Klasszikus

Tavaszi szél

2010.03.31. 00:51
Ajánlom
Színvonalas programokkal várják az érdeklődőket továbbra is Óbudán: a 2010-ben indult sorozatok folytatódnak, lesz Chopin és lesz Beethoven, lesznek bemutatkozó fiatalok és lesznek kortársak, lesz zene délelőtt és lesz zene este. Körkép a tavasz és nyári eseményekről.

Balázs János Chopin-estet tart április 12-én a Chopin összes zongoraműve sorozat keretében. A fiatal zongoraművész virtuozitását szívesen hasonlítják Cziffra Györgyéhez, akit pedig Liszttel szoktak egybevetni. A megtisztelő összevetések egyik fontos alapját adja az a különleges mód, ahogyan Balázs a 200 éve született Chopin zenéjét tolmácsolja a közönség felé. Az áprilisi, este hét órakor kezdődő társasköri hangverseny része annak az egész országra kiterjedő koncert körútnak, melyen Chopin valamennyi zongoraműve megszólal. Óbudán a 24 etűd csendül fel.

Két születésnapi program is része a tavaszi-nyári társasköri eseményeknek. Kobzos Kiss Tamás hamarosan 60 éves lesz, Balassa Sándor pedig a 75. életévét töltötte be nemrégiben. Kobzos növendékei körében és a Lengyel Intézet támogatásával ünnepel május 30-án délután öt órai kezdettel, Balassát pedig szerzői esttel, régi és új művek bemutatásával köszönti a kör június 10-én. Balassa, aki a magyar kortárs zenei élet egyik kiemelkedő személyisége, a Társaskör egyik törzsvendége, a Budapesti Vonósok barátja és szerzője, az estre ősbemutatóval készül. A házigazda Hollós Máté lesz.

A Fiatal muzsikosok pódiumán a Debreceni és Győri Egyetem tanulói után előbb a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának Zeneművészeti Intézetébe, majd a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Főiskolai Karára járó fiatalok mutatkozhatnak be. A pécsiek 2010. április 17-én, szombaton este héttől, a szegediek pedig május 15-én, szombaton délután négytől mutatkoznak be.

A három különböző nemzetiségű tagból álló Trio Monteleone, Lőwenberg Dániel zongora-, Noëlle Grüebler (Svájc) hegedű- és Hugo Smit (Új-Zéland) gordonkaművész Beethoven valamennyi zongoratrióját bemutató sorozata októberben kezdődött és május 10-én este héttől folytatódik.

A Kortárs? Zene! négy részesre tervezett sorozatának utolsó két estjén Meláth Andrea és Virág Emese, a Musica Nostra Énekegyüttes Mindszenty Zsuzsánna vezényletével, valamint a Brass in the Five rézfúvós kvinttet lép majd fel, élő bizonyítékaként annak, hogy a modern zene együtt foglal magába nagyon sokféle különböző stílust és gondolkodásmódot. A beszélgetéssel oldott hangversenyen a moderátorok szerepében Hámori József agykutatót illetve Lukácsházi Győzőt hallhatjuk majd. A beszélgetős zenei estre 2010. május 12-én szerdán és június 4-én pénteken este hét órakor kerül sor.

A nagysikerű Újévi koncert után a közönség részéről megnövekedett a délelőtti hangversenyek iránti igény, így ennek szellemében 2010. május 16-án a Semmelweis Vonósnégyes és Várjon Dénes lépnek fel a Társaskör színpadán délelőtt tizenegykor, majd június 6-án az Óbudai Danubia Zenekar és Janza Kata musical hangversenye szólal meg a korai órákban.

2010. június 30-án viszont igazi klasszikus nyáresti hangversenyeket hallgathat majd a közönség a Társaskör különleges atmoszférájú udvarában. Rózsa Richárd, a Liszt Ferenc Kamarazenekar gordonkaművésze két török kollégával (Ozcan Ulucan - hegedű és Birsan Ulucan - zongora) mutatkozik be. A nemrég itt járt Fazil Say zongoraművész kompozícióit játsszák majd.

A Kiscelli Múzeum udvarán a Liszt Ferenc Kamarazenekar három hangversenyt is ad: 2010. június 28-án, 26-án  és augusztus 23-án este nyolc órai kezdettel, a nyári hétvégék helyett hétfő esténként. (Esőnapok: június 29, július 27, augusztus 24.)

A Junior Prima díjas Richter Gábor trombitán is fellép majd, a KLASSZ tehetség díjas Seleljo Erzsébet szaxofonossal, továbbá Óbuda vendége lesz a Genfi énekverseny összes díját bezsebelő Pasztircsák Polina is.

További részletek itt találhatók.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

A kulturális rendszer egészének újragondolását sürgeti a Magyar Színházi Társaság

Több mint száz pontból álló kulturális javaslatcsomagot állított össze a Magyar Színházi Társaság, amely új alapokra helyezné a kulturális működést.
Plusz

A kultúra összetartja a közösségeket – jön a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Közel 70 budapesti intézmény és alkotó közösség összefogásával mintegy 150 programot kínál május 2. és 17. között a főváros újjászervezett kulturális rendezvénysorozata, a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál.
Színház

Új évad a Tháliában: Brasch Bence kvízdrámát rendez, Fekete Patricia társulati tag lett

Kilenc premierrel, benne hat ősbemutatóval készül a Thália Színház a 2026/2027-es évadra. Fiatal alkotók érkeznek a Nagymező utcába, lesz horrorvígjáték, Casanova-átdolgozás, valamint ifjúsági előadás a mesterséges intelligencia témájában.
Könyv

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Színház

Ritkán játszott előadással készül az évad végére a Pintér Béla és Társulata

Végéhez közeledik a 2025/2026-os színházi évad a Pintér Béla és Társulatánál. A májusi műsor mellett csütörtöktől már a júniusi előadásokra is elérhetővé válnak a jegyek, így a nézők előre tervezhetnek az évad utolsó hónapjaira.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Francia operaritkaság és történelmi oratórium is szerepel a Nemzeti Filharmonikusok jövő évi műsorában

Évadot hirdetett a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar, a 2026/27-es szezonban négy koncertből álló operabérletet hirdetnek és felköszöntik Kovács János karmestert hetvenötödik születésnapján.
Klasszikus ajánló

Májustól ismét nemzetközi kiválóságokkal vár a Budapesti Nemzetközi Orgonafesztivál

Az esemény művészeti vezetője Mészáros Zsolt Máté. A május 3. és július 1. között zajló, mostanra már nemzetközi szinten is meghatározó fesztivál valamennyi koncertje ingyenesen látogatható.
Klasszikus ajánló

Haydn, Eötvös, Beethoven – ismét Budapesten a Quartet Integra

A Zeneakadémia 2021-es Bartók Világversenyének győztese, a Quartet Integra április 23-án a Solti teremben lép fel, igazi zenei utazást kínálva a bécsi klasszikától a 20. század végének zenéjéig, aztán vissza.
Klasszikus ajánló

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.
Klasszikus ajánló

Magasztos zenei élmények a Concerto Budapesttel

Május 14-én az éteri hangzású modern kórusműtől Beethoven énekkart is szerepeltető monumentális 9. szimfóniájáig emelkedett hangulatú alkotások meghallgatására hívja a közönséget a Müpába a Kossuth-díjas Keller András vezette szimfonikus zenekar.