Klasszikus

Távozhat a Nemzeti Filharmonikusok éléről Hamar Zsolt

2020.06.24. 10:15
Ajánlom
A zenekar muzsikusainak elsöprő többsége nem támogatta a zeneigazgatót korábbi munkájában. Döntés még nincsen arról, hogy valóban távozik-e Hamar Zsolt.

2017 márciusa óta Hamar Zsolt a Nemzeti Filharmonikus Zenekar zeneigazgatója. A Liszt-díjas dirigens akkor a korábban elhunyt Kocsis Zoltán helyét vette át az együttesnél, egy olyan pozíciót, amelyet természetesen Kocsis után bárkinek nehéz feladat betölteni.

Most, három évvel később a Papageno írja, hogy Hamar távozhat a zenekar éléről, miután

a 93 fős együttesből 80 zenész nemmel voksolt,

mindössze tízen álltak mellé, hárman pedig tartózkodtak, amikor június közepén felmérték a zeneigazgató támogatottságát. (A Nemzetiben egy tavaly szeptemberi döntés értelmében háromévente mérik a mindenkori zeneigazgató támogatottságát, ez volt az első alkalmazása ennek a gyakorlatnak.)

A zenekar szavazása nem kötelezi az együttes vezetését a váltásra, a Papageno szerint a vezetőség ugyanakkor egyeztetéseket kezdeményezett a főzeneigazgató személyéről és a következő évadról.

A karmesterrel 2018 márciusában készítettünk interjút.

Száz kiváló zenész, együtt ők a Nemzeti Filharmonikusok

Kapcsolódó

Száz kiváló zenész, együtt ők a Nemzeti Filharmonikusok

Irányításával új utat jelölt ki a zenekar számára, de igyekszik Kocsis Zoltán örökségét méltóképpen ápolni. Hamar Zsolt egy éve a Nemzeti Filharmonikusok zeneigazgatója, aki márciusban két fővárosi koncertet is ad az együttessel.

Az ügyben megkerestük a Nemzeti Filharmonikus Zenekart, amint friss információhoz jutunk, frissítjük a cikkünket.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Tánc

Október 21-én búcsúztatják Novák Tatát

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas magyar koreográfusról nyilvános búcsún emlékezhetnek meg tisztelői, az Erkel Színházban rendezett megemlékezésen.
Könyv

Per Petterson: Tizennyolc évesen azt gondoltam, ha nem válok íróvá, boldogtalan ember leszek

Per Petterson a PesText vendégeként érkezett Budapestre szeptember végén, a programsorozat előtt beszélgettünk vele írói indulásáról, gyermekkoráról, valóság és emlékezet furcsa viszonyáról, valamint az önmagukat megíró regényekről.
Plusz

Grecsó Krisztián tart rendhagyó tárlatvezetést a Közlekedési Múzeum kiállításán

A Magyar Műszaki és Közlekedési és Múzeum Mivel megyünk? – Energiamix a közlekedésben címmel nyitotta meg idén szokásos éves időszaki kiállítását. Október 16-án az ismert író a tárlat ihlette szövegeivel kalauzolja végig a látogatókat.
Klasszikus

Találkozások – zeneszerző-kapcsolódásokra fókuszál az Orosz Zenei Fesztivál

Hatodik alkalommal rendezik meg három városban az Orosz Zenei Fesztivált Szabó Marcell zongoraművész művészeti vezetésével. A program idén a Találkozások témakörére épül, a fesztivált végigkísérők abba tekinthetnek be, hogyan hatottak egymásra a művészek.
Vizuál

A kortárs magyar festészet három generációjának művei töltik meg a Pesti Vigadó tereit

Október 13. és november 24. között lesz látható az Élő Magyar Festészet című nagykiállítás a Pesti Vigadóban. A megnyitón három szakmai díjat is átadnak majd.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Találkozások – zeneszerző-kapcsolódásokra fókuszál az Orosz Zenei Fesztivál

Hatodik alkalommal rendezik meg három városban az Orosz Zenei Fesztivált Szabó Marcell zongoraművész művészeti vezetésével. A program idén a Találkozások témakörére épül, a fesztivált végigkísérők abba tekinthetnek be, hogyan hatottak egymásra a művészek.
Klasszikus ajánló

Újra orgonaünnep Székesfehérváron

Október 19. és november 9. között három hangversennyel várja az érdeklődőket a II. Székesfehérvári Orgonaünnep. Az Evangélikus templom gyönyörű hangszerét három kiváló orgonaművész szólaltatja meg.
Klasszikus hír

Várjon Dénes albumát az év kamarazenei lemezének választották a Német Zenekritikusok

Miután a neves elismerés negyedéves fordulóin a kiváló zongoraművész és Antje Weithaas hegedűművész Beethoven-szonátákat felvonultató lemezsorozatának két albumát is díjazták, a sorozat egésze a kategória nagydíját is elnyerte.
Klasszikus ajánló

Világsztárok sorakoznak fel a magyar muzsikusnövendékek továbbképzése mögött – újra Concerto Mesteriskola

Szűcs Máté és Takács-Nagy Gábor, a kamarazenei élet két kiválósága október 15-én és 16-án ingyenes, nyilvános mesterkurzust tart a Concerto Budapest Páva utcai székházában.
Klasszikus ajánló

Maxim Rysanovval koncertezik a Budapesti Vonósok

A neves brácsaművész Schubert Arpeggione szonátáját adja elő a Zeneakadémián. A műsor második felében egy Mendelssohn-átirat hangzik el.