Két világsztár is önálló estet ad 2025 őszén a Zeneakadémia Nagytermében: az egyedi hangfajt képviselő brazil férfiszoprán, Bruno de Sá tavaly ősszel hatalmas sikerrel mutatkozott be a magyar közönségnek, szeptemberben a nuovo barocco együttessel lép színpadra – Sopranisti címmel hallhatunk tőlük sokszínű áriaválogatást többek közt Vivaldi, Händel, Pergolesi és Scarlatti műveiből, Thomas Quasthoff német basszbariton pedig októberben zenészbarátaival és színes jazzműsorral érkezik.
Az intézmény 150. évfordulóját ünneplő jubileumi programok sorát folytatja A Zeneakadémia rejtett kincsei című, tavasszal indult sorozat, amelyben a nagy múltú intézmény néhai zeneszerző tanárainak ritkán hallható művei hangzanak el az egyetem hallgatóinak közreműködésével. Két kamarazenei és egy kórushangverseny mutatja be Fülei Balázs műsorvezetésével, hogy szerzői felfogásban, irányzatokban mennyire gazdag az a zenei hagyaték, amelyet a Zeneakadémia őriz, és most a jeles alkalomból felmutat.
Régi, emlékezetes eseményeket idéz fel a Legendás koncertek című zongorasorozat.
Thomán István egykori tanszékvezető 1919-es Beethoven-estjét Farkas Gábor, a mostani billentyűs tanszékvezető játssza el, Ránki Dezső saját, 1970-es debütálását idézi fel, nem pontosan ismételve az akkori műsort. Jövő tavasszal Anda Géza 1941-es diplomahangversenyét az ő előadói felfogásához közel álló Várjon Dénes, Cziffra György 1956-os, híres fellépésének műsorát pedig Balázs János tolmácsolja majd.
Természetesen megtalálhatók a programok között a Zeneakadémia együtteseinek koncertjei is – a növendékekből álló formációk mindig frissességet, lelkesedést, fiatalos hangulatot hoznak a közönségnek. A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara október 22-én, az intézmény csaknem másfél évtizedes múltra visszatekintő Liszt-születésnapi fesztiválja részeként Takács-Nagy Gábor vezényletével és két növendék, Szaniszló Attila zongora-, valamint Werner Lilla orgonaszólójával Liszt Ferenc Orpheusát és Esz-dúr zongoraversenyét, illetve Saint-Saëns Orgonaszimfóniáját játssza. November 14-én, azon a napon, amelyen 1875-ben megkezdte működését az egyetem, a jubileumi eseménysorozat csúcspontjaként Zeneakadémia 150 – Ünnepi koncert címmel az együttest a komoly karrier előtt álló Teremi Dárius vezényli, egyik szólistája a rendkívüli tehetségek hegedűs osztályába járó Gertler Teo, a másik pedig Szabó Balázs orgonaművész lesz. A műsoron Liszt, Bartók és Antalffy-Zsiross Dezső művei, valamint Bella Máté új, ez alkalomra írt darabja szerepel. A sorozatban ismét közönség elé lép a Zeneakadémia Koncertfúvós Zenekara csupa bemutatóval, különleges hangzásokkal, valamint sor kerül a hagyományos Kodály-születésnapi hangversenyre is.
Sorozaton kívül, kiemelt koncertként Dráfi Kálmán zongoraművészt, professor emeritust 70. születésnapja alkalmából tanítványai, kollégái, barátai – mások mellett Farkas Gábor, Perényi Miklós és Kelemen Barnabás – köszöntik majd, emellett folytatódnak a Konzis koncertek is, amelyeken a Bartók Konzervatórium tehetségei és művésztanárai lépnek fel.
A pályájuk elején járó, de már neves fiatalokat felsorakoztató Y generáció Balogh Ádám és Ránki Fülöp zongoraművészek duójával, Várallyai Kinga, Korossy Csongor és Dolfin Balázs triójával, valamint Devich Benedek nagybőgőművész és Palojtay János zongoraművész a vonós előadó előadó által készített átiratokat bemutató kamaraestjével vár.
A fekete-fehér színei című sorozatban három, az egyetemen nemrégen végzett és már jelentős önálló előadói jelenléttel bíró zongorista szerepel.
