Klasszikus

Teremtés vagy sem

2008.11.07. 00:00
Ajánlom
Az Aegon Magyarország 2006-ban nagy összegű irodalmi díjat hozott létre, de nem csak ennyit tett, mivel a program ötletgazdája és szakmai vezetője, Eszéki Erzsébet kitalálta hozzá a díj társát is. Az Aegon Művészeti Díjról szakmai zsűri dönt, fél évvel később pedig már a díjazott író jelöl másik magyar alkotót az Aegon Művészeti Társdíjra, méghozzá a nyitás, az egymás iránt figyelem jegyében másik művészeti ágból. Olyan alkotót, akire érdemes ezzel az elismeréssel is felhívni a figyelmet.

A szakmai zsűri az idén Térey János költőt választotta Asztalizene című drámájáért, így ezúttal Térey János javasolt másik magyar művészt Az Aegon Művészeti Társdíjra. Jelöltje, Kovalik Balázs rendező október 30-án, a Képzett társítások – Aegon-estek a Nemzeti Színházban című sorozat keretében vette át a díjat az alapító társaság vezérigazgató-helyettesétől, Horváth Andreától, az est vendége az idei két Aegon-díjas művész volt, s Térey János ott olvasta fel laudációját Kovalik Balázsról.

A laudáció elsőként az Élet és Irodalom 2008. november 7-i számában látott napvilágot.

Térey János: Teremtés vagy sem

Kovalik Balázsról
Laudáció a 2008-as Aegon Művészeti Társdíjhoz

Teremtés vagy sem? Mármint a színházi rendezés. Sokszor föltettem magamnak ezt a kérdést. Inkább nem. Általában hiányolom innét a teremtő gesztust. A majdnem-semmiből, az ősködből előhúzni, a szakadékból fölemelni a valamit. Az előzmény nélkülit. Ilyesmi az esetek kilencven százalékában nem történik ma, Magyarországon. A gyáva színház nem alkot. Inkább elrendez, lakberendez, ide-oda pakol; szelektálja, csoportosítja az örökölt klasszikusát. Kirakójátékot játszik, és az még a jobbik eset, ha legalább a saját törvényei szerint jó, azaz szórakoztató. Kiszolgál vagy szolgáltat: interpretál, szétszálazgat, értelmezget, de sosem szenved meg a koncért. Ráhúzza a rögeszméjét a másképpen-készre, beleteszi a picike ötleteit. Mintegy „földolgozza” a papíron szereplő tartalmat. Nem meg-, nem ki-, hanem: földolgoz. Hogy hasson, átlényegítsen és közel hozzon, átélhetővé tegyen bármit is: azzal mindörökre adós marad. Mély főhajtás jár a mindenkori kivételeknek. Sokáig szelíden tiltakoztam az ellen a szemlélet ellen, hogy a mű kiszikkadt csontváz, amelybe időnként életet lehel valaki. Gondolván, a leírt szó, a partitúrában rögzített hang megszólaltatása köré épül a deszkákon minden. Aztán láttam egyrészt a roppant rendezői tanácstalanságot itt és ott, másrészt láttam azt a hullaházat vagy inkább elfekvőt, amelyben tetszhalott színművek százai halmozódnak föl folyamatosan – és nem kizárólag csak Magyarországon –; aztán, még később, ámulva fedeztem föl mindazokat, akik mégiscsak képesek életet lehelni a színház kísérteteibe, és akkor, részben, igazat kellett adnom a fönti nézetnek.

