Klasszikus

Tavaszi koncertek - IV. forduló

2007.04.30. 00:00
Ajánlom
Május 18-án este fél nyolctól a Liszt Ferenc Kamarazenekar ad koncertet a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. Játsszon velünk és nyerjen két jegyet a hangversenyre!

A Liszt Ferenc Kamarazenekar nemcsak a magyar, hanem a világ zenei életének élvonalába is tartozik. Repertoárjuk az egész zeneirodalmat felöleli: Monteverditől Bachon és Mozarton át a romantikusokig, a XX. századi zeneszerzőkig ível. Fennállásuk során több mint 200 hanglemezfelvételt készítettek különféle cégekkel, a legfontosabbakat kiemelve: Hungaroton, Erato, Teldec, EMI, Quintana, CBS-Sony Classical. Legtöbb felvételük a Hungarotonnal készült, ahol Ferencsik János után másodikként vehették át az egymillió példányszám után járó emlékplakettet. Párizsban három alkalommal nyerték el a francia Académie du Disque nagydíját és Magyarországon több felvételük kiérdemelte az “Év hanglemeze” címet. Rendszeresen hangversenyeznek Európa szinte minden országában, fellépnek Ascona, Besancon, Edinburgh, Flandria, Helsinki, Luzern, Montreux, Prades, Salzburg és Santander híres fesztiváljain.

Első tengerentúli útjukra 1975-ben került sor, amelynek kiemelkedő sikerét követően az Amerikai Egyesült Államok és Kanada mintegy 260 városában köszönthette a zenekart a lelkes közönség. Azóta több amerikai és japán turné áll mögöttük. 2000 júniusában Dél-Amerika közönsége tapsolhatott nekik, míg 2000 októberében megismételhették sokadik sikeres japán turnéjukat. 2000 áprilisában Indiában koncerteztek, novemberben Maurice André társaságában Németországban lépett fel az együttes. Koncertjeiken és lemezeiken a kiváló magyar szólisták mellett partnereik voltak többek között: André, Argerich, Fournier, Holliger, Ojsztrah, Rampal, Richter, Rosztropovics, Stern, Szeryng, Schiff, Pauk, Frankl, Schellenberger, Pahud, Repin, Starker, Midori, Isserlis és a Laredo Trio. 2001-ben a szolnoki “Amadeus” színházi produkció közreműködőiként is láttuk a Zenekart.

2001 októberében a Zeneakadémián átvették a Hungaroton újabb elismeréséről szóló díját. 2003-ban a hazai koncertek mellett Spanyolországban, Portugáliában, Németországban, Angliában, Olaszországban és Írországban vendégszerepelt az együttes. Londonban bemutatták a Budapest Klezmer Banddel közös produkciójukat, a Jávori Ferenc által írt Klezmer szvitet. Itthon is több sikeres előadáson lépett fel a zenekar a Budapest Klezmer Band és a Győri Balett Társulatával.

2003. március 18-án a 40 éves Liszt Ferenc Kamarazenekar születésnapi koncertet adott a Zeneakadémia Nagytermében. 2003 augusztusában Sárospatak városa Pro Urbe díjat adományozott a zenekarnak. 2003 novemberében Göncz Árpád átadta a Magyarország Európában Alapítvány oklevelét. 2004-ben a hazai nagyvárosokon kívül Spanyolország, Anglia, Németország, Ausztria, Írország és az Egyesült Államok koncerttermeiben hallhatta a közönség a folyamatosan fiatalodó együttest. 2005-ben Japánban, Spanyolországban, Olaszországban, Németországban koncertezett a zenekar.

A 2006-os esztendőben főleg Mozart és Bartók előtt tiszteleg a zenekar. Március 25-én, Bartók Béla születésének 125. évfordulója alkalmából a zenekar átvette a Magyar Művészetért Kuratórium és a Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. által adományozott herendi Bartók emlék-szobrot, amellyel elismerték, hogy az együttes méltó hordozója Bartók szellemi örökségének”. 1991 óta az együttes az Óbudai Társaskört tekinti otthonának. A Liszt Ferenc Kamarazenekar működését Szolnok Megyei Jogú Város biztosítja.

