Klasszikus

Tizedszer is Gitárfesztivál

2015.06.23. 11:13
Ajánlom
Már 10. alkalommal rendezik meg a Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztivált június 27. és július 4. között. A fellépők világhírű gitárművészek, nemzetközi fesztiválok, versenyek díjazottai, valamint tehetséges magyar fiatalok. A fesztivál korábban két alkalommal is bekerült a Guinness Rekordok könyvébe.

Világhírű művészek részvételével rendezik meg a 10. Nemzetközi Gitárfesztivált Balatonfüreden - közölte Eötvös József, az esemény főszervezője. A hagyományosnak számító esemény presztízse az évek során egyre nőtt, ennek köszönhető, hogy nemzetközi versenyek helyezettjei, győztesei érkeznek koncertezni, valamint mesterkurzusokat tartani. Köztük van Andrea de Vitis Olaszországból, aki a 2014-es Budapesti Nemzetközi Gitárverseny győztese, az Amadeus Guitar Duo, Krzysztof Pelech, akit háromszor választottak a legjobb lengyel klasszikus gitárosnak, vagy az ukrán Marko Topchii, aki több mint 50 díjat nyert, ebből 22 első helyezés. Franciaországból érkezik Judicael Perroy, aki 1997-ben első lett a rangos 15. GFA Gitárversenyen.

A fesztiválra a Föld távoli vidékeiről is jönnek sztárfellépők, Thaiföldet Ekachai Jearakul képviseli, aki tavaly megnyerte az amerikai GFA versenyt, ezen kívül 12 első helyezést ért el, Mexikót pedig Oman Kaminsky, ő több mint 40 díjat nyert világszerte, ebből 23 első helyezést. A koncertek sorát a Trio Balkan Strings nyitja Szerbiából.

Az esti koncertprogramok mellett a fellépők mesterkurzusokat is tartanak. A zenebarátok kottavásáron vehetnek részt, és hangszerkiállítást is láthatnak. A programok három helyszínen - Kisfaludy Galéria, Vaszary Galéria és Tagore sétány - zajlanak. "A tízéves történet során két Guinness rekordot is beállítottunk, mindkettőt a leghosszabb koncert kategóriában, egyszer 192, majd 216 órás előadásokkal." - mondta Eötvös József. "Erre joggal büszkék a balatonfürediek." - tette hozzá.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

11+1 filmzene, amit hallanod kell Ennio Morriconétól

91 évesen elhunyt Ennio Morricone, aki nélkül nem lenne hős Clint Eastwood, nem lenne mit játszania az óceánjáró zongoristának és nem lenne mennyei a mozi sem. Összeszedtük a legjobb filmzenéit.
Jazz/World

Meghalt Ennio Morricone olasz zeneszerző

Hétfőn, 91 éves korában elhunyt Ennio Morricone olasz zeneszerző - közölte családja az ANSA hírügynökséggel.
Vizuál

Hét film premier előtt a Cirko Film országos fesztiválján

A Vissza a moziba! című, július 17. és 19. között rendezett fesztivállal arra emlékeztetnek, hogy filmet nagy vásznon, közösségi élményként érdemes nézni. A programhoz a főváros hat mozija mellett 16 vidéki város filmszínháza csatlakozik.
Zenés színház

Világsztárokkal indul a nyár a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon

A színház vezetése a már megtervezett programokból, valamint új eseményekből, koncertekből és előadásokból egy újraépített nyári repertoárral kívánja megszólítani és beinvitálni a közönséget.
Klasszikus

Arany Vonót kapott Roby Lakatos

A hegedűművész a Meiringeni Zenei Fesztivál nyitókoncertjén vehette át a Der Goldene Bogen (Arany Vonó) elnevezésű elismerést.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

„Nincs rossz zenekar, csak rossz karmester” – vallotta a ma 160 éve született Gustav Mahler

160 éve született a budapesti Operaház egykori igazgatója, a későromantikus zene utolsó nagy mestere, Gustav Mahler.
Klasszikus hír

Ennio Morriconénak szentelte a járvány utáni első koncertjét a milánói Scala

A 91 évesen elhunyt olasz zeneszerzőnek, karmesternek szentelte az újranyitás utáni első, közönség előtt tartott koncertjét a milánói Scala operaház hétfő este.
Klasszikus hír

Balogh Máté különdíjas lett a CESQ Nemzetközi Zeneszerzőversenyén

22 ország 53 pályaműve közül választotta ki a zsűri a nyerteseket a Central European String Quartet II. Nemzetközi Zeneszerzőversenyén.
Klasszikus hír

Arany Vonót kapott Roby Lakatos

A hegedűművész a Meiringeni Zenei Fesztivál nyitókoncertjén vehette át a Der Goldene Bogen (Arany Vonó) elnevezésű elismerést.
Klasszikus ajánló

Vasárnap kezdődik a 7. Budavári Bach-fesztivál

A Budavári Evangélikus Templomban rendezik meg július 5-17. között Magyarország első Bach-fesztiválját, kizárólag historikus, barokk hangszerek megszólalásával.