Rugalmas a zenekar szerkezeti felépítése, mert különös módon nem áll élén zeneigazgató, aki személyével meghatározná az együttes jellegét, profilját, akaratlanul is leszűkítve a mozgásteret. E kötetlenség óriási szabadságot biztosít a korhű hangszereken játszó együttesnek, ráadásul sza-bad az út, hogy kizárólag a legjobb karmestereket és szólistákat lássa vendégül, Budapestre is napjaink egyik legjobb orosz baritonjával, Szergej Leiferkusszal jönnek. Zeneigazgató tehát nincs, ehelyett vezető művészek a zászlóvivők, négy világhírű maestro: Simon Rattle, Mark Elder, Fischer Iván és a januári budapesti koncertet is dirigáló Vladimir Jurowski. A zenekar ars poeticájában kiemeli: zenészei nemcsak a rossz értelemben vett rutint tartják elkerülendőnek, hanem arra is gondosan figyelnek, hogy ne legyen több koncertjük, mint amennyire lelkiismeretesen fel tudnak készülni.
Zenehorror Vannak zenék, amelyeket az ember nem szívesen hallgat sötétben. Ilyen lehet Ligeti György Requiemjének Dies irae tétele, Berlioz Boszorkányszombatja a Fantasztikus szimfóniából, Liszt Haláltánca, valamint Muszorgszkij klasszikusa, az Éj a kopár hegyen, amit a kiváló karmester vezényletével hallhatunk. "Boszorkányok gyülekeznek a hegyen tereferélve, dorbézolva, bujálkodva, és várják urukat, a Sátánt. Mikor bevonul, dallal éltetik, körbeállják trónját, amelyre ő kecske alakjában felül. Amikor a boszorkányok dicshimnusza a megfelelő hőfokra gerjeszti a Sátánt, jelt ad a Boszorkányszombat megkezdésére" - írta egy levelében a szerző. Érdekesség, hogy az a mű, amelyet Éj a kopár hegyen címmel ismerünk, valójában Rimszkij-Korszakov Muszorgszkij halála után készített átdolgozása a darab későbbi, A szorocsinci vásár című operához készült verziójából. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben is felcsendülő szimfonikus költemény eredeti, szerzői változatában csak 1968-ban jelent meg nyomtatásban. |
Az együttes repertoárjának magját a 18. század zenéje alkotja - innen az elnevezése -, de ennél jóval színesebb a paletta: ma már Purcelltől az elfeledett Donizetti-operákon keresztül Mahlerig mindent játszanak, a műsorra tűzött művek stílusának megfelelő hangszereken, ezt reprezentálja a zenekar mintegy ötven lemezből álló diszkográfiája is. Budapestre izgalmas orosz programmal érkeznek, többek között Csajkovszkij ritkán hallható, Téli álmok alcímű 1. szimfóniájával. Amellett, hogy az első pultban négy koncertmester váltogatja egymást - egyikük Kati Debretzeni, aki John Eliot Gardiner zenekarában is ugyanezt a pozíciót tölti be -, az együttes "önkormányzó", működése demokratikus alapokon nyugszik: a muzsikusok nem csak zenekari tagok, hanem döntésükkel, szavazataikkal maguk is alakítják az együttes arculatát - amiről nehéz megmondani, valójában milyen. Hiszen a Felvilágosodás Korának Zenekara egyrészt a nagy múltú Glyndebourne-i Operafesztivál rezidens együttese, másrészt sorozataival szinte minden közönségréteget megszólít.
A Royal Festival Hallban és a Queen Elizabeth Hallban rendezett hagyományos koncertek mellett beszélgetéssel, műismertetéssel egybekötött kamarakoncerteket is tartanak. Sőt az éjszakai életben is feltűnnek: szórakozóhelyeken játszanak, itt a közönség beszélgethet, ismerkedhet, az italát fogyaszthatja - ezzel aztán igazán historikusak, hiszen kétszázötven éve hasonló zenehallgatási szokások uralkodtak egyes helyszíneken. Miközben világsztárok zenélnek az együttessel, különlegesen fontos feladatnak, mondhatni, missziónak tekintik koncertsorozataikat, amelyeknek keretében általános iskolákba látogatnak zenélni.
"Vas Leiferkusz" Legendás művész, Szergej Leiferkusz közreműködésével adja elő a zenekar Muszorgszkij egyetlen befejezett operája, a Borisz Godunov részleteit. A sztárbariton, akit német születésű nagymamája vitt el először a mai szentpétervári Mariinszkij Színházba, e társulat tagjaként töltötte csodálatra méltóan hosszú, több mint négy évtizedes pályájának jelentős részét. Ma az orosz opera- és dalrepertoár egyik legjobb előadójának számít, hiszen anyanyelvén énekli ezeket a műveket, és továbbra is szenvedélyesen tanulja az újabb és újabb szerepeket, darabokat. Pályakezdőként a Vas Leiferkusz becenevet érdemelte ki a társulattól, mert havonta akár tizenkétszer is színpadra lépett a lemezfelvételek, koncertek és turnék mellett. A nyolcvanas évek elején lett a nyugat-európai operajátszás sokat foglalkoztatott szereplője. Mint mondja, úgy érezte magát Nagy-Britanniában, mint egy köröző cápa: a szigetországban végigjárta a legjelentősebb játszóhelyeket, az Angol Nemzeti Operától a Covent Gardenig. Arra a legbüszkébb, hogy nemcsak partnerként és kollégaként találkozott például Luciano Pavarottival, José Carrerasszal, Plácido Domingóval, José Curával, Kiri Te Kanawával és Mirella Frenivel, hanem többükkel baráti kapcsolatot is ápol. |
Vladimir Jurowski még csak negyvenes évei elején jár, de már annyi minden történt vele, és olyan gyorsan, hogy talán álmodni sem lehet merészebbet. Édesanyjával, szintén karmester apjával és bátyjával, valamint zongorista nővérével 1990-ben hagyta el a Szovjetuniót, Németországban fejezte be tanulmányait - itt fedezte fel őt Colin Davis -, ma is Berlinben él feleségével és két gyermekével. A nemzetközi porondon huszonhárom esztendősen mutatkozott be, a Wexfordi Operafesztiválon egy elfeledett Rimszkij-Korszakov-művet dirigált, de még ugyanebben az évben a Covent Gardenben is debütált, Verdi Nabuccójával. A kilencvenes évek végén a berlini Komische Oper karmestereként dolgozott évekig, 1999-ben mutatkozott be a New York-i Metropolitanben a Rigoletto dirigenseként, ide azóta három produkcióban tért vissza. Mégis, igazán csak az ezredforduló utáni években futott be, akkor viszont nagyon.
2001-ben kinevezték a Glyndebourne-i Operafesztivál zeneigazgatójának - 2013-ig állt ezen a poszton -, ő vezényelte itt Eötvös Péter egyik operájának ősbemutatóját is 2008-ban. 2003-ban a Londoni Filharmonikusok első vendégkarmestere, négy év múlva pedig első karmestere lett, szerződése 2018-ig szól. Az idei évadban tér vissza a New York-i Filharmonikusokhoz, vezényli továbbá a Bostoni Szimfonikusokat, a Concertgebouw Zenekarát és a Philadelphiai Zenekart. Bár a rendszeresen jógázó és meditáló Jurowskinak bőven kijut a dicsőségből és hírnévből, már eddigi pályájából is kitűnik: nem holmi ügyeletes sztár, hanem felelősségteljes és elhivatott művész, akinek hegyeket megmozgató energiáját, ritmikai pontosságát, magával ragadó zeneiségét említik egyhangúan a kritikák.