Klasszikus

Töredékes természetesség, avagy Sprechen Sie Schubert?

2004.06.03. 00:00
Ajánlom
Mindig öröm, mikor Schubert kései vonósnégyesei megjelennek. Az Emerson Vonósnégyes a világ egyik legjobbnak tartott mai kvartettje. A lemeznek több vonzó tulajdonsága van: a három „nagy” vonósnégyesen kívül hallható a C-dúr vonósötös koncertfelvétele is, a közreműködő Msztyiszlav Rosztropovics; hallható továbbá a Vonósnégyestétel, sőt az ezt követő töredék második (?) tétel is (melyet a „nagyok” közül eddig tudtommal csak Juilliardék vettek fel); az Universal „TRIO”-sorozatának igen kedvező az ára; a dobozhoz ehhez képest szokatlanul vastag kísérőfüzet társul; a lemezek szépen szólnak. Mi kell még?

Lehet, hogy száz olvasóból kilencven nem ért velem egyet, de sajnos én nem tartozom Emersonék rajongótáborába. Ebben biztos szerepe van annak, hogy jobbára a Budapest, Busch, Calvet, Juilliard (a régi!!!), Léner, Magyar, Pro Arte (az a bizonyos belga Pro Arte, nem tévesztendő össze a salzburgiakkal), Végh Kvartettek felvételein szocializálódtam (az Amadeus-lázat sosem értettem), s bár koncertélményeim közt vannak kimagaslóak, az Alban Berg, a Tokyo, a Borogyin, a kései Juilliard, sőt még a Hagen Vonósnégyes se sok helyet foglal lemezpolcaimon. Többnyire mindig ugyanazt érzem náluk többé vagy kevésbé: nagyon technikásak, nagyon fifikásak – és nagyon hiányolok valami természetességet. Azt a fajtát, mikor az ember anyanyelvén beszél.

Idegen akcentus-élményben Emersonék élen járnak. Kései Beethovenjeikből hallgattam többet, többször, mert nem hittem el, hogy ennyire félre lehet érteni valamit. Náluk mindig érzek egy olyas’ kényszert, hogy „csináljuk másképp”. A mostani Schubert-dobozban ez a G-dúr kvartettnél a legszembetűnőbb: elképesztő lassúsága bizony nem töltődik meg tartással, az ívek összedőlnek. (Ellenpéldaként hadd említsem ugyanebből a darabból az egyik kedvencemet, a Quartetto Italiano merészen lassú előadását – melyet talán Richter B-dúr szonáta-felvételeihez hasonlítanék: ott a lassú tempó a legtermészetesebbnek hat, minden érthető, minden részlet kidolgozott.) Holott igazán kevés ennyire részletgazdag előadást hallhatunk. Csak a részletek helye, értelme nem világos. A lassú tempó ellenére az első tételt végig jellemzi egyfajta ideges feszültség – ami nem feltétlenül mond ellent Schubert zenéjének, csak kissé egyoldalú a felfogás. A visszatérés „kisimított” ritmusaiban azonban hirtelen teljesen megszűnik a tartás, itt néhány ütemig masszaszerű az anyag. A második tétel is hektikus. Schubert kései zenéjére jellemző az a szerkesztés, melyben egy viszonylag nyugodt, lágy lüktetésű témába egy „rémmese” ékelődik – nem helyes azonban, ha ez pusztán félelmetes, de nem szép. Schubertnél (Kosztolányihoz hasonlóan) a szépség a legborzalmasabb részletekből sem tűnhet el. Az Emersonéknál sajnos igen. Náluk a magas hangok a forte állásoknál szinte mindig reszelnek. Nem technikai gyengeségből: szándékosan. Csak én ezt nem szeretem, ahogy a túl ideges vibratóikat se. Ha dicsérni akarom a negyedik tételt, úgy fogalmazok: felfogása igazodik a másik hároméhoz, töredékességében, feszült, ideges karakterében. Ha kevésbé vagyok jóindulatú, azt kell mondanom: a melléktéma darabjaira esik szét, az egész tétel nem áll össze. Mégis: összességében, ha valaki ebből az előadásból ismeri meg a művet, nem téved nagyot – csak Schubert egyik arca marad számára rejtve.

