Klasszikus

Tavaszi koncertek - I. forduló

2007.01.03. 00:00
Ajánlom
Január 25-én este fél nyolctól a Liszt Ferenc Kamarazenekar ad koncertet a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. Játsszon velünk és nyerjen két jegyet a hangversenyre!

„Ez a zenekar spontán alakult. Akadémisták, konzervatoristák - nagyrészt az I Musici di Roma kamarazenekar hatására, amit akkoriban hallottak - összegyűltek, mert hasonló jellegű munkához éreztek kedvet. Mikor elkezdtem velük dolgozni, különleges instrumentumot kaptam a kezembe, nem elsősorban hangszeresek együttesét, hanem sokkal inkább néhány fiatal és nagyon tehetséges, lelkes muzsikus egyéniséget, akik valami hasonló viszonyban vannak a zenei kifejezés igényével és belső kényszerével, mint én.

És akkor nem azt éreztem, most itt az alkalom, hogy valóra váltsam azokat a kialakult előadói „recepteket”, amelyek alkalmazására addig kevéssé volt alkalmam, hanem inkább azt, hogy élő anyaggal, a saját fiatalságomra emlékeztető rokonlelkekkel együtt teremthetem meg egy új szintézisét eddigi zenei élettapasztalataimnak. Úgy éreztem, kell, hogy létezzen egy olyan előadói stílus, amelyben együtt él Hubermann eruptív ereje, Dohnányi lírikus kifejezésmódja, Bartók szigora és Klemperer zenekarának monumentális harmóniája.

Szívesen mondtam ezt így el, bár kissé szégyenkezve, mert az előbbi mondatban, és az eddigiekben is, csak olyan nagy előadókról tettem említést, akikhez természetesen nem hasonlítom magam. Csak őszinte szerénységgel és mély hálával tanulok tőlük ma is, tanítok róluk a kamarazenekarnak, és minden tanítványomnak. Arra is figyelmeztetem őket - sokan mondták már, de most én is elismétlem - hogy semmit sem lehet leutánozni, ahogyan egyszer már volt. Ez az előadóművészet legveszélyesebb tévedése.”

Kérdésünk: Kinek a szavait idéztük a fenti szövegben? (Kérjük, válaszát ne foglalja mondatba!)

Ha a helyes választ az alábbi időpontig elküldi nekünk, sorsoláson vesz részt, amelyen öt szerencsés megfejtőnk két jegyet nyer a koncertre.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Keverni nem csak a fakanállal lehet: Marie Curie nem mindennapi élete

Marie Curie története sok szempontból a századforduló és a 20. század története. A radioaktivitás úttörő kutatójának életét feldolgozó monodráma egy egyedülálló tudós történetét meséli el, akinek volt bátorsága szembemenni a hagyományos női szerepkörrel.
Színház

Fenyő Iván: „Úgy éreztem, hogy megszűnt az összetartás”

Idén folytatódik a „legendás” Máté-Horvai osztály előadássorozata a Jurányi Házban, amely most Fenyő Iván életével foglalkozik. Őt kérdezte a Jurányi Latte a főiskolás emlékeiről, illetve arról, miért szállt ki az AlkalMáté Trupp-ból, és vajon játszik-e majd a róla szóló előadásban.
Zenés színház

Oszvald Marika: „Semmi ok az aggodalomra, jó idők járnak az operettre”

A Halhatatlanok Társulatának tagja, Kossuth- és Jászai-díjas, és cigánykerekeiről azok is ismerik, akik nem járnak operettbe. Oszvald Marika a budavári gálakoncertről, és arról is beszélt, hogy kell-e félteni az operett műfaját.
Klasszikus

Ők a King’s Singers új tagjai

A következő évtől Edward Button kontratenor és Nick Ashby basszbariton a legendás énekegyüttes új tagjaiként állnak színpadra.
Klasszikus

Molnár Anna rangos kortárs zenei fesztiválon énekel Darmstadtban

A magyar énekesnő Eötvös Péter és Balogh Máté műveit adja elő az Internationale Freienkurse für Neue Musik fesztiválon.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus kórus

Solti Árpád nyerte a Mátrai Művészeti Napok zeneszerzői pályázatát

Solti Árpád műve nyerte el a Vox Mirabilis és a Muzsikál az Erdő Alapítvány zeneszerzői pályázatának fődíját, amelyet a Mátrai Művészeti Napok jubileuma alkalmából hirdettek meg
Klasszikus fidelio klasszik

Fidelio Klasszik: Koncertektől hangos kastélyok és várak

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 21-én lesz hallható a 92.1-en.
Klasszikus molnár anna

Molnár Anna rangos kortárs zenei fesztiválon énekel Darmstadtban

A magyar énekesnő Eötvös Péter és Balogh Máté műveit adja elő az Internationale Freienkurse für Neue Musik fesztiválon.
Klasszikus ajánló

Így telik a Klassz a pARTon! fesztivál (és ajánlunk néhány következő koncertet is)

Július 8-án a Pesti Vigadóban startolt a Klassz a pARTon! fesztivál, amelynek a következő héten Szigligeten, Balatonfüreden és Paloznakon lesznek koncertjei. A Danubia Zenekar, Érdi Tamás, Vásáry Tamás és a Concerto Budapest a fellépők között.
Klasszikus hír

Ők a King’s Singers új tagjai

A következő évtől Edward Button kontratenor és Nick Ashby basszbariton a legendás énekegyüttes új tagjaiként állnak színpadra.