Klasszikus

Tíz érdekesség Bartók 1. hegedűversenyéről

2025.04.07. 10:35
Ajánlom
Bartók 2. hegedűversenyét manapság az egyik legnehezebb darabként tartják számon, ám az 1. hegedűversenyről, amely az ifjú zeneszerző lángoló - és később balsorsú - szerelmének történetét őrzi, már sokkal kevesebb szó esik.

Nem véletlen, ugyanis a mű kottája közel ötven éven át pihent ihletőjének fiókjában, aki a darab személyes jellege miatt csak halála előtt adta át a partitúrát barátjának, zenekara karmesterének, így a közönség már csak akkor hallhatta, amikor sem a zeneszerző, sem múzsája nem voltak az élők sorában.  

  1. 1. hegedűversenyét Bartók Béla a 19 éves, ünnepelt hegedűművésznek, Geyer Stefinek, illetve Geyer Stefiről és azokról a forró, romantikus érzelmekről írta, melyeket a tüneményes lány iránt érzett.

  2. Geyer Stefi tíz- és tizennégy éves kora között Hubay Jenő növendéke volt a Zeneakadémián, mestere még egy hegedűversenyt is komponált számára (Concerto all’antica), melyet a tanítvány 1908-ban be is mutatott Budapesten.

  3. Bartók 1907 májusában találkozott először Geyer Stefivel személyesen, amikor mindketten felléptek a Zeneakadémia Király utcai új épületének avatóünnepségén.

  4. A hasonló zenei érdeklődés nyomán közel kerültek egymáshoz, és amikor Bartók Erdélybe utazott népdalt gyűjteni, rendszeres levelezésbe kezdtek.

  5. Egy 1907 szeptemberében kelt levélben Bartók Geyer Stefi személyiségéhez kapcsolt zenei témákat kottázott le. Ezek a témák lesznek a majdani hegedűverseny meghatározó motívumai.

  6. Bartókhoz hasonlóan ebben az időszakban Geyer Stefi is sokat utazott, egy alkalommal egy orrszarvút ábrázoló, „Üdvözlet a berlini állatkertből” feliratú képeslapot küldött.

  7. Miközben a Geyer Stefinek szánt hegedűverseny formálódott, Bartók érzései mind forróbbá váltak, és vallomásos leveleivel egyre kényelmetlenebb helyzetbe hozta múzsáját.

  8. 1908 januárjában Geyer Stefi elutasítóvá vált Bartók közeledésével szemben, a zeneszerző ekkor élte át érzelmi életének legsúlyosabb válságát.

  9.  A „szakítás” után Geyer Stefi 1908. március 25-én (Bartók születésnapján) adta postára utolsó levelét. Ebben azt javasolja Bartóknak, hogy vigaszért forduljon K(odály)-hoz.

  10. A hegedűverseny partitúráját Bartók elküldte a múzsának, aki gondosan megőrizte, de úgy rendelkezett, hogy csak halála után adhatják elő. A darabot 1958-ban, két évvel Stefi és tizenhárom évvel Bartók halálát követően mutatták be Bázelben.

A keserédes szerelmi vallomást április 10-én, a nemzetközi sajtó által játékának nemességéért és varázslatos egyszerűségéért dicsért Pusker Júlia tolmácsolásában hallhatja a közönség.

A cikk eredetileg a Bartók Tavasz blogján jelent meg.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Geyer Stefi (forrás: Zürcher Hochschule der Künste)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Alföldi Róbert: „Ezt ma Magyarországon eléggé pontosan lehet érteni”

Az idei évadban a negyedik előadását rendezi: Varsányi Anna A szent című darabját állítja színpadra a Szegedi Nemzeti Színházban. Az ősbemutatót május 2-án tartják. Alföldi Róberttel az abszurd helyzetekről, az inspiráló műhelymunkáról és a jó szerepekről is beszélgettünk.
Klasszikus

Kiemelkedő versenyeredményeket értek el a Zeneakadémia hallgatói

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerző szakos hallgatói számos díjat nyertek a csehországi Ostravában megrendezett 14. GENERACE Zeneszerzőversenyen.
Színház

15 sor színház: Hegedűs a háztetőn

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a székesfehérvári Vörösmarty Színház nagyszínpadi előadásáról, a Hegedűs a háztetőnről szól. 15 sor színház.
Jazz/World

Esztergályos Máté: „Megmutattuk, hogy lehet békésen működni egymás mellett a jazz-zenei térben”

Április 30-án a Dohnányi Ernő Zenei Központban ünnepli egyéves születésnapját a Szakcsi Rádió. Az évforduló alkalmából Esztergályos Mátéval, a csatorna főszerkesztőjével beszélgettünk az eddig elért eredményekről, visszajelzésekről és arról, hogyan fogadta őket a szakma.
Színház

Nagy Viktor: „Nem érdemes mindig a fősodorral menni”

Nagyszínpadi Sherlock Holmes-előadással, Molnár Ferenc-darabbal, ír feketekomédiával érkezik a Rejtélyek évada a Thália Színházba. Nagy Viktor művészeti vezető a változó nézői igényekről, médiazajról és a nagy teherbírású társulatról is beszélt a Fideliónak. Interjú.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Bonjour Paris! – a francia kultúra nagyjait idézi meg a Szegedi Szimfonikus Zenekar budapesti koncertje

A Szegedi Szimfonikus Zenekar május 15-én a Zeneakadémián népszerű darabokkal és egy igazi különlegességgel tiszteleg Maurice Ravel 150. és Arvo Pärt 90. születésnapja előtt – ráadásul utóbbi szerző is egy emblematikus francia műalkotásnak szentelte alkotását.
Klasszikus ajánló

Az Őrség varázslatos tájaira hív a Fesztivál Akadémia Budapest

A Kelemen Barnabás és Kokas Katalin hegedűművész házaspár által alapított Fesztivál Akadémia Budapest május 30. és június 1. között első alkalommal rendezi meg tavaszi fesztiválját, a Springfestet.
Klasszikus hír

Kiemelkedő versenyeredményeket értek el a Zeneakadémia hallgatói

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerző szakos hallgatói számos díjat nyertek a csehországi Ostravában megrendezett 14. GENERACE Zeneszerzőversenyen.
Klasszikus ajánló

Oxford címmel indul turnéra a Szolnoki Szimfonikus Zenekar

Az együttes háromállomásos koncertsorozata különleges zenei válogatással és nemzetközi szólistagárdával valósul meg április utolsó három napján, Szolnokon, Kismartonban, valamint Budapesten.
Klasszikus ajánló

Nakarjakov és Pletnyov érkezik a Müpába április 25-én – különleges koncertélmény a Concerto Budapesttel

Glinka Valse-Fantasie című műve, Mihail Pletnyov trombitaversenye és a zeneszerző személyes emlékeiből építkező 14 zenekari képe szerepel a Concerto Budapest április 25-i koncertjén a Müpában. A hangverseny különlegessége, hogy két magyarországi bemutató is elhangzik: Pletnyov műveit ő maga vezényli, a virtuóz trombitaverseny szólistája az orosz világsztár, Szergej Nakarjakov lesz.