A zenekar első művészeti vezetője a felejthetetlen egyéniségű és szakértelmű Sándor Frigyes volt, aki meghatározó szerepet játszott a zeneakadémistákból alakult kamarazenekar munkájában. 1979-ben bekövetkezett halála óta a koncertmester Rolla János vezeti az együttest.

Kérdésünk: Mikor alakult az az olasz együttes, amely a Liszt Ferenc Kamarazenekar megalakulását inspirálta? (Kérjük, a válasz mezőbe csak egy négyjegyű számot írjon!)

Ha a helyes választ az alábbi időpontig elküldi nekünk, sorsoláson vesz részt, amelyen öt szerencsés megfejtőnk két jegyet nyer a koncertre.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Családi találkozót rendeznek Petőfi rokonai Kiskunfélegyházán

Igen, jól olvasta a címet! Míg egyesek a költő sírjának felkutatásával vannak elfoglalva, mások az élőkre koncentrálnak és családi találkozót hirdettek, amelyen eddig állítólag 66 utód jelezte a részvételét.
Klasszikus

Öt éves lett a Virtuózok, így ünnepelnek

Jubileumi ünnepi hangversenyen lépnek fel a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató műsor elmúlt öt évének legtehetségesebb résztvevői december 30-án a Müpában.
Tánc

Száz éve született Margot Fonteyn, aki Nurejevvel karöltve forradalmasította a balettet

1919. május 18-án született Margot Fonteyn, a brit Royal Ballet prímabalerinája, akit egy Nurejevvel közös előadása után 89-szer tapsolt vissza a közönség, és aki börtönben is ült.
Zenés színház

„A Csárdáskirálynő a Monarchia egyik utolsó sóhajtása”

Könnyű beleszeretni Kálmán Imre édes melódiáiba és ezekbe a furcsa figurákba – véli Vidnyánszky Attila rendező. A Nemzeti Színház vezérigazgatója korábban többször vitt színre operát, mégis a júliusi margitszigeti Csárdáskirálynő lesz az első operettrendezése.
Plusz

Alinda ezúttal Ónodi Esztert kérdezte

Folytatódik a heti rendszerességgel jelentkező portréinterjú széria, melyben Veiszer Alinda kérdezi a Zsidó Művészeti Napok művészeit. Ónodi Eszterrel kitértek arra is, hogy a népszerű színésznő lehetett volna zenész is, sőt szóba került, milyen a “rocker”, az “ufó” és a”libapásztor” Eszter.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Schubertiáda a kismartoni Esterházy kastélyban

Schubertiádák: így nevezték az 1820-as évek elejétől azokat a társasági összejöveteleket, amelyeknek középpontjában Franz Schubert és muzsikája álltak és ezt a címet viseli a classic.Esterházy koncertsorozat következő, június 15-i koncertje is.
Klasszikus cselló

Különdíjat érdemelt Kokas Dóra Bécsben

A Vienna Classic Strings zenei versenyen különdíjban részesült Kokas Dóra csellóművész. A döntőben Alexey Shor kortárs szerző és Sosztakovics darabjait játszotta.
Klasszikus virtuózok

Mi a televízióhoz értünk, ők a komolyzenéhez: így született a Virtuózok

A Virtuózok stábjának talán legrégebbi tagja a Virtuózok kreatív vezetője, Szarvas Szilvia. Még nem is létezett a műsor, mikor már dolgozott Peller Mariann-nal, a komolyzenei tehetségkutató kitalálójával.
Klasszikus ajánló

Hat orosz zeneszerzőt mutat be Szabó Marcell fesztiválja

Budapesten és Debrecenben rendezik meg október 7. és 13. között az Orosz Zenei Fesztivált, amelyen minden koncert egy-egy zeneszerzőt állít a középpontba.
Klasszikus virtuózok

Öt éves lett a Virtuózok, így ünnepelnek

Jubileumi ünnepi hangversenyen lépnek fel a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató műsor elmúlt öt évének legtehetségesebb résztvevői december 30-án a Müpában.