Klasszikus

Tényleg a húszéveseké a világ? - interjú Vashegyi Györggyel

2010.05.27. 09:00
Ajánlom
A magyarországi historikus előadói gyakorlat egyik legismertebb képviselője, a Purcell Kórus idén ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját. Az örömteli esemény kapcsán a kórusról és a vele szorosan összeforrott, alig egy évvel fiatalabb Orfeo Zenekarról beszélgettünk Vashegyi Györggyel.

- Az iskolai képzés célkitűzései szerint még ideális esetben is alapvetően amatőr magyar kóruskultúra világában hogyan sikerült a hivatalos koncertéletben ismertté tenni egy olyan fiatalokból álló, profi együttest, amely nem tartozik egyetlen reprezentatív intézményhez sem?

- Itthon akkoriban minden alakuló új együttes számára elsősorban a Liszt Ferenc Kamarazenekar szolgált mintaként (melynek tagjai zeneakadémistaként álltak össze zenélni, és képesek voltak később együtt maradni). Engem alapvetően az ettől kicsit eltérő angol régizenei minta inspirált, ahol a súlypont a közös zenei elveken van, így a tagság koncertről koncertre részben változhat is. Tizennyolc évesen lehetőségem volt részt venni egy Gardiner-kurzuson, és az ott tapasztaltak, a londoni Monteverdi Kórus hangzása és működése jelentettek egyfajta ideál-képet. Arról persze gyakorlatilag fogalmunk sem volt akkor, hogy mire vállalkozunk.

- Pénzügyi szempontból mindenképpen komoly találékonyságra lehet szükség.

- A financiális helyzet egyszerűen pokoli. Éppen mostanában számoltam össze az elmúlt tíz évben a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar számára kapott összes (önkormányzati, minisztériumi, pályázati stb.) támogatást: a végeredmény együtt sem érte el a százmillió forintot. (Ebben a „tempóban" 500 év alatt sem érjük el az Operaház - az érintettek szerint szégyenletesen alacsony - egyéves költségvetését.) Hogy fennmaradhattunk és fejlődhettünk is az elmúlt évtizedben, abban oroszlánrésze volt a Budavári Önkormányzatnak és személy szerint Dr. Nagy Gábor Tamás polgármester úrnak: ők hét éve támogatnak minket, s ezt ezúton is nagyon köszönöm.

- Mire elég egyáltalán ennyi pénz?

- Lényegében a saját produkcióink - elsősorban Müpa-bérletsorozatunk - létrehozására és finanszírozására. Ezeket a koncerteket én ingyen csinálom, a résztvevők minimális honoráriumért lépnek fel: mégis egy este deficitje (a szakmai és a tiszteletjegyek levonása után nagyjából ezerháromszáz, „vatta" nélkül eladott jeggyel számolva) körülbelül 4-5 millió forint. Ez nem egyszerű feladat, de büszkék vagyunk arra, hogy ilyen körülmények között is sikerült fejlődnünk és nagyszerű közönséget építenünk.

- Szakmai szempontból mennyire volt nehéz historikus előadóként gyökeret ereszteni a kilencvenes években?

- Az tulajdonképpen sokkal kevésbé volt problematikus, csak dolgozni kellett: hatalmas érintetlen repertoár állt előttünk, ritkán vagy éppen sohasem játszott zseniális kompozíciók, életművek egész sora. Igaz, a kórussal szoros szimbiózisban élő zenekar felépítése hosszú folyamat volt: példaként ott állt előttünk ugyan a Capella Savaria vagy a Concerto Armonico (s az ő tapasztalataikra sok mindenben építhettünk), de önerőből kellett például új hangszereket vásárolni, megtalálni a megfelelő embereket, akik jól játszanak rajtuk. Mostanra ez olyan jól sikerült, hogy az Orfeo Zenekar vezető muzsikusai tanítani fognak a Zeneakadémia régizenei tanszékén, ahol (ha minden rendben megy) 2011 szeptemberétől elindul a Master-képzés.

