Klasszikus

Tatai Barokk Fesztivál

2014.07.30. 10:07
Ajánlom
A csodálatos természeti és épített környezetében zajló összművészeti fesztivál 15. alkalommal kerül megrendezésre augusztus 17-26 között.

A fesztivál öt művészeti műfajban kínál színvonalas programokat az érdeklődő művészetbarátoknak: zene, képzőművészet, tánc, irodalom, színház. Kuriózumként tarthatjuk számon a Tata egész lakosságát megmozgató barokk jelmezversenyt, valamint a záró barokk vacsorát. A fesztivállal egy időben szervezik meg a Nemzetközi Zenei Mesterkurzust, világhírű művésztanárok irányításával. A kurzuson résztvevő növendékek aktív szereplői a programsorozatnak.

A Tatai Nemzetközi Zenei Mesterkurzus elődje a svájci Morges városa volt, ahol Sebestyén Katalin hegedűművész (Belgium) és Schiffer Ervin brácsaművész (Hollandia) művészeti vezetésével 20 éven keresztül tanították a világ minden tájáról érkezett fiatal muzsikusokat a szóló és kamara muzsikálás mesterfogásaira. A kurzus a magyarországi Tata városban idén 8. alkalommal kerül megrendezésre gyönyörű környezetben, változatlan színvonalon. A kurzus szakmai sikerét jelzi, hogy az elmúlt évek magyar résztvevői közül már 6 fiatal muzsikus nyert felvételt külföldi zenei egyetemekre. A Tatai Nemzetközi Zenei Mesterkurzust 2014-ben hegedű, brácsa, gordonka és zongora hangszerekre és kamarazenére hirdetik meg a szervezők.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Hiába fest jobban Szűz Mária a restaurálás után, a tulajdonos reklamál

Ez már nem az, akit ismert és szeretett, állítja, miután egy restaurátor szebb küllemet varázsolt a szobrának. Akár bíróság elé is kerülhet az ügy. Inverz „bundás Krisztus”-eset Lengyelországból.
Színház

Bakos-Kiss Gábor lett a Győri Nemzeti Színház új igazgatója

A kilenctagú szakmai bizottság javaslatára Bakos-Kiss Gábort választották a Győri Nemzeti Színház élére – tudatta Facebook-oldalán Dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere. Az új igazgató 2021. július 1-jétől vezetheti a színházat.
Plusz

Ezek a 75 éves David Gilmour kedvenc Pink Floyd-dalai

Ma ünnepli 75. születésnapját David Gilmour, a Pink Floyd szólógitárosa, aki egyébként a basszusgitártól a billentyűkön át a szaxofonig számos hangszeren játszik, mégis karakteres húrhajlításairól, összetéveszthetetlen soundjáról és kitartott hangjairól ismerünk.
Vizuál

90 év után bukkant fel a magyar származású Amrita Sher-Gil festménye

Az indiai Frida Kahlóként is emlegetett magyar származású festőnő portréja akár a 2,8 millió dolláros (849 millió forint) leütési árat is elérheti a Christie's aukciósház árverésén.
Színház

Upor László beszélgetéssorozatot indít az eTrafón

Véget ért a Trafó TudásTrambulin sorozata, a nézők azonban nem maradnak online műsor nélkül: március 10-én indul a Világhazafiak, amelyben Upor László olyan magyarokkal beszélget, akiket bár számos alkalommal láthatunk Magyarországon, külföldön is jelentős sikereket értek el.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus videó

Billy Joel-dallal köszönti a hölgyeket a Song Factory Budapest

Az Uptown Girl a cappella változatával, az autószerelő műhelyből köszönti a nőket a Song Factory Buudapest kórus. „Anyák, nővérek, barátok! Köszönjük, hogy vagytok nekünk!” – üzenik.
Klasszikus gyász

Elhunyt Dmitrij Baskirov orosz zongoraművész

Nyolcvankilenc éves korában elhunyt az orosz zongoraművész és tanár, Dmitrij Baskirov. Hosszú pályája során magyar tanítványai is voltak.
Klasszikus ajánló

Egy egész nap Mozart bűvöletében – Íme a Mozart-nap teljes programja!

A Concerto Budapest élőben közvetíti a 3+1 koncertből és egy exkluzív körkapcsolásból álló nagyszabású Mozart-napját. A nap sztárszólistája Angela Hewitt. Egy újonnan felfedezett mű, a D-dúr Allegro is elhangzik.
Klasszikus interjú

„Közös nyelven zenélünk” – Újjáalakult a Kelemen Kvartett

Két éve ideiglenesen feloszlott, most újjáalakult az elmúlt évtized legsikeresebb kamarazenei együttese. A két alapító, Kelemen Barnabás és Kokas Katalin Vashti Mimosa Hunter csellóművésszel és Jonian Ilias Kadesha hegedűművésszel a Bartók Tavasz fesztiválon mutatkoznak be. Nem akármilyen vállalással: két koncerten Bartók hat vonósnégyesét adják elő.
Klasszikus hír

Bartók nevét viseli a Müpa új fesztiválja

Online zajlik a Bartók Tavasz Művészeti Hetek április 2. és 18. között. Nemcsak a Müpából, hanem Európa neves hangversenytermeiből is közvetítenek koncerteket, amelyeket a közönség ingyenesen láthat a képernyőkön. Mutatjuk, milyen programok lesznek.