessen, többek között az Opera jogi csapatának hathatós közreműködésére is szükség van.
Színház

A rendező, aki megdolgoztatja a nézőt - Székely Kriszta

A saját maga körüli világégetés és az állandó csavargás már kikopott belőle; amióta rendez, a színház az élete. Székely Kriszta Kult50-ben megjelent portréja.
Színház

A Magvető Café-ban is elmaradnak a tervezett bemutatók januártól

A kulturális tao-támogatás megvonása a Magvető Cafét is érzékenyen érinti. Közleményükben arról írnak, januártól biztosan elmaradnak a tervezett saját előadások.
Vizuál

A nap, amikor Picasso fénnyel festett

A spanyol zseni soha nem hagyta magát keretek közé szorítani, így gyakran a képkeretet is elhagyta és különböző izgalmas matériákra alkotott, üvegre, vagy éppen levegőbe.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Ismét tehetséges fiataloké az Óbudai Társaskör színpada

Gitármuzsika, az év fiatal jazz-zenészei és olaszmánia Óbudán.
Klasszikus érdi tamás

Miért nem vették fel a Zeneakadémiára ezt a tehetséges zongoristát?

Ezt kérdezte a legendás Leon Fleisher, amikor először találkozott Érdi Tamással. A torontói Királyi Konzervatórium zongora tanszakán látássérültként is elfogadták a fiatalember jelentkezését, ezt a napot örökíti meg a következő szemelvényünk a zongoraművészről szóló könyvből.
Klasszikus nfz

A zene ajándék

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar 2018/2019. évadának koncertjeire már feltölthető ajándékkártyával is vásárolhatóak jegyek.
Klasszikus la scala

Nyolc percen át ünnepelték Kurtág operáját, a zeneszerző rádión hallgatta az előadást

Nyolc percig tapsolta Kurtág György első operájának ősbemutatóját a Scala milánói operaház közönsége csütörtök este - számolt be a Corriere della Sera olasz napilap a többnyire szakmai közönség előtt tartott előadásról.
Klasszikus ajánló

Fidelio Klasszik: Mozgássérült sportoló és siket színésznő is fellép Frenáknál

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának november 17-i adásában vendégünk lesz Rohmann Ditta gornodkaművész, Borbély László zongoraművész, Frenák Pál koreográfus, Horváth László, a Fonó igazgatója.