- A jövőt illetően milyen tervek körvonalazódnak, hogyan szeretnétek tovább gazdagítani a hazai koncertrepertoárt?

- Jövő januárban előadjuk Mendelssohn Éliás-oratóriumát korabeli hangszereken - ez akkora lépés a repertoár terén, mint amikor 2003-ban Fertőszentmiklóson Haydn Évszakok-ját adtuk elő, túlnyomórészt magyar erőkkel. Rameau-bemutatónk is lesz a következő évadban. Ugyanakkor a tervek nem kizárólag rajtunk múlnak, mert az említett anyagi körülmények miatt nagyon fontosak a külső felkérések: fontos partnerünk például a Müpa és az MNG (Műemlékek Nemzeti Gondnoksága) - velük együttműködve az elmúlt években komoly Purcell- és Haydn-kultuszt sikerült teremtenünk. Nagy baj, hogy a fesztiválok mostanra csődhelyzetbe jutottak: a „Haydn Eszterházán" Fesztivál idén (12, nemzetközileg is abszolút kiemelkedően magas színvonalú év után) elmarad, a 26 éves Soproni Régi Zenei Napok pedig - ha így mennek tovább a dolgok - jövőre szűnik meg. A 2009-es Haydn-év kivitelezése lényegében halálos csapást mért a Haydn-kultuszra - nem hallgathatom el, hogy súlyosnak érzem a kultúrpolitika felelősségét mindebben.

- A historikus interpretációs gyakorlat jó ideje kiterjesztette már a figyelmét a 19. századra is, ahogyan az általad említett Mendelssohn-produkcióból is látszik. Szerinted hol kezdődik a historikus gondolkodás, a régizene fogalma?

- Úgy gondolom, akkortól beszélhetünk régizenéről, amikor a szerző már nem él, amikor már nem lehet személyesen megkérdezni. Mihelyt rákényszerül az ember, hogy a kottából szerezzen információkat, nagyon át kell gondolni, mit is közöl a kotta, mert az csak legenda, hogy egy művet le lehet írni. Malcolm Bilson szerint például a kottakép nem más, mint a szerző által elképzelt, hallott hangzás vázlata, nem maga a mű; csak lényegében sehol a világon nem tanítják, hogyan kell elolvasni a kottát, mint dokumentumot. Szintén Bilson mondta, hogy a „szabad" játék, az, ahogyan például Bartók vagy Prokofjev játszotta a saját műveit a felvételek tanúsága szerint, nem előadói szabadság, hanem maga a mű. Az a mű, mindennel együtt, nem pusztán annyi, ami a kottában áll. Az evolúciós elképzelések pedig sokszor ostobaságok: szerintem szó sincs arról, hogy Beethoven valójában egy Steinwayre vágyott volna. Itt van példának Brahms, aki imádta a Steinwayt, de a B-dúr zongoraverseny hangszereként tekintett rá: kamarazenét kizárólag Graf-zongorájára írt, mert az jobban megfelelt a műfajról alkotott elképzeléseinek. Csak hát persze a 19. századdal kapcsolatban él a nagy, töretlen előadói tradícióba vetett hit: ez így helyes, de fontos tudni, hogy sokszor a tradíció is igen messzire távolodott az egykori ideáloktól. Nem biztos tehát, hogy könnyebb „rátalálni" Brahms-ra, mint egy mondjuk 250 éve elfeledett csodálatos zeneszerzőre - hadd hangsúlyozzam itt, hogy ilyenek igenis vannak.

- A vokális zene hagyományában, különösen a kórusrepertoárban a szakadás sokkal nyilvánvalóbb, és az egykori hangzásideálokról alig tudunk valamit. Éppen ezért a historikusok a legtöbbször az angol kórusok egyenes hangzását preferálják, amiben létezik valamiféle folyamatosság, jóllehet éppen az ismeretek hiánya miatt szabadabban is lehetne kezelni ezt a kérdést. Mit gondolsz erről?

