Klasszikus

Tiltakozó levél az opera-előadás előtt

2005.11.25. 00:00
Ajánlom
Tiltakozó levelet olvas föl mától minden színházi és opera-előadás, komolyzenei koncert illetve kiállításmegnyitó előtt a Művészeti Egyetemek Rektori Széke (MERSZ), mert nem ért egyet az oktatási tárcának azokkal az elképzeléseivel, amelyek a művészképzést érintik.

Hölgyeim és Uraim! Élvezzék a magyar művészképzés eredményeit mindaddig, amíg még lehet! - áll egyebek mellett a MERSZ által közzétett levélben. A művészeti felsőoktatási intézmények így tiltakoznak megfogalmazásuk szerint az ellen, hogy "az Oktatási Minisztérium a művészképzés sajátosságait figyelmen kívül hagyva akarja bevezetni a területen a bolognai rendszert".

Kovács Brigitta, a Liszt Ferenc Zeneakadémia adjunktusa, a Bartók Konzervatórium igazgatója elmondta: a bolognai folyamat szükségességével egyetértenek, a művészet oktatásának azonban olyan sajátosságai vannak, amelyeket figyelembe kell venni a rendszer átalakításakor.

- Aki művészeti alapképzésre jelentkezik, többfordulós felvételin esik át, amire a felkészülést már sokszor 6-10 éves korban megkezdi. A zeneművészet esetében például a diákok már egészen fiatalon zeneiskolába járnak délutánonként, majd művészeti szakközépiskolában tanulnak tovább. Ezeket a diákokat 10-15 évnyi rákészülés után egy lényegében használhatatlan alapfokú (bachelor) diplomával küldené el a szaktárca - mondja Kovács Brigitta.

A bolognai rendszer - amit jövő szeptembertől minden egyetemen és főiskolán bevezetnek - lényege, hogy a diákok előbb bachelor képzésre járnak, majd utána léphetnek tovább a master szintre. (A képző- és a színművészeti képzés továbbra is osztatlan oktatási forma marad, a film-, az építő-, a tánc-, az ipar- és a zeneművészeti terület viszont elfogadta ezt a megosztást.)

A felsőbb oktatási formára viszont az alapképzést elvégzett diákoknak csak a 35 százaléka járhat majd. - A művészetoktatásban ez értelmetlen, hiszen amúgy is kis létszámban folyik a képzés: nyolc művészeti ágban évente összesen 500-600 hallgatót vesznek föl - mondja Kovács Brigitta. A MERSZ ezért azt szeretné elérni, hogy az ő területükön ne érvényesüljön a 35 százalékos kvóta, amire állítólag tavaly ígéretet is kaptak.

A művészeti szféra azt is sérelmezi, hogy a művésztanárképzés csupán lábjegyzetben szerepel az új szakok listáját rögzítő kormányrendelet tervezetében. Így viszont nem látják biztosítottnak az állami finanszírozást. Ma három területen folyik művészeti képzés: mindenki számára kötelezően előírt módon a közoktatásban (ének-zene és rajz), a nem kötelező, alapfokú művészetoktatási intézményekben (délutáni zeneiskola) és a művészeti szakközépiskolákban (például konzervatórium). Ez utóbbiakban tanítanak azok a művésztanárok, akiknek a képzését a tárca most csak lábjegyzetben említi - mutat rá Kovács Brigitta. Szerinte a tárca ezzel az elitképzést igyekszik elfojtani, holott a zenei és más művészeti tehetségek kinevelésében az elengedhetetlen.

Az oktatási tárca illetékesei szerdán egyeztettek a MERSZ-szel, s ezt követően Mang Béla felsőoktatási helyettes államtitkár azt mondta lapunknak: a 35 százalékos kvóta eltörlésére vonatkozó kérés kivételével mindenben megállapodtak. A MERSZ képviselői azonban ezt határozottan cáfolják.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Átadták az idei Golden Globe-díjakat

Magyar idő szerint hétfő hajnalban átadták az idei Arany Glóbuszokat. A virtuális gálán magyar filmért is izgulhattunk, hiszen Vanessa Kirbyt jelölték a legjobb színésznő díjára a Mundruczó Kornél filmjében nyújtott alakításáért.
Vizuál

Meryl Streep nyáron visszatér a Broadwayre

A kulisszák mögé enged betekintést legújabb filmjében Meryl Streep, aki Places, please-el a Broadway előtt is tiszteleg – írja a Deadline.
Klasszikus

A Concerto Budapest idén online rendezi meg nagyszabású Mozart-napját

Idén sem maradunk igazi Mozart ünnep nélkül, hiszen március 7-én a Concerto Budapest Keller András művészeti vezetésével, világhírű magyar és külföldi szólistákkal ismét megrendezi, immáron negyedik alkalommal az egyedülálló Mozart-napot.
Plusz

Megújult az Art is Business honlapja

Második születésnapját ünnepli az Art is Business, az évfordulóra teljesen új megjelenést kapott a magazin honlapja, amelyen a jövőben rendszeresen olvashatunk híreket a forprofit szektor és a művészet világából.
Jazz/World

Dresch Mihály az idei Fonó-díjak nagy nyertese

Vasárnap este az online térben nézhette meg a közönség az első Fonó-díj átadóját. Tizenegy kategóriában osztották ki a díjakat a legjobbnak ítélt művészeknek, lemezeknek és programsorozatoknak, valamint átadtak egy életműdíjat is, amelyet a közönség szavazatai alapján Dresch Mihálynak ítélt oda a zsűri.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus online közvetítés

Feledkezzünk bele a klasszikus zene dallamaiba!

A Filharmónia Magyarország novemberben nyitotta meg virtuális koncerttermét, így a vírushelyzethez alkalmazkodva folytatják missziójukat és népszerűsítik a klasszikus zenét. Az élő közvetítések a Filharmónia közösségi oldalain követhetőek. Márciusban közel húsz koncerten hallhatja a közönség hazánk legkiválóbb zenekarait, művészeit.
Klasszikus hír

Az Emmi szerint pártpolitikai csatározás a 100 Tagú Cigányzenekar költözési ügye

Kásler Miklós pártpolitikai csatározásnak nevezte, hogy a 100 Tagú Cigányzenekarnak költöznie kell a VII. kerületből, a VII. kerületi vezetés viszont állítja, hogy találtak helyet a zenekarnak.
Klasszikus ajánló

A Concerto Budapest idén online rendezi meg nagyszabású Mozart-napját

Idén sem maradunk igazi Mozart ünnep nélkül, hiszen március 7-én a Concerto Budapest Keller András művészeti vezetésével, világhírű magyar és külföldi szólistákkal ismét megrendezi, immáron negyedik alkalommal az egyedülálló Mozart-napot.
Klasszikus hír

Időkapszulát helyeztek el a Magyar Zene Házában

Befejező szakaszához ért a Liget Budapest projektben épülő Magyar Zene Háza kivitelezése, ebből az alkalomból pénteken az utókornak szánt üzenetekkel teli időkapszulát helyeztek el a decemberben megnyíló épület padlóburkolata alá.
Klasszikus hír

Szomorú nóta kíséretében hagyta el VII. kerületi próbahelyét a 100 Tagú Cigányzenekar

A zenekar tizenkét év után költözött ki az erzsébetvárosi próbahelyről, miután nem fogadták el a kerület vezetése által kínált megoldást – írta meg a Telex.hu.