Klasszikus

Több mint 300 karmester nevezett a második debreceni Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyre

2023.04.11. 13:45
Ajánlom
Kiugróan nagy nemzetközi érdeklődés övezte a meghirdetést: a megmérettetésre 5 kontinens 56 országának 308 fiatal muzsikusa jelentkezett. A versenyt az előválogatón kiválasztott 38 karmester részvételével augusztus 20–28. között rendezik meg Debrecenben, a zsűri elnöke a világhírű finn karmester, Jorma Panula lesz.

A fiatal karmesterek rendhagyó módon nemcsak zenekari darabokat, hanem számos oratóriumrészletet is vezényelnek majd. A jelentkezők – akik között venezuelai, marokkói, észt, indonéz, kazah és új-zélandi karmester is van – a háromfordulós verseny előtt videós előválogatón vettek részt, hogy kiderüljön, kik kapnak meghívást az élő versenyre augusztus 20–28. között. Az előzsűri döntése alapján végül 38 versenyző kezdheti meg a versenyt, köztük hat magyar résztvevő: Dénes-Worowski Marcell, Erdélyi Dániel, Johannes Marsovszky, Paul Marsovszky, Tóth Sámuel Csaba és Zsíros Levente.

Az idén 100 éves Kodály Filharmonikusok évfordulója egybeesik a Psalmus Hungaricus centenáriumával, így

végre megvalósulhat régi álmunk, egy debreceni oratorikus karmesterverseny megrendezése,

aminek a tavaly nagy sikerrel elindított Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny nagyszerű kereteket ad” – emelte ki Somogyi-Tóth Dániel, Debrecen város főzeneigazgatója.

kodalycompetition_-134632.jpg

Kodály Nemzetközi Zenei Verseny (Fotó/Forrás: Kodály Nemzetközi Zenei Verseny)

A hétfős nemzetközi zsűrit egy igazi legenda, a 92 éves Jorma Panula elnökli, aki a helsinki Sibelius Akadémia professzoraként olyan tanítványokat mondhat magáénak, mint Esa-Pekka Salonen, Mikko Franck, Sakari Oramo, Jukka-Pekka Saraste vagy Osmo Vänskä. A zsűri munkájában Ács János (Olaszország/Magyarország), Peter Broadbent (Egyesült Királyság), Remy Franck (Luxemburg), Hamar Zsolt (Magyarország), Oksana Madarash (Ukrajna), illetve Somogyi-Tóth Dániel vesz részt. 

A megmérettetés középpontjában Kodály Zoltán idén száz éve komponált remekműve, a Psalmus Hungaricus áll.

A videós előválogatót követően 2023. augusztus 20–28. között, három fordulóban mérik össze tudásukat a versenyzők a Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus Debrecen partnereként. Az 1. fordulóban 15 perc, a 2. fordulóban 30 perc áll a karmesterek rendelkezésére a zsűri által meghatározott program előadására. A zsűri maximum 12 versenyzőt juttat tovább a második fordulóba, és 6 versenyzőt a harmadik fordulóba, ahol a döntősök mindegyike az idén százéves Psalmus Hungaricust vezélnyi majd. A 40 ezer euró összdíjazású verseny részletes szabályzatát ezen a linken lehet megtekinteni.

A Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny változó kategóriákban kerül megrendezésre, első alkalommal a vonósok (hegedű-, brácsa- és csellóművészek) mérték össze tudásukat 2022-ben. Öt kontinens 43 országának 200 fiatal muzsikusa nevezett, a zsűri döntése értelmében az első díjat a 18 éves spanyol csellista, Carlos Vidal nyerte.

Kihirdették a Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny győzteseit

Kapcsolódó

Kihirdették a Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny győzteseit

Hat fiatal vonós hangszeres művész jutott a június 17-26. között Debrecenben megrendezett Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny döntőjébe, akik gálakoncerten mutatkozhattak be a közönség előtt.

Fejléckép: Somogyi-Tóth Dániel (fotó/forrás: Derencsényi István / Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Oscar 2026: kilenc jelölést kapott a film, amiben Röhrig Géza is szerepel

Rekordot döntött Ryan Coogler vámpíreposza, a Bűnösök, amely tizenhat kategóriában nyerhet aranyszobrot. Szintén jó esélyekkel indul az Egyik csata a másik után, a Hamnet, a Marty Supreme, az Érzelmi érték, illetve a Frankenstein. Mutatjuk a legfontosabb kategóriák jelöltjeit. 
Könyv

Villa Esterházy: megnyílt az író egykori otthonából létrehozott alkotóház

A magyar kultúra napján adták át az Emőd utcában található épületet, amelyet egy éves felújítási munkálatok után a kezdeményezők tervei szerint a magyar irodalom barátai, elsősorban műfordítók vehetnek majd birtokba.
Tánc

Világkörüli turnéra indul a Recirquel

Idén négy kontinens, nyolc országában mintegy 70 alkalommal mutatják be a Recirquel nagysikerű cirque danse produkcióját, a Paradisumot. A világkörüli turné január 21-én az újcirkusz fellegvárában, Kanadában indul.
Jazz/World

Queen Machine – újjáéled a legenda Budapesten!

1985-ben a Queen mindössze 21 perc alatt írta át a rocktörténelmet a Wembley Stadion színpadán, Freddie Mercury ikonikus előadása azóta is a rockzene egyik legemlékezetesebb pillanata maradt. Az élményt a Queen Machine hozza vissza Budapestre – és nem csak 21 percre!
Zenés színház

Sándor Szabolcs: „A nemzetközi operaigazgatók nem tekintik embernek az énekest”

A Zeneakadémia opera szakosainak próbatermében ültünk le beszélgetni az intézmény oktatójával, Sándor Szabolccsal, nem sokkal a hallgatók félévi vizsgaelőadása előtt. A zongoraművész-korrepetitor-karmester tizenöt éve a képzés zenei vezetője.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Kérdésfelvetés hangokban – Magyar László nyerte az MMA szignálpályázatát

A nyertes, aki korábban jazz-zongoristaként is tevékenykedett, bruttó ötszázezer forintos díjazásban részesült. Alkotását csaknem száz pályamű közül választotta ki az akadémia zsűrije. 
Klasszikus ajánló

Meditatív és kifejező fortepiano-muzsika – folytatódik a Haydneum sorozata

A Haydneum fortepiano-sorozatának év eleji koncertjei a befelé figyelés, az elmélyülés és a finom zenei párbeszéd tereit nyitják meg. Négy különleges koncertet ajánlunk az évad második felére.
Klasszikus videó

Fénymásolóval készítettek videóklipet egy barokk áriához

A videóklip zenei anyaga Barbara Strozzi, a 17. századi itáliai női sztárszerzőjének megrendítő áriájára épül. Strozzi maga is énekelt és több hangszeren játszott. Tehetséges és termékeny komponista volt.
Klasszikus ajánló

A Concerto Budapest centenáriumi Kurtág-ünnepei

A Budapest Music Center által szervezett, Kurtág 100 című nagyszabású programsorozathoz kapcsolódóan a mester tanítványa, Keller András vezetésével a Concerto Budapest több helyszínen is kiveszi a részét az ünneplésből.
Klasszikus interjú

Balog József: „Fontos belelátnunk a zeneszerző koponyájába”

Magyarország egyik legfoglalkoztatottabb zongoraművészével, az MMA levelező tagjával tehetséggondozásról, tizennégy nemzetközi versenydíjról és a kortárs zeneművek kiadásának missziójáról is beszélgettünk.