Klasszikus

Több mint száz izgalmas programmal jön a CAFe Budapest októberben

2018.09.06. 11:05
Ajánlom
Mintegy 40 helyszínen több mint 100 programmal, komoly- és könnyűzenei, színházi, táncművészeti és újcirkuszi előadásokkal, képzőművészeti, irodalmi és egyéb eseményekkel várja a közönséget október 5-21. között a 27. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál.

A kortárs művészet legfontosabb feladata, hogy párbeszédre indítson, miközben bátran, szabadon reflektál a mára - ezt célozza a Töltsd fel magad! mottóval meghirdetett CAFe Budapest is - mondta el a fesztivál szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója, a szervező Operatív Testület elnöke. Elmondása szerint a CAFe Budapest egyik fő témája idén a balti államok művészete és a száz éve született Leonard Bernstein lesznek, de hagyományosan kiemelt figyelmet élvez Bartók öröksége is.

CAFe_Budapest_sajtotajekoztato_Kael_Csaba_Ban_Teodora_c_Posztos_Janos-093051.jpg

Káel Csaba és Bán Teodóra (Fotó/Forrás: Posztós János)

Ólafur Arnalds augusztusban megjelent, re:member című lemezével érkezik, a The King's Singers világpremierre készül a fesztiválon: Gyöngyösi Levente új művét Budapesten szólaltatják meg először. A Recirquel Újcirkusz Társulat My Land című darabja nagy sikert aratott az Edinburgh Fringe Fesztiválon, az új produkciót a CAFe Budapest keretében láthatja először a hazai közönség - adott ízelítőt a programból.

4063-113639.jpg

Leonard Bernstein New York-i otthonában 1946 körül (Fotó/Forrás: William P. Gottlieb / Library of Congress)

A száz évvel ezelőtt született Leonard Bernsteint két igazi csemegével ünnepli a fesztivál: Candide című, a musical és vígopera határán egyensúlyozó legendás művét Böhm György állítja színpadra, a címszerepben Szemenyei Jánossal. Sötét tónusú kétszereplős kamaraműve, a Trouble in Tahiti pedig Fekete Gyula szintén kétszereplős operájával egy estén látható majd a Zeneakadémián.

Káel Csaba emlékeztetett arra, hogy a három balti ország idén ünnepli függetlensége századik évfordulóját, ennek tiszteletére a fesztivál nyitókoncertjét is a Sinfonietta Riga adja Erki Pehk karmesterrel.

Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője, az Operatív Testület tagja a balti programról szólva hozzátette: észt darabok a Quatuor Diotima vonósnégyes koncertjén is hallhatók majd, de nem hiányzik a CAFe Budapest programjából a világhírű észt komponista Arvo Pärt sem; a szintén észt Girls in Pears pedig az A38 színpadán lép fel.

Október 15-én Várjon Dénes zongorakoncertjén Bartók is középpontba kerül: az ő, illetve Kurtág György műveiből állított össze műsort az Opus Klassik-díjjal frissen kitüntetett művész.

A fesztivál rendhagyó helyszíneken is jelen lesz: ilyen például az Országos Széchényi Könyvtár, a Fővárosi Nagycirkusz, az Instant romkocsma, míg a háromnapos Dante XXI. programsorozatnak Csepel ad otthont.

A CAFe Budapest a főváros közterein is megmutatja magát - hívta fel a figyelmet Bán Teodóra, kiemelve Márkus Sándor "városi vadászlest" idéző köztéri installációját és Joan Catala katalán művész Pelat című mozgásszínházi darabját, melynek a járókelők is részeseivé válhatnak.

CAFe_Budapest_sajtotajekoztato_Halas_Dora_c_Posztos_Janos-093049.jpg

Halas Dóra (Fotó/Forrás: Posztós János)

Halas Dóra, a Soharóza kórus vezetője elmondta: Nagy Fruzsina ruhatervezővel, Az Ügy címmel mutatják be a Trafóban rendhagyó műfajú "catwalk koncertjüket", amely Kodály Székely Fonójából merítve visz el a magyar bürokrácia útvesztői közé.

CAFe_Budapest_sajtotajekoztato_Balog_Jozsef_c_Posztos_Janos-093050.jpg

Balog József (Fotó/Forrás: Posztós János)

Balog József zongoraművész lemezbemutató koncertjéről mesélt: a BMC színpadán Wolf Péter Wolf-temperiertes Klavier című munkáját ismerheti majd meg a CAFe Budapest közönsége.