A Quartetsatz (-sätzen) hasonlóképp túlvibrált, ideges. Mindeközben se nem elég drámai, se nem elég szép. Itt már kezdek gyanakodni a primáriusra, Eugene Druckerre: hangja kilóg az együttesből. Miközben az előadás „archaizáló” (még portamentókat is hallhat, aki odafigyel), a pianók nem elég halkak – és ismét hiányolom a régiekre jellemző természetes áradást (ld. pl. Konzerthausquartett). A tétel zárása viszont nagyszerű, erőteljes és végérvényes. (Sose hittem el, hogy ez valóban egy vonósnégyes nyitótételének íródott volna. Aki odafigyel, felfedezheti a szonátaformát, de pusztán hallgatva inkább „quasi una fantasia”. Kis túlzással akár monumentális scherzónak is tűnhet. Épp emiatt alkalmas arra, hogy önmagában játsszák, elhagyva a töredéktételt, mely utána következett volna, ahogy elhagyjuk a Befejezetlen szimfónia egész rendesen kidolgozott, egy darabon meg is hangszerelt harmadik tételét. (Régebben fel sem merült, hogy elő kellene adni ezt a két perc zenét, még az összkiadásokban sem.) A töredéktétel így persze kicsit a levegőben lóg, nem csak a vége, hanem az eleje is. Holott ennyiből is világos a szerkezete. Schubert, mondhatni, a nehezén túl volt, innen nem lett volna nagy kunszt (neki!) befejezni – mégis félbehagyta. Emersonék mintha nem éreznék e tétel építkezését – így végképp nem értem, a diszkográfiai ritkaságon túl mi okuk volt hozzányúlni.

A Halál és a lányka a legkörmönfontabb előadásukban. Füst Milán nem szerette Thomas Mannt: „Vertigmacher”-nek nevezte. Valami ilyesmi jut eszembe a d-moll vonósnégyes elővezetéséről is – mely mindeközben csodálatos. Lélegzetelállító pianók, a szerkezet világos megjelenítése, nemcsak a második tételben, hihetetlenül jó mellékszólamok – mégis: a két szélső tétel levegő után kapkod, kissé túl pattogós, hetyke; a második tétel címadó témájának elővezetésében a B hang a dallamban mindig alacsony – ettől nyafogóssá, affektálttá válik. Igazán csak a harmadik tételt érzem spontánnak, a többiből hiányzik a természetesség.

A másik moll vonósnégyes, az a-moll aztán egy másik világ. Itt minden a helyén van, amit a többi vonósnégyes előadásában kifogásoltam: a lassú első tétel önmagát igazolja. A prím annyival szebben játszik, hogy megnézem a műsorfüzetet – és valóban: Philip Setzer, a többi vonósnégyes második hegedűse áll itt a kvartett élén. Ha az ő hegedűhangja is kissé túlvibrált, sosem olyan bántóan, mint az itt második hegedűt játszó Druckeré. A második tétel indítása eszményi, a Rosamunde-téma cseppet sem tűnik „közhelyesnek”, s bár a középrész itt sem elég fájdalmasan szép, és bár a menüett talán lehetne játékosabb, a zárótétel pedig sokszínűbb, azért ez a darab legszebb előadásai közé tartozik.

A harmadik lemezt betöltő Vonósötös – az egyetlen koncertfelvétel az albumon – hangképe a legvonzóbb, hála a mély hangok túltengésének (az az érzésem, nem csak a két csellónak, hanem a hangmérnöknek is van ebben szerepe). Az első tételből a melléktémát emelném ki: az ilyen finoman lüktető, fájdalmasan síró, egyszersmind játékos Schubert-olvasat az, amit hiányoltam mondjuk a G-dúr vagy a Halál és a lányka vonósnégyesekben. A második tétellel kevésbé vagyok elégedett: a