Klasszikus

Tehetséges Magyarország Alapítvány

2006.01.26. 00:00
Ajánlom
A Tehetséges Magyarország Alapítványt a Fővárosi Bíróság jogerősen 2005. október 19-én jegyezte be. Az Alapítvány céljai az alapító okiratból: „Olyan társadalmi környezet létrejöttének elősegítése, melyben minden ember tehetsége fontos érték, és a tehetségnek a megbecsülése, fejlesztése és a tehetséges emberek megtartása közös cél.”

„Az Alapítvány célul tűzi ki különösen: a tehetséggondozás érdekében segíteni a magánszemélyek (civilszervezetek) – gazdálkodó szervezetek – tudomány – állam négyszögének mind hatékonyabb együttműködését; a tehetséggondozás területén szükséges közös tudás és együttműködés fejlesztése konferenciák megszervezésével, kiállítások létrehozásával, tanulmányok életre hívásával és kiadványok közreadásával; általánossá tenni azt a törekvést, miszerint bármely szakmában dolgozó szakembernek legyen a célja a saját és a környeztében dolgozók tehetségének kibontakoztatása.”

Az Alapítvány Tiszteletbeli elnöke Kovács Kálmán; a kuratórium elnöke Kállai Gábor. Az Alapítvány tevékenységének fókuszpontja 2006. március 25-e, Bartók Béla 125. születésnapja, mely napot az Alapítvány a „Tehetség Napjaként” szeretné megünnepelni. A „Tehetség Napja” az alapítók reményeik szerint hagyománnyá, országos ünneppé válik. Az Alapítvány ezen a napon írja ki pályázatait is.

Az Alapítvány testülete a Tehetség Tanács, amelyben eddig az alábbiak vállaltak tagságot: Bartha Ferenc, Benke László, Bogányi Gergely, Bojár Gábor, Bor Zsolt, Yehuda Elkana, Falus András, Farkasházy Tivadar, Göncz Árpád, Jancsó Miklós, Kertész Imre, Körmendy Ferenc, Edvin Marton, Polgár Judit, Szász Márton és Vágó István. A Tehetség Tanács tagjai tanácsaikkal és közreműködésükkel segítik az Alapítvány munkáját.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Lemondott Lőrinczy György az NKA alelnöki posztjáról

Az Origo értesülései szerint Kásler Miklós miniszter elfogadta Lőrinczy György indokait a lemondást illetően.
Klasszikus

Bencze Máté döntős a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyében

A Magyarországot képviselő fiatal szaxofonos az öt döntős közé jutott a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén Edinburghben.
Könyv

Könyvtáros osztag kutatja fel a könyveket, amikre csak halványan emlékeznek az olvasók

Előfordult már, hogy egyszerűen nem tudott kiverni a fejéből egy könyvet? Néhány részletére emlékezett, de a címre vagy a szerzőre egyáltalán nem. A New York-i Közkönyvtár a legképtelenebb esetekben is próbál segíteni.
Zenés színház

Kálmán Yvonne: Nem támogatom Kerényi Miklós Gábort

Közösségi oldalán jelentette be a Budapesti Operettszínház korábbi művészeti vezetője, hogy megpályázza a Nagymező utcai teátrum főigazgatói székét. Bejegyzésében Kálmán Imre lányának öt évvel ezelőtti ajánlására hivatkozik, Kálmán Yvonne azonban visszautasítja, hogy támogatná a rendező pályázatát.
Klasszikus

Jelenleg ez a tizenkilenc éves fiú a világ legtöbbet hallgatott csellistája

Már ami a lemezeladási adatokat illeti. Sheku Kanneh-Mason fellépett a brit királyi esküvőn, és 100 ezer példányban adták el a debütáló lemezét. Még nem töltötte be a huszadik életévét.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus cselló

Jelenleg ez a tizenkilenc éves fiú a világ legtöbbet hallgatott csellistája

Már ami a lemezeladási adatokat illeti. Sheku Kanneh-Mason fellépett a brit királyi esküvőn, és 100 ezer példányban adták el a debütáló lemezét. Még nem töltötte be a huszadik életévét.
Klasszikus hírek

Bencze Máté döntős a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyében

A Magyarországot képviselő fiatal szaxofonos az öt döntős közé jutott a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén Edinburghben.
Klasszikus jótékonyság

Érdi Tamás látássérültek javára koncertezik a Zeneakadémián

Harminc éves a „Szól a szív” Alapítvány, amely számos alkalommal segítette a Vakok Iskoláját, amelynek Érdi Tamás egykor tanulója volt. Szeptember 18-án jótékonysági koncertet rendeznek a Zeneakadémián, nem drága a belépőjegy, de jó célt szolgál.
Klasszikus magazin

Így telt Vásáry Tamás 85. születésnapja

A torta egy zongorát mintázott, számtalan zenerajongó köszöntötte, este pedig a Fővárosi Nagycirkusz is meglátogatta. Vásáry Tamás augusztus 11-én ünnepelte a 85. születésnapját.
Klasszikus kotta

Ez a francia zenekar iPad-re cseréli a nyomtatott kottákat

Az Orchestre National d’Île-de-France a következő évadtól elfelejtheti a nyomtatott kottákat, 120 muzsikusuk ugyanis iPad-eket kap. De nem ők az egyetlen zenekar, akik lépést tartanak a technológiával.