CAFe_Budapest_sajtotajekoztato_Varro_Daniel_c_Posztos_Janos-093049.jpg

Varró Dániel (Fotó/Forrás: Posztós János)

Varró Dániel az új helyszínen, a Várkert Bazárban jelentkező Margó Irodalmi Fesztiválról ejtett szót, amelyen legújabb, A szomjas troll című kötete is bemutatkozik. A költővel emellett a színpadon is lehet találkozni: a Szeged Trombone Ensemble és a Studio 5 közös koncertjén olvassa fel verseit.

A CAFe Budapest a Margó mellett más rendezvényekkel is együttműködik: a Budapest Ritmo például világzene, az Art Market Budapest pedig a kortárs képző- és fotóművészet kedvelőit várja majd.

A fesztivál részletes programja www.cafebudapestfest.hu honlapon elérhető.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Megígérte, visszatért: 90. születésnapján ünnepelték Lehoczky Zsuzsát

A Budapesti Operettszínház legendás művésze 85. születésnapi gáláján búcsúzott a teátrum közönségétől. Akkor azt ígérte, 90. születésnapjára visszatér: jubileuma alkalmából köszöntötte őt a társulat.
Zenés színház

„A szeretet képes áthidalni a szakadékokat” – Peller Károly a Gül baba örökérvényű üzenetéről

A Benczúr Kerti Esték című programsorozat részeként július 20-án a Gül baba című operettet láthatja a közönség. Az előadás rendezőjével és címszereplőjével, Peller Károllyal beszélgettünk.
Jazz/World

Debütál a Quimby a Mézesvölgyi Nyár színpadán

A Mézesvölgyi Nyár idei szezonjának egyik legjobban várt estéje az augusztus 8-ai: a hazai alternatív rockzene ikonikus formációja, a Quimby pályafutása során most először lép fel a veresegyházi fesztivál színpadán.
Vizuál

Az örökkévalóság nyomában: az ókori egyiptomi művészet titkait tárja fel a Szépművészeti Múzeum

Az ókori egyiptomi művészet szépségét, vallásban betöltött szerepét és a műtárgyak megalkotásának folyamatát szemlélteti a múzeum szobrokat, sztéléket, domborműveket, koporsókat, mágikus-rituális szerepet betöltő műtárgyakat bemutató kiállítása.
Színház

Göttinger Pál: „Vannak kikötők, ahová szellemileg vagy színházilag be lehet húzódni egy kicsit, a Pöttyös Panni is ilyen”

A Kultkikötő és az Összpróba Alapítvány a legkisebbekre gondolva mutatja be nyáron a Pöttyös Panni és Kockás Peti – A varázsházikó című mesejátékot. Göttinger Pállal, a darab rendezőjével beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Soproni József eddig kiadatlan szimfóniája jelent meg lemezen

A Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar felvételének köszönhetően Soproni József IV. szimfóniája immár a legnagyobb streamingplatformokon is meghallgatható.
Klasszikus hír

Megvannak a Solti Nemzetközi Karmesterverseny elődöntősei – négy magyar tehetség is a mezőnyben

Október 1-jén a Müpa szervezésében indul útjára az első Solti Nemzetközi Karmesterverseny. A háromfordulós megmérettetésre 61 országból érkezett jelentkezés: az előválogató során közel 400 pályázó közül választották ki, hogy kik lehetnek ott személyesen a pécsi elődöntőn.
Klasszikus ajánló

Majestic Sounds: orgonakoncertek a nyár fővárosában

Július 20. és augusztus 17. között ismét igazi csemege várja a klasszikus zene és azon belül az orgonairodalom szerelmeseit Siófokon. Hétfőnként 20 órától öt alkalommal érkezik a Majestic Sounds hangversenysorozat nyolc kiváló művész változatos és színvonalas műsorával.
Klasszikus ajánló

Komolyzene a fesztiválpezsgésben – különleges koncertek és zenei találkozások a 35. Művészetek Völgyében

Július 24. és augusztus 2. között rendezik meg a 35. Művészetek Völgyét, Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiválját. A klasszikus zene idén is kiemelt szerepet kap.
Klasszikus kritika

Kortárs zene a gyógyfürdőben – 15 sor klasszikus

„Persze a gyógyfürdő nem tesz lehetővé olyan elmélyült zenehallgatást, mint a koncertterem, ugyanakkor az ember másfajta fogékonyságra tesz szert.” Az alábbi rövid írás a Fesztivál Akadémia Budapestnek a Széchenyi Fürdőben megrendezett késő esti koncertjéről szól. 15 sor klasszikus.