- Mi volt az első taktus?
- Egy nagyon szomorú kis balladát kezdett el Gonda János játszani, mégis, amikor befejezte ezt a háromperces művét, óriási üdvrivalgás volt a Márványteremben – mondja Maloschik Róbert. – Mivel nagyon akkurátus ember vagyok, kigyűjtöttem, melyik évben hány koncert volt. A végösszeg: 10 év alatt 198 rendezvényünk volt, 747 formáció lépett fel, ez 2628 előadót foglal magába. Természetesen ez a szám meghökkenti azokat az embereket, akik tudják, a magyar jazz-tábor mindössze 300-400 főből áll.
A világ jazzéletének nagyságait sikerült idehoznod, így nagyon-nagyon sikeresek, nagyon nívósak lettek az estek. Hogyan készültek az ünnepre?
- Saját szerény kereteink között egy nagyszabású eseménnyel. Meghívtam a Jazzpression együttest, aki tavaly a Magyar Rádiótól eMeRTon díjat kapott, mint a legjobb jazz-együttes. Ők hívnak két énekest, szólistát: Pocsai Krisztinát, valamint Pély Barnabást. A második részben pedig Bontovics Kati lép fel, aki a magyar jazz-éneklés legnagyobb királynője.
Az ünnepi koncertet pénteken este hétkor rendezik a Magyar Rádió Márványtermében.