Klasszikus

Tihany Zenei Napok idén először

2011.07.05. 16:00
Ajánlom
Baráti Kristóf, Bársony Péter és Várdai István első közös vonós mesterkurzusát a festői szépségű balatoni településen rendezik meg.

A három jóbarát egy olyan zenei tábor szervezett, ahol a pályájuk elején álló zenészeket a már befutott művészek segítik annak a tudásnak a megszerzésében, amellyel könnyebben tudják elkezdeni és vagy megalapozni karrierjüket. A mesterkurzusra a helyek természetesen gyorsan beteltek, de a július 15-i egész napos nyílt nap keretében bepillantást kaphatnak azok az érdeklődők is, akik szándékukat előre jelzik a szervezőknek. A tábort egyedülálló kamarazenei koncert zárja, melyet a tanárok és a résztvevő növendékek közösen adnak.

Tihany, július 11-17.

www.tihanyzeneinapok.hu 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Én vagyok a legszéle, innen már nincs hova esnem – beszélgetés Urbanovits Krisztinával

Május 23-án volt a premierje az Apertúrában Thomas Bernhard ismert darabjának, A színházcsinálónak, aminek az eredetileg férfira írt főszerepét, Bruscont a darabot rendezőként és dramaturgként is jegyző Urbanovits Krisztina játssza. A friss bemutató kapcsán a KV Társulat alapító tagjával a megszállottság teremtő erejéről beszélgettünk.
Színház

Visszatér a színpadra Kulka János – évadot hirdetett a Jurányi Ház

A Nemzet Színésze egy Thomas Mann-adaptációban lesz látható szeptembertől a Jurányi Ház 2024/205-ös évadában. A játszóhely évadzáró ülésén Rozgonyi-Kulcsár Viktória ismertette a következő szezon előadásait. 
Vizuál

10 kihagyhatatlan program az idei Múzeumok éjszakáján

Több száz izgalmas programmal, koncertekkel, tárlatvezetésekkel, interaktív eseményekkel, családi foglalkozásokkal, valamint számos meglepetéssel várják az érdeklődőket június 22-én országszerte a múzeumok és kiállítóterek.
Vizuál

Elhunyt Anouk Aimée

A huszadik századi francia filmművészet egyik legismertebb sztárja 92 éves korában halt meg párizsi otthonában kedden – jelentette be ügynöke és családja.   
Klasszikus

Stradivari, Guadagnini és Guarneri hangszerei varázsolnak el az idén tizenöt éves Kaposfesten

Tizenötödik alkalommal, augusztus 12-18. között rendezik meg idén az ország egyik legjelentősebb komolyzenei eseményét, a Kaposfestet. Most is számos meglepetéssel készülnek a rendezők a kaposvári fesztiválra.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

„A művek mélyebb megértését tartom a legfontosabbnak” – beszélgetés Szalai Molli zongoraművésszel

Külföldön értük utol a friss Junior Prima-díjas zongoraművészt, aki jövőre már második mesterdiplomáját szerzi. Az MVM Zrt. jóvoltából idén megemelt, hárommillió forinttal járó elismerést ezért felkészülésre, új hangszerre és megszakítás nélküli, folyamatos munkára fordítja majd.
Klasszikus hír

Balogh Máté olasz zeneszerzőversenyen nyert első díjat

A trieszti Friedrich Schiller Kulturális Társaság által kiírt dalversenyen a nagy német költő szövegeit kellett megzenésíteni. A megmérettetést az első alkalommal rendezték meg, Jörg Widmann fővédnöksége alatt.
Klasszikus ajánló

Stradivari, Guadagnini és Guarneri hangszerei varázsolnak el az idén tizenöt éves Kaposfesten

Tizenötödik alkalommal, augusztus 12-18. között rendezik meg idén az ország egyik legjelentősebb komolyzenei eseményét, a Kaposfestet. Most is számos meglepetéssel készülnek a rendezők a kaposvári fesztiválra.
Klasszikus interjú

„Emberi kapcsolat nélkül nem lehet tanítani” – interjú Szecsődi Ferenccel

Kortárs vonóshangszer-kiállítással nyílik meg A magyar hegedű ünnepe június 22-én délelőtt az MMA székházában, a Pesti Vigadóban. A kétnapos összművészeti esemény idén összekapcsolódik Szecsődi Ferenc hetvenedik születésnapi ünneplésével.
Klasszikus hír

Molnár Anna neves izraeli kortárs zenei együttessel lép fel

Az Israel Contemporary Players június 22-án ad koncertet Tel-Avivban, az elsősorban szintén kortárs zenei produkcióiról ismert mezzoszoprán Steve Reich Tehillim című művében működik közre.