Klasszikus

Társas díj

2010.09.09. 07:37
Megosztom
Október 21-én adja át Csaplár Vilmos író, a 2010-es AEGON Művészeti Díj kitüntetettje a Társdíjat. Minderre rendhagyó keretek között kerül sor, a Szépművészeti Múzeumban.

A személyesség jellemzi az AEGON Művészeti Díjat és Társdíjat, hiszen a kitaláló, Eszéki Erzsébet úgy építette fel a két, egymáshoz kötődő művészeti elismerést az alapító AEGON Magyarország vezetőivel, hogy a díjat kortárs magyar író kaphatja meg, fél évvel később pedig már egyedül ő dönthet arról, kit jelöl a társdíjra - méghozzá másik művészeti ágból. 

A 2010-es, immáron ötödik AEGON Művészeti Díjat Csaplár Vilmos vehette át áprilisban az alapító társaság vezérigazgatójától, Hitler lánya című regényéért, így tehát most ő jelöl másik alkotó művészt a társdíjra. A jelölt neve október 7-én válik publikussá, az ünnepélyes átasóra pedig október 21-én este hétkor kerül sor. Az est során,  Múzeum+ fő programjaként természetesen az idei két AEGON-díjas művésszel találkozhatnak az érdeklődők. A beszélgetés mellett fontos szerepet kap az irodalom, a felolvasásra reflektáló zene, valamint a vizualitás, a képzőművészeti kötődés is. Közreműködik tehát Juhász Gábor (gitár), a tavalyi AEGON Művészeti Társdíj kitüntetettje, Gyémánt Bálint (gitár) és Elek Ferenc színművész. Az est műsorvezetője Váradi Júlia lesz.

Az AEGON Művészeti Társdíj átadója
2010. október 21. 19:00
Szépművészeti Múzeum

Vendég: Csaplár Vilmos író és jelöltje, az AEGON Művészeti Társdíjas
Km.: Juhász Gábor, Gyémánt Bálint (gitár), Elek Ferenc (próza)
Műsorvez.: Váradi Júlia
Sorozatszerk.: Eszéki Erzsébet

Múzeum+

www.aegondij.hu

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Cserhalmi György bírálta a kultúra területét érintő intézkedéseket – íme Nagy Ervin válasza

„A kulturális kormányzat eltökélt abban, hogy szakítson az »eddig ti voltatok, most mi jövünk« logikájával” – írja a kultúráért felelős államtitkár a Nemzet Színészének nyílt levelére adott válaszában.
Klasszikus

Az önismeret útvesztőiben – gondolatok a 7. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyről

Nyolcvan fiatal énekművész gyűlt össze Budapesten szeptember első hetében, hogy megmérkőzzenek a mostanra nemzetközi hírnévre szert tett énekversenyen, amelyet a Zeneakadémia szervezett, a nemzetközi zsűrit pedig legendás szopránunk, Marton Éva vezette.
Vizuál

Dőltünk a röhögéstől, aztán jöttek a könnyek – beszámoló a CineFest első két napjáról

A CineFesten egy szerb–horvát vígjátéktól abszurd thrilleren át egy megrázó mexikói drámáig jutottunk, miközben Für Anikó olyan alakítást nyújtott, ami után nehéz volt megszólalni. Beszámolónk a szeptember 12-ig tartó szemle első két napjáról.
Színház

Alföldi Róbert és Stohl András először egy színpadon – Furcsa pár a Centrál Színházban

Neil Simon Tony-díjas klasszikusa, a Furcsa pár friss fordításban, Puskás Tamás rendezésében látható a Centrál Színházban. A nyári bemutatót követően a kőszínházi premiert szeptember 18-án tartják.
Színház

Esztergályos Cecília és Frajt Edit főszereplésével készül a Macskajáték az Újszínházban

Az Újszínház a 2026/2027-es színházi évad premierjeinek sorában Örkény István Macskajáték című tragikomédiáját mutatja be elsőként, Vass György rendezésében. Az ikonikus színdarab premierjét október 16-án tartják.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

A harangok csodája – Fazekas Gergely zenetörténész koncertajánlója

Rahmanyinov Harangok című kantátáját szólaltatják meg szeptember 30-án a Magyar Rádió Művészeti Együttesei a Müpában. A koncert kapcsán Fazekas Gergely zenetörténész, az MRME művészeti vezetője írt ismertetőt.
Klasszikus ajánló

Mennyei zongoramuzsika és az ősz zenéje – íme a kismartoni Esterházy-kastély jövő évi fesztiváljainak programja

A komolyzenével ismerkedő, fiatal közönséget megszólító, a zenei műfajokat és társművészeteket ötvöző Keys To Heaven zongorafesztivál, valamint a Julian Rachlin nevével fémjelzett őszi, Herbstgold Fesztivál is várja a muzsika szerelmeseit.
Klasszikus ajánló

Elmaradt találkozások jegyében – Kolonits Klára áriaestje az Eiffel Műhelyházban

Verdi és Donizetti hősnői, valamint Erkel Bánk bánjának Melindája idézik fel Kolonits Klára pályájának meghatározó állomásait 2026. szeptember 20-i áriaestjén az Eiffel Műhelyházban.
Klasszikus ajánló

Klukon Edit és Ránki Dezső is a negyvenéves Liszt Múzeumot ünnepli

Ingyenes minikoncertekkel, rendhagyó tárlatvezetésekkel, gyermekfoglalkozással, valamint filmvetítéssel és pódiumbeszélgetésekkel is várja az intézmény az érdeklődőket szeptember 17. és 19. között.
Klasszikus beszámoló

Az önismeret útvesztőiben – gondolatok a 7. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyről

Nyolcvan fiatal énekművész gyűlt össze Budapesten szeptember első hetében, hogy megmérkőzzenek a mostanra nemzetközi hírnévre szert tett énekversenyen, amelyet a Zeneakadémia szervezett, a nemzetközi zsűrit pedig legendás szopránunk, Marton Éva vezette.