Magyar Valentin műsorán a klasszikus szonátairodalom két kiemelkedő műve szerepel, Gyöngyösi Ivett Chopinnel és Liszt Ferenccel készül, Demény Balázs pedig igazi különlegességekkel, Rameau-tól Brahms-ig, valamint egy Balogh Máté-ősbemutatóval. A Kamarazene karnyújtásnyira című szériában Kárpát-medencei impressziók – Bartók emlékére címmel Borbély László, Polgár Éva és Varga Gábor térségünk sokszínű és gazdag népzenei hagyományaiból és azok klasszikus zenei lenyomatából kiinduló műsort állít össze, tisztelegve a nyolcvan éve elhunyt Bartók Béla előtt. Prunyi Ilona, Banda Ádám és Perényi Miklós a 150 éves Zeneakadémia nagy mestereinek műveiből állították össze műsorukat, a Duo Sera szaxofon-hárfa formáció és a Szigeti Kvartett különleges műveket, átiratokat mutat be, míg a Classicus Vonóstrió és Kemenes András Mozart–Ligeti-koncerttel készül. A tehetség kötelez című sorozatban a legifjabb, legígéretesebb zeneakadémisták kamarakoncertjei folytatódnak: három kiemelkedő szólista és egy ígéretes zongorás trió mutatkozik be, előbbi hangversenyeken fuvola, hárfa és zongora lesznek a főszereplő hangszerek.
A mai zene kedvelőinek szól az Itt és most: Varga Abigél oratóriuma, a négy énekesnőre és tánckoreográfiára, Jung pszichológiai tézisei alapján írt Ölelés bemutatója, a NeoQuartet és a Korossy Quartet koncertje, valamint Balog Alexandra, Rosa Hartley és Tomasz Máté kamaraestje szerepel az összeállításban.
Folytatódik a rövid idő alatt népszerűvé vált Klasszikusok vasárnap délután, amelyben újabb remekműveket és tehetséges fiatal előadókat – a Trio Mikrokosmost, a Triovirate gitárformációt és a Sonor Szaxofonkvartettet – ismerhet meg a közönség Eckhardt Gábor műsorvezetésével, a fellépők személyes bemutatkozásával, rövidebb, izgalmas darabokkal.
Az idei Kamara.hu Fesztivál Simon Izabella és Várjon Dénes művészeti vezetésével ezúttal is kiváló hazai és külföldi muzsikusokkal érkezik, de most nem irodalmi alkotást állít a középpontba, hanem a legendás csellóművész, Pablo Casals személyét és pályafutását. Augusztus 31. és szeptember 7. között kerül sor a rangos Bartók Világverseny idei, ezúttal zongoristáknak meghirdetett fordulójára, amelyen neves nemzetközi zsűri és a közönség előtt mutatkoznak be a világ ifjú tehetségei.
Újabb évaddal jelentkezik a Liszt-kukacok Akadémiája: a gyermekeknek szóló matinésorozaton Mona Dániel vezetésével,
Mesék billentyűkre címmel a programzenék ismerhetők meg a zongora gazdag hangzásvilágán keresztül.
Az Akusztikus, autentikus című népzenei, illetve a Jazz itt! című sorozat közül előbbiben többek közt Szokolai Dongó Balázs 60. születésnapi koncertje, utóbbiban a szintén 60 éves Jazz Tanszék László Attila vezette Senior Big Bandje, illetve Lakatos Ágnes és Oláh Kálmán magyar kompozíciókat bemutató estje várja majd a közönséget.
A Zeneakadémia műhelyei című széria betekintést nyújt az egyetemen zajló műhelymunkákba. A sorozatban az Alma Mater kórus középkori szövegen alapuló művekből válogatott programja, a berlini Hanns Eisler Akadémiával közös Thomas Quasthoff-mesterkurzus zárókoncertje, a Jazz Tanszék bemutatkozása, valamint Kováts Péter, illetve Ménesi Gergely vezetésével a Zeneakadémia Kamarazenekarának két koncertje várja az érdeklődőket.
A magyar vonósnégyesjáték hagyományát felelevenítő, tavasszal indult, A magyar kvartett tradíció című széria folytatásaként ősszel a műfaj klasszikusai mellett Bartók egy-egy vonósnégyese is megszólal a Keller, illetve a Kelemen Quartet előadásában. Sorozatoktól független adventi est lesz decemberben Tóth-Vajna Zsombor és együttese, a Harmonia Caelestis Barokk Zenekar ünnepi koncertje Barokk karácsony címmel.
A 150. évfordulót ünnepelve az évadban számos további esemény lesz, köztük tablókiállítás, különleges városi séták és épületbejárások, előadások, illetve a Zeneakadémia idén is részt vesz a Művészetek Völgye programjain és a Pozsonyi Pikniken.
Részletes program itt érhető el. >>>
Fejléckép: Thomas Quasthoff (fotó/forrás: Gregor Hohenberg / Machreich Artists Management)