Klasszikus

Tizenhárman a Kaposfestről - Frissítve!

2015.08.13. 22:01
Ajánlom
Egy bő tucat neves muzsikus írta alá azt a Fideliónak eljuttatott nyilatkozatot, amelyben a ma induló Kaposfest korábbi művészeti vezetője védelmében foglalnak állást.

"Nemhogy elhinni, elképzelni is nehéz számunkra azokat a sajtóban megjelent állításokat, hogy Kokas Katalin veszélyeztette volna az általa alapított Kaposfest-et. Mi azt tapasztaltuk, hogy saját gyermekének tekintette, mindent megtett érte, tudomásunk szerint néhány alkalommal egyenesen megmentette az anyagi ellehetetlenüléstől.

A Kaposfest már az első, elsöprően sikeres évtől kezdve folyamatosan a világ egyik legjobb kamarazenei fesztiváljának volt tekinthető, az ott megtapasztalt csodálatos hangulatot pályafutásunk legszebb emlékei között tartjuk számon. Őszintén sajnáljuk, hogy nem valósulhatnak meg azok a komoly, ambíciózus tervek, amelyekkel Kati a következő évekre készült és erősen bízunk abban, hogy egyszer még alkalmunk lesz elfogadni Kati meghívását egy hasonló fesztiválra - részünkről mindegy, hogy mikor és hová, számíthat ránk."

A nyilatkozat kapcsán megkerestük Kokas Katalint is, aki a következőkre szorítkozott: "Hallottam a készülő nyilatkozatról és számomra nagyon megható és megtisztelő ezeknek a kiváló kollégáknak gesztusa és ragaszkodása. Valóban sokan kérdeztek a miértekről és a hogyanokról az elmúlt hónapokban, de jó oka van annak, hogy erről nem nyilatkoztam és nem is fogok. A történet boncolgatása ugyanis nem válna javára sem a fesztiválnak, amelyért oly sokat dolgoztam, sem pedig Kaposvár városának, amelynek nagyon sokat köszönhetek. A két új művészeti vezetőnek csak a legjobbakat kívánom, első helyen is azt, hogy több óvatossággal vállalják ezt a felelősséget, mint én tettem."

A nyilatkozat aláírói:

Nicolas Altstaedt gordonkaművész

Vilde Frang hegedűművész

Jose Gallardo zongoraművész

Knut Erik Sundquist nagybőgőművész

Rados Ferenc zongoraművész

Alina Pogostkina hegedűművész

Alina Ibragimova hegedűművész

Jonathan Cohen gordonkaművész, karmester

Matthew Hunt klarinétművész

Fenyő László gordonkaművész

Anna Reinhold énekművész

Thomas Dunford lantművész

Maxim Rysanov brácsaművész


Időközben Keller András hegedűművész is csatlakozott a nyilatkozat aláíróihoz.

A Kaposfest igazgatója, Bolyki György pedig közleményben reagált a hírre:

"A művészek által aláírt Nyilatkozattal teljes mértékben egyetértek. Én magam nem olvastam Kokas Katalint vádoló cikket, de talán nem is baj, mert aki ilyet leír, az egyszerűen nincs tisztában a Kaposfest történetével." 

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Miskolcon találkozott Prometheus és Kékszakállú

Fanfárok, azaz harsonákon játszó zenészek figyelmeztették a közönséget az előadások kezdetére: a Miskolci Nemzeti Színház óratornyából felcsendülő ünnepélyes jeladás két előadásra invitálta meg a Bartók Plusz Operafesztivál hallgatóit, Alekszandr Szkrjabin Prometheus: a tűz költeménye című szimfonikus művére, illetve Bartók Béla A Kékszakállú herceg várára.
Jazz/World

M és Ö és R és K, avagy nem tudom, milyen zene ez, de nagyon jó

Funk, soul, pszichedelikus pop, lo-fi és blues, nem is ez a lényeg, hanem hogy a Mörk nem csak azt tudja, hogyan zenéljen, hanem azt is, hogyan zenéljen Neked.
Jazz/World

David Gilmour 6 milliárd forintért adta el a gitárjait, hogy segítse a klímakatasztrófa elleni harcot

A Pink Floyd gitáros-énekese, a Wish You Were Here szerzője rekordáron adta el a hangszereit, azokat is, amiket az ikonikus lemezein használt. Egy zöld szervezetet támogat a pénzzel.
Vizuál

A pápa szeretőjét, a rettegett feministát ábrázolja Velázquez elveszettnek hitt festménye

Majdnem 300 évig azt hitték, elveszett vagy megsemmisült az a portré, ami a történelem egyik legbefolyásosabb nőjét, Donna Olimpiát ábrázolja a világ egyik legnagyobb hatású festőjének ecsetvonásain keresztül.
Könyv

Hallgass egyperceseket Örkény István előadásában!

Színdarabok és interjúk felvételei mellett felolvasások hanganyaga és fotók is elérhetőek az OSZK honlapján, amelyet a ma negyven éve elhunyt író, dramaturg emlékének szenteltek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus galéria

Idén is eloszlatták a felhőket a TérTáncKoncert hősei

Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar ötödik alkalommal rendezte meg ingyenes szabadtéri programját, a TérTáncKoncertet, ahol idén is több száz hátrányos helyzetű térségből érkező fiatal táncolt együtt, ezúttal Beethoven VII. szimfóniájára.
Klasszikus ajánló

Egy hét a kamarazene izzó bűvöletében

Több mint tíz országból érkeznek világsztárok az idei Fesztivál Akadémiára. A Budapest legszebb helyszínein július 20. és 28. között zajló kamarazenei fesztiválon hét esti nagykoncert, mesterkurzusok, ingyenes előadások, nemzetközi hegedűverseny és számtalan kísérőprogram várja az érdeklődőket.
Klasszikus kritika

Miskolcon találkozott Prometheus és Kékszakállú

Fanfárok, azaz harsonákon játszó zenészek figyelmeztették a közönséget az előadások kezdetére: a Miskolci Nemzeti Színház óratornyából felcsendülő ünnepélyes jeladás két előadásra invitálta meg a Bartók Plusz Operafesztivál hallgatóit, Alekszandr Szkrjabin Prometheus: a tűz költeménye című szimfonikus művére, illetve Bartók Béla A Kékszakállú herceg várára.
Klasszikus ajánló

Sir Karl Jenkinst köszönti a MÁV Szimfonikusok

A világon legtöbbet játszott kortárs zeneszerzőt 75. születésnapja alkalmából hangversennyel köszöntik június 28-án a Müpában.
Klasszikus kritika

„Csárdás kisangyalom” – énekelte a dél-koreai Asan város kórusa a Bartók Plusz Operafesztiválon

8644 kilométert tett meg az Asan Civic Choir, hogy hangversenyt tartson a Bartók Plusz Operafesztiválon. Műsorukban magyar szerzők művei mellett koreai és magyar népdalfeldolgozások hangzottak el.