- Aki látott téged a Virtuózokban, az tudja rólad, hogy szenvedélyesen szereted a régi zenét. Miért vagy ennyire elhivatott?
- Valóban, egyfajta missziómnak tekintem a régi zene megismertetését és elfogadtatását. Magyarországon valahogy még mindig háttérbe szorul a többi kor zenéjével szemben, habár lenne rá igény. A baj az, hogy kevesen művelik, és még kevesebben tanítják. Sajnos volt pár nagyon rossz koncertélményem, amin a barokk zenét „agyonvibrátózott”, romantikus stílusban hallottam. Én éppen ennek az ellenkezőjét képviselem. Szerintem a régi zene akkor szól igazán szépen, ha korhűen, letisztultan adják elő.
- Szerinted mi az oka annak, hogy ennyire mostohán kezelt a régi zene?
- Valahogy kiszorult az oktatásból, és így a tanárok és a diákok is passzívan állnak hozzá. Sok tanár nem szeret régi zenével foglalkozni, mintha nem is létezne a számukra. Holott nagyon is jelen van! Itt van például Anneke (Boeke – a szerk.), aki világsztár, a régi zene igazi tudója, ráadásul Hollandiából jött, ami a korstílus igazi fellegvára, ő az élő példája annak, hogy mennyire izgalmas tud ez lenni ma is.
- Miért lehet a ma embere számára szerethető és érvényes a reneszánsz vagy a barokk zene?
- Nicolaus Harnoncourt írt egy könyvet, A beszédszerű zene címmel, ebben nagyon jól megfogalmazza, mi a baj a mai kor zenéjével. Azt mondja, hogy a zene mindig az adott kort és annak az emberét tükrözi, és ezért annyira durva sok kortárs zene, ezért kevés a harmónia... mert most egy ilyen világot élünk. Ezzel szemben a régi világ egészen más volt, sokkal természet közelibb, sokkal nyugodtabb, és a ma embere valahol mélyen vágyódik erre a békére, ezért szeretjük a régebbi korok zenéjét hallgatni.

Kapcsolódó
Hőemelkedés
A Kaposfest harmadik napjának esti koncertjén három, érdekes módon egymás mellé helyezett darabot hallhattunk, noha hangnemi, stiláris vagy éppen hangszerelési hasonlóságok nem nagyon akadtak közöttük.
- A furulya – vagy inkább blockflöte, mert sokan nem szeretik a furulya kifejezést használni – nem éppen egy „sztárhangszer”. Legtöbben a zenei tanulmányaik elején ismerkednek meg vele, majd aztán váltanak egy másik hangszerre. Te miért kötöttél ki és maradtál meg mégis a furulyánál?
- Engem nem zavar, felőlem nevezhetjük furulyának, miért ne használnánk a szép magyar nevét? Vannak zenészek, akik érzékenyek erre, én szeretem a saját szavunkat használni a hangszerre. Az, hogy miért itt kötöttem ki, az egy tipikus magyar zeneiskolai gyerekbetegség – nem nagyon volt más hangszer annak idején a zeneiskolában, amit választhattam volna. Aztán már, hogy miért maradtam meg a furulyánál, az sokkal fontosabb. Ahogy egyre idősödöm – ok, ez lehet, hogy viccesen hangzik, mert még csak 17 vagyok (nevet) – egyre jobban tudom értékelni azt, hogy azzal foglalkozhatok, amit szeretek csinálni. És ez az, ami leginkább hajt. Szeretem ezt a hangszert. Idővel végre felismertem azt, hogy micsoda öröm zenélni, és most már leginkább ezért tanulok, nem csak rutinból. A másik ok pedig, hogy alaposabban megismertem a régi zenét, és megszerettem az egyszerűségét és a letisztultságát.
- Mivel foglalkoznál, ha nem zenélnél?
- Talán sportoló lennék. Vagy ha nem zenész, de zenével foglalkozhatnék, akkor zenetörténész.
- És ha nem furulyázhatnál, akkor milyen hangszert választanál?
- Csembalóznék vagy énekelnék – ha lenne hangom. De sajnos nincs túl sok (nevet).
- A Virtuózok milyen változást hozott az életedben?
- Miután véget ért a Virtuózok, rengeteg koncertet adtunk, és ebben az időszakban nagyon sok dolgot megtanultam: hogyan kell kezelni a stresszt, a váratlan helyzeteket, ha valami nem úgy alakul, ahogy terveztük...sokkal nyugodtabban állok ki azóta a színpadra.

Kapcsolódó
Koncerttel köszöntik a nemzeti ünnepet a Virtuózok
A Szabad Tér Színház meghívására augusztus 20-án este 8 órától újra különleges gálakoncerttel köszöntik a világ első televíziós komolyzenei tehetségkutatójában feltűnt ifjú tehetségek a nemzeti ünnepet a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
- A Kaposfesten Anneke Boekével közösen adtatok elő barokk duókat. Milyen volt vele együtt játszani?
- Eddig személyesen nem ismertem, de rengeteg CD-jét hallgattam, abszolút etalon volt számomra mindig is. A Kaposfest hozott minket össze, előtte csak egyszer találkoztunk, amikor eljött hozzám Szegedre, hogy megismerkedjünk és próbáljunk egyet, aztán most a koncert előtt töltöttünk együtt viszonylag több időt. Rengeteg dolgot tanultam tőle, fantasztikus élmény volt azzal a művésszel együtt játszanom, aki számomra a mércét jelenti a zenélésben.
- Milyen zenét hallgatsz, amikor épp nem gyakorolsz?
- Az elmúlt egy évben szinte csak régi zenét hallgattam. De ezen a héten például sokat hallgattam Rachmaninov II. zongoraversenyét. És vicces egybeesés, hogy Baráth Emőke is most pont fellép a fesztiválon, mert az egyik kedvenc felvételem épp vele és Philippe Jarousskyval Pergolesi Stabat Matere. Hétfőn volt szerencsém meghallgatni őt, amint éppen próbál... teljesen elvarázsolt.
- Ha választhatnál bárkit a világon, kivel állnál szívesen színpadra?
- Anneke Boekéval (nevet). Nagyon szívesen játszanék Pierre Hantaival, ő egy kiváló csembalista – és nem mellesleg Hantai Simon képzőművész fia. Vagy Jordi Savallal, ő viola da gambán játszik. És már emlegettem korábban: Baráth Emőkével.
- Mi tud inspirálni, amikor elveszted a lendületet?
- Az elmúlt egy évem pont erről szólt. Amikor vége lett a Virtuózoknak, akkor igazán lendületben voltam, és határozottam tudtam, hogy mit szeretnék csinálni. Aztán jött egy hullámvölgy, állandóan csak gyakoroltam és gyakoroltam, mert folyamatosan elégedetlen voltam magammal. Alapvető gondom, hogy nagyon nehezen élem meg a sikereimet. Ez nem feltételen rossz, mert legalább az a veszély nem fenyeget, hogy elszálljak magamtól (nevet), de tudom, hogy jobban kellene értékelnem a pozitív élményeket. Ami végül ki tudott rángatni ebből a hullámvölgyből, az egy felvételi volt a salzburgi Mozarteum előkészítőjébe. Akkor hosszú idő óta újra azt éreztem, hogy ki akarok állni a színpadra és meg akarom mutatni magam. Ha jól tudom érezni magam a színpadon, azt hiszem, az tud leginkább inspirálni.