Klasszikus

Tizenöt év után újra az Operaházban a Ring-tetralógia

2022.11.03. 09:00
Ajánlom
Richard Wagner monumentális operaciklusát másfél évtized után 2022 novemberében négy héten át, M. Tóth Géza rendezésében, Kocsár Balázs vezényletével, magyar énekesek előadásában mutatja be a Magyar Állami Operaház.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

M. Tóth Géza Balázs Béla-díjas, Oscar-díjra is jelölt animációs filmrendező 2015-ben kezdte egységes koncepció mentén színpadra állítani újra a teljes Ring-ciklust az Operaházban. Látványos vetítésekkel kísért, sci-fi motívumokat is hordozó színrevitele

a modernitás társadalmi kérdései felől közelít a germán mitológia által ihletett történethez,

amelyben Wagner a rajnai sellők aranyából készült, nagy hatalommal bíró, ám elátkozott gyűrű motívuma köré rendezi a hős Siegfried megszületését, felemelkedését és a walkür Brünnhildéhez fűződő, tragikus szerelmének történetét – ami a Valhalla pusztulásához vezet. A Rajna kincsét 2015, A walkürt 2016, a Siegfriedet 2017 tavaszán mutatta be az Operaház, míg Az istenek alkonya premierje az Andrássy úti dalszínház felújítása miatt csak 2022 májusában valósulhatott meg.

rajna_kincse_foto_nagy_attila_resize-134238.jpg

Jelenet A Rajna kincse című előadásból (Fotó/Forrás: Nagy Attila / Magyar Állami Operaház)

A Bárdosi Ibolya jelmezeiben, Tihanyi Ildi és Zöldy Z Gergely díszletei közt megvalósuló, Venekei Marianna koreográfiáival és a KEDD Vizuális Műhely animációival kísért produkciókat a Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara (karigazgató: Csiki Gábor) élén

Kocsár Balázs főzeneigazgató dirigálja.

Az OPERA tapasztalt Wagner-énekesi közül Kovácsházi István A walkürben Siegmundot és Az istenek alkonyában Siegfriedet formálja meg, míg a tetralógia harmadik darabajában a címszereplő hőst Nyári Zoltán alakítja. Brünnhilde szerepében Rálik Szilvia (A walkür / Az istenek alkonya) és Szabóki Tünde (Siegfried) lép színpadra, Sieglindét Sümegi Eszter, míg Wotant Kálmándy Mihály (A Rajnai sellők), Perencz Béla (A walkür) és Cser Kriszitán (Siegfried) alakítják.

RING_videovago_1920x1080px-134436.jpg

A Nibelung gyűrűje (Fotó/Forrás: Magyar Állami Operaház)

A Nibelung gyűrűje novemberben minden szombaton és a rá következő héten lesz látható, így A Rajna kincse november 5-én és 9-én, A walkür 12-én és 16-án, a Siegfried 19-én és 23-án, míg Az istenek alkonya 26-án és 29-én.

Bővebb információ és jegyvásárlás ide kattintva.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Jelenet Az istenek alkonya című előadásból (Fotó/Forrás: Rákossy Péter / Magyar Állami Operaház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Elhunyt Szilágyi Mária színházi dramaturg, producer

Hetvenegy éves korában csütörtökön elhunyt Szilágyi Mária színházi producer, dramaturg, szerkesztő, kortárs német darabok fordítója, a Kortárs Drámafesztivál alapítója és igazgatója, a Színházi Dramaturgok Céhének tagja.
Vizuál

Átadták a 20. Verzió Filmfesztivál díjait

A jubileumi szemlén idén öt kategóriában versenyeztek a filmek. A Nemzetközi versenyben két díjat is osztottak. A fesztivál a nyertes filmekkel a mozikban november 29-ig, online pedig december 10-ig folytatódik.
Vizuál

Hayao Miyazaki új filmjével kezdődik a 21. Anilogue Animációs Filmfesztivál

A hatnapos budapesti szemlén a közönség a legújabb szórakoztató, illetve művészi animációs alkotások legjavát láthatja. A szervezők emellett kisiskolásoknak és kiskamaszoknak szóló versenyprogrammal is várják a családokat.
Vizuál

Ismét hazánkban láthatóak a holokausztot túlélő Bokor Miklós festményei

November 30-án, a Nemes Galériában nyílik meg a Reflexiók című tárlat, ahol hosszú évtizedek után láthatjuk ismét Magyarországon a 2019-ben elhunyt művész munkáit.
Vizuál

Rangos németországi fesztiválon díjazták az Elfogy a levegő című magyar filmet 

Moldovai Katalin első mozifilm rendezése, az Elfogy a levegő kapta az ifjúsági zsűri díját a 72. alkalommal megrendezett Mannheim-Heidelberg Nemzetközi Filmfesztiválon.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Miklósa Erika, Halász Judit, Kovács Kati és Balázs János a Magyar Hospice Alapítványért

A Méltóság hangja című est bevételét a Budapest Hospice Ház egy betegszobájának éves fenntartására ajánlják fel a legendás művészek: Miklósa Erika, Halász Judit, Kovács Kati és Balázs János.
Klasszikus ajánló

Szokolay Sándor emléke előtt tisztelegnek Sopronban

December 8-án gyertyagyújtással, kiállítással én hangversennyel idézik meg a tíz évvel ezelőtt elhunyt Kossuth-díjas zeneszerző alakját a soproni Liszt Ferenc Kulturális Központban. 
Klasszikus magazin

Zene a lakatlan szigeten

Nemrég azt a kérdést tettük fel olvasóinknak, milyen zenét vinnének magukkal egy lakatlan szigetre. Az izgalmas és változatos válaszokat olvasva persze mi is elgondolkodtunk, és összeállítottuk a magunk lakatlansziget-playlistjét.
Klasszikus ajánló

Világsztárok a Zeneakadémián – 6 érv, amiért ott a helyünk november 29-én

Ha klasszikus zene, akkor koncert; ha koncert, akkor a legjobb hangversenyterem és szólisták. Mutatjuk, miért érdemes november 29-én, szerdán este a Zeneakadémia Nagytermébe menni.
Klasszikus hír

Idén is tíz fiatal zeneművészt ismert el az MVM a Junior Prima Díjjal

Tizenhatodik alkalommal vehették át a hazai zeneművészet legkiemelkedőbb ifjú tehetségei a Junior Prima Díj magyar zeneművészet kategória elismeréseit november 23-án.