Több kötetre való zeneelméleti és -történeti ismeretanyagot sűrített a szerző ebbe az ötszázhatvan oldalba, nem spórolt az adatokkal, sem a kottafejekkel. Ha hihetünk a borítón feltüntetetteknek (nem számoltam utána), összesen négyezerkilencszázhetvennégy tárgyszó olvasható benne, ezt egészíti ki a kétszázötven oldalnyi színes illusztráció, zömében zeneművekből vett kottarészletekkel.

A tudomány és a művészet területeit módszeresen feldolgozó német Atlasz sorozat eddigi köteteinek szerzőihez hasonlóan Ulrich Michels is – a szakmai megkérdőjelezhetetlenségen túl – elsősorban az áttekinthetőségre, a lexikonszerű tagoltságra törekedett. Az első százötven oldalon a zeneelmélet, az akusztika, a hallás, a zenetanulás, a különböző műfajok és formák bemutatására összpontosít, a további négyszáz oldalon a teljes zenetörténetre. Szigorúan kronologikus sorrendben mutatja be az ókori kultúrák (Mezopotámia, Kína, Görögország), a görög-római antikvitás, a kora és érett középkor, a reneszánsz, a barokk, a klasszika, illetve a XIX. és XX. század vokális és instrumentális irányzatait (beleértve a bluest, a dzsesszt, de még a beatzenét is), azok legfontosabb stílusjegyeit és zenei formáit, az adott kor kiemelkedő zeneszerzőit, illetve azok legjelentősebb műveit. Kíméletlenül tömény szakmunka, írtam az elején, de azért nem reménytelenül száraz – világos, rendszerező jellegénél fogva zenei enciklopédiaként remekül forgatható. Érdemes megvenni. (Athenaeum 2000, 560 oldal, 5980 forint)