- A nagy ízlésváltozás nagyjából a 19. század derekára tehető, és valószínű, hogy azelőtt jóval színesebb volt az előadói kultúra, mint amilyennek a hangfelvételek kora óta ismerjük. Ugyanakkor éppen az emberi szervezet és ezen keresztül a hangképzés változott a legkevesebbet, még azzal együtt is, hogy például a fiúkórusok lehetőségei erősen beszűkültek (a mostanra előbbre került nemi érés következtében). Az emberi hang nagyon személyes, egyfajta „ujjlenyomat", és elsősorban a benne rejlő lehetőségek kibontása fontos. A zenészek sokoldalúsága jó dolog, éppen ezért egy historikus kórusból kinőve valaki akár Wagner-énekessé is válhat - nálunk is sok jegyzett énekes kezdte pályafutását (Kolonits Klára és Schöck Atala például ilyenek). Az angol hagyomány számunkra követendő példa volt, amelynek érdemes sok vonását átültetni: a Purcell Kórusban talán az a legjobb és a legszerencsésebb, hogy sikerült megőriznünk egyfajta amatőr lelkesedést, amely munka közben zenei maximalizmussal párosul.

www.orfeo.hu

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Varázslatosan festő koncertközpont épül Münchenben

Az osztrák Cukrowicz Nachbaur Architekte mérnökei építik azt a koncertpalotát, amelynek nagytermében 1800 néző kaphat majd helyet.
Klasszikus

Fidelio Klasszik: Bérczes, Elsässer, Tóth Vera

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 14-én lesz hallható a 92.1-en.
Vizuál

Frida hétfőnként is fogad

A nagy érdeklődésre való tekintettel július harmadik hetétől hétfőnként is látogatható a Nemzeti Galériában a Frida Kahlo-kiállítás.
Vizuál

Száz ólomkatonát cserélt egy vetítőgépre és az egész élete megváltozott

70 film, öt feleség, kilenc gyerek. A 100 éve született Ingmar Bergman titkát próbálják megfejteni hozzátartozók, munkatársak, kutatók, köztük a rendező egykori asszisztense, a magyar származású Katinka Faragó a legendás svédről készült dokumentumfilmben.
Jazz/World

Ezeket a jazzlemezeket hallgasd meg júliusban!

Új – régóta időszerű – sorozatunkban havonta ajánlunk hallgatásra érdemes lemezeket a frissen megjelent magyar és külföldi kiadványok közül. Az első cikk jogán megengedjük magunknak, hogy az előző hónapok terméséből is válogassunk.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus Beatrice Rana

Piknik Beethovennel a kastélyparkban, a zene szárnyán Párizsba és Londonba

Július 21-én szombaton este és július 22-én vasárnap délelőtt újra piknikkoncertek a kismartoni Esterházy-kastély parkjában.
Klasszikus ajánló

Óbudai Nyár az Óbudai Társaskör kertjében

Az elmúlt évek hagyományait folytatva idén nyáron is várja közönségét az Óbudai Társaskör kertje, ahol július 4. és augusztus 5. között tizenhét estén át klasszikus és könnyűzenei koncertek, zenés színház, opera és színházi előadás közül válogathatnak az érdeklődők.
Klasszikus magazin

A minimalista zene már 1797-ben létezett

Ismerősen cseng Anton Reicha neve? Ugye, hogy nem. Épp ezért döntött úgy Ivan Ilić zongoraművész, hogy a videósorozatban mutatja be ennek a cseh-francia zeneszerzőnek az életét.
Klasszikus magazin

Mozart zenéje enyhíti az epilepszia tüneteit

Egy friss kutatás szerint öt perc Mozart-muzsika is hozzájárulhat a betegek jobb közérzetéhez. Mindez azért is fontos, mert nem mindenkinek segítenek a drága gyógyszerek.
Klasszikus építészet

Varázslatosan festő koncertközpont épül Münchenben

Az osztrák Cukrowicz Nachbaur Architekte mérnökei építik azt a koncertpalotát, amelynek nagytermében 1800 néző kaphat majd helyet.