A két komponista pályája közt sok a hasonlóság. Mindketten Németországban születtek a harmincas években: Lachenmann 1935-ben, Stuttgartban, Huber 1939-ben, Passauban. Mindketten tanultak Luigi Nonónál Velencében, dolgoztak elektronikus zenei stúdióban és mindkettőjüket szoros szálak fűzték a darmstadti iskolához. Az is fontos párhuzam kettejük munkássága közt, hogy évtizedek óta tanítanak zeneszerzést.

Lachenmann és Huber zenei nyelvének, zeneszerzői gondolkodásának hasonlóságairól már bajosabb nyilatkozni – ehhez egyik szerző életművét sem ismerem eléggé. Mindazonáltal a koncerten elhangzott mindhárom ensemble-darab nagyjából azonos zenei szókinccsel él. Lachenmann „hangszeres konkrét zenének” nevezi saját muzsikáját: ahogy a musique concrète a bennünket körülvevő hangokból, zajokból konstruált zenét az ötvenes években, úgy Lachenmann a hangszerek újszerű, nem hagyományos megszólaltatási módjait keresi, és az így létrejövő hangzásokból építkezik.

Huber 1981-ben írt Hat bagatellje is számos izgalmas hangzást sorakoztat fel. Ízelítőül néhány: a hegedű lábán meghúzott hangok; az oboa egy egész percig kitartott hangja, mely folyamatosan változtatja a színét attól függően, milyen a fogással játssza az előadó; csengő, amelyet a karmester szólaltat meg. Az a régi megfigyelés is beigazolódott, miszerint ha egy pisztoly van a színpadon, akkor az el fog sülni: a negyedik tételben a nagybőgős rántott revolvert.

Lachenmann másféle extremitásokkal ér el nagy hatást. Ő megelégszik a szokásos zenekari hangszerekkel, csakhogy az esetek 90 százalékában „nem rendeltetésszerűen” használja őket. Csak néhány jellemző példa: a brácsisták többek közt a hangszer oldalán, a húrtartón, a lábon túl és a hangolókulcson is játszanak; a fúvósok gyakran hang nélkül, csak levegőt fújnak, később kiveszik a fúvókát és közvetlenül a hangszer testébe fújnak, vagy épp tenyerükkel hozzák rezgésbe a légoszlopot – ez utóbbi a trombita esetében egészen különös, pizzicato-szerű hangzást eredményez.

A szünet előtt az 1982–84-ben komponált Mouvement (– vor der Erstarrung) hangzott el. Magyarul többféleképpen is visszaadható a darab címe (a „mouvement” szó ugyanis nem csak mozgást, mozdulatot jelent, hanem – zenei műszóként – tételt is): Mozgás (– a dermedtség előtt). A műben az imént felsorolt effektusokból – és még számos más, hagyományosabb vagy új hangzásból – egy minden ízében élő, magával ragadó zenei folyamat jön létre. Izgalmas a szövet polifóniája, követhetőek az irányok: egy világos, háromrészes szerkezet rajzolódik ki. Lachenmann igazi hedonista módjára halmozza az érdekesebbnél érdekesebb hangzásokat. Vonzó a darab játékossága és az előadás látványossága is.

Amikor azonban a szünet után Lachenmann a közelmúltban írt Concertini című szerzeményében ugyanazokat az effektusokat és ugyanazt a kompozíciós technikát üdvözölhettem, mint a két évtizeddel korábbi műben, nagyon hamar lelohadt a lelkesedésem. Lám, már Lachenmann, az avantgarde nagy harcosa is „másodlagos frissességű áruval” kereskedik!

Akkor hát hol kapható a hamvas új zene?

(2003. október 23. 19:30 Művészetek Palotája Fesztivál Színház – Budapesti Őszi Fesztivál – Az Ensemble Modern hangversenye; Huber: Sechs Bagatellen; Lachenmann: Mouvement (– vor der Erstarrung); Concertini; vez.: Brad Lubman)