Az a rendező, aki ébren tartja a figyelmünket, folyamatosan rákérdez az alapokra. Azaz magára a múzeumra. Eszményi esetben nem a konvenció szolgája és nem a kultúra kegyurainak hűbérese, hanem alkotó. Nem csak az agyában, nem csak "a szívében", hanem a bőrén hordozza a megoldandó problémáját. Kiül az arcára. Az operaházat nem csupán az különbözteti meg a hangversenyteremtől, hogy zsinórpadlása van, hanem az is, hogy a színpadára lépő énekesek egyben színészek is. Másodpercre sem elfelejteni!, hogy a színészvezetés emberekkel való bánásmód ugyan, de nem közlekedésrendészet és nem etikett-tanfolyam. A személyiség másik védjegye, hogy képes közösséget építeni maga köré – ha hónapokra csupán, akkor hónapokra –, s ami lényegesebb: egyben is tudja tartani az embereket, ameddig szükséges. Kijelentések skáláját és súlyát ismeri az udvarlástól a dorgálásig, sőt a fenyegetésig. Elsősorban teremtői, másodsorban osztályfőnöki képessége van. Számol az emberi tényezővel. Például tudnia kell, hogyan csitítható le egy tomboló szoprán. A rendező ilyenkor alázatos, mert általában önzőnek kell lennie. Önzőnek, mert csakis így építheti föl magát az előadást. A sajnálatosan egyszerit. Kényúrnak kell lennie, kész tervvel a fejében és teljes hatáskörrel a házában. És messzemenő következményekkel a jövőben. A rendezői önzést ismerjük. A rendezői szörnyetegséget. Nem hangzik el kérés önzetlenül a színház mennyezete alatt. A végeredmény gyakran valaki saját, külön bejáratú, fárasztó és belterjes egotripje, nem egyéb. Szerencsés esetben egy eddig nem volt és mostantól létező minőség. Vagyis: egy új mű.

Nem isten. És mégis teremtenie kell. Kovalik Balázs képes teremteni. Az egykori néző – név most nem számít – kétszer vesztette el maradandóan a hitét a színházban, a budapestiben. A budapestiekben, a magyarországiakban, mert, Istennek hála, azért többféle iskola van. Az első kiábrándulás akkor érte, amikor húszévesen elriasztotta a kilencvenes évekbeli, néphülyítő körúti kommersz. A klasszikus ikonográfia toldozgatása, bájos vagy bájtalan remixek, esetlen nagyvonalúsággal összecsapott jelenetek, pillanatnyi ötletszerűség, ennek nyomában és az egész mögött, természetesen, átgondolatlanság, a rögtönzés tébolya. Lemondás lépten-nyomon, és főleg: pitiánerség. Mindig megalkuvás a végeredmény. Mert barátiak-e a kompromisszumok? Soha. Rémítette a langyos prostituálódás, az önélvező posvány, az alacsonyan szálló öntudat, amelyik élvezi saját alacsony mivoltát.

Tizenöt évvel később másodszor is telítődött a színházzal: személyes és többszörös köze lett hozzá, mindennapos vendég lett a szentélyeiben. Egyfelől tenyerén hordozta a színház, új horizontot adott az életének, s ezért soha nem múló hálával gondol rá; másfelől újból megdöbbentette, látta a nagy képét, az intrikáját, az alkuit és az ingoványait. Saját bőrén érezte az örömteli feszültséget bemutató előtt, ugyanakkor saját szemével tapasztalta a "kortárs útkeresés" problémáit. A mai magyar színház gyáva. Gyáva, és ennek oka nem csupán a szubvenciók szűkös és föltételes mivoltában keresendő. Általában sem szeret kockáztatni. Félti a bőrét a néző dühétől, a kritikától, a szomszéd színháztól, a minisztertől, az időjárástól, nagyjából mindentől. Ritkán beszélget, ritkán tanácskozik. Nem kér, nem javasol, hanem megrendel és utasít.

A közmondásosan félős, kompromisszum-halmozó kortárs hazai színjátszáshoz Kovaliknak semmi köze sincs. Kovalik értelmesen alázatos és okosan célratörő. Nem alkuszik. Azt játszatja el, ami a szereplő fejében van, s nem föltétlenül a szövegkönyvben rögzített direkt cselekvést vagy mondatot. És hogy – úgymond – "németes?" A száraz, szögletes-forma, helyenként bumfordi humora, az talán tényleg németes. Amúgy csak a fölületes szemlélő tesz ilyen észrevételt. Kovalik Balázst nem avantgárdoznák, nem moderneznék le a kétezres években sem Moszkvában, sem Bukarestben. Bármilyen meglepő, de az ő etikája a hűség a műhöz: nincs egyetlen jele, parányi gesztusa sem, amely ne a mű belső törvényeiből következne szervesen. Hálózata biztos fonatú; az egyik elem, például a jelmez nem azért születik, hogy a díszlet szemléltető anyaga legyen, a díszlet sem ábra a zenéhez vagy a szöveghez. A hálózata gondolatteli és általában lebilincselő.

Jónéhány beállítás, éles kép beleég az emlékezetbe. A végtelenül puritán Kékszakállú. A zenekar a színpadra telepítve. Hó és jég. A Borisz Godunov hullaháza a hatalomért lihegő aspiránsokkal, a rácsodálkozás a vérre. A törölközőbe csavart nők az Elektra fürdőjében és Oresztész géppisztolysorozata. Az Anyegin fekete rózsái, a veszélyesen lengő lámpa a pétervári dandy teste fölött. A csavar fordul egyet termékeny tejtava. A birodalmias Turandot. A folytonos járás-keléssel kombinált, kicsit túlzsúfolt szenvedéstörténet a Fidelio nyersbeton erődítményének teraszain. A Mozart-maraton pontosan annyi energiát kért a nézőjétől, mint amennyi erőt egy repülőút szív föl két kontinens között; de mit adott cserébe! Egy egész új földrészt. Mindenekelőtt az elemi erejű és a játszók között világos potenciarendszert kiépítő Don Giovannira emlékszem, az egyik leggazdagabb szövetű rendezésre, amelyet valaha láttam.

Kovalik Balázs alázattal szedi atomjaira a múzeumot.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

A néző bosszantása és kényeztetése – jegyzetek az idei POSZT-ról

Ha valaki valóban egy fesztiválra kíváncsi, arról szeretne összbenyomást kapni, leküzdhetetlen akadályokba ütközik. Csak látszólag egyszerű megoldás, hogy módszeresen végignézi valamennyi előadást.
Zenés színház

Mi történik, ha Don Giovanniból RockGiovanni lesz?

Ütős napunk volt tegnap Miskolcon. Délután stand-up, este pedig a várva várt idei népopera: a RockGiovanni. Nevettünk, izgultunk, elámultunk, ünnepeltünk, kutyagoltunk, fáztunk... És persze jól el is fáradtunk. De megérte.
Tánc

40 évesen Júliát táncolni? Nem lehetetlen!

Kenneth MacMillan Rómeó és Júlia-koreográfiájának címszerepében debütál New Yorkban a 40 éves ragyogó szépség, Stella Abrera.
Zenés színház

Bartók Plusz Operafesztivál: Rohanok koncertről koncertre

Milyen jó is azoknak, akik nem szeretik a klasszikus zenét! Jaj nem, persze nem úgy értem, szóval milyen könnyű is azoknak... Hm, nem, nem könnyű, sőt... Akkor meg milyen jó azoknak, akik két-három helyen is tudnak lenni egyszerre! Olyan meg nincs...
Vizuál

Hollywood elfeledett férfi ikonja

James Dean és Marlon Brando mellett a legnagyobb sztárok közé tartozott - míg rájuk azonban ma is emlékszünk, Montgomery Cliftnek csak zseniális filmjei maradtak fent.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus gyász

87 évesen elhunyt Gennagyij Rozsgyesztvenszkij

A világhírű orosz karmester több ízben járt Magyarországon is. Több mint félszáz művet írtak neki kortárs zeneszerzők.
Klasszikus virtuózok

Daganatos betegségből gyógyuló sorstársainak gyűjt a Virtuózok döntőse

Lukács Gergely tavaly a döntőig jutott a Virtuózok tehetségkutató műsorban. A tubaművész most egy fontos ügy érdekében kéri közönségének támogatását. A rákból felépült művész a Démétér ház daganatos betegségből gyógyuló lakóinak szeretne segíteni, akik ugyanazt a nehéz utat járják végig, amit egykor ő.
Klasszikus klassz a parton

Íme, a Klassz a pARTon! fesztivál teljes programja

Ötvenkét ingyenes koncerttel várja látogatóit a Balaton, a Duna és az Adriai-tenger partján Érdi Tamás fesztiválja július 8. és szeptember 22. között. Mutatjuk, hol hallgasson klasszikus zenét, ha nyaral.
Klasszikus hír

Magyar taggal bővült az Európai Zenei Tanács elnöksége

Az európai zenei ernyőszervezet vezetésének Zsoldos Dávid személyében 13 év után újra magyar tagja van.
Klasszikus fidelio klasszik

Fidelio Klasszik: Hogyan válhat szemléletformálóvá egy kulturális esemény?

A Fidelio és a Klasszik Rádió 92.1 közös magazinműsorának június 16-i adásában vendégünk lesz Fekete Péter, Göttinger Pál, Hamar Zsolt és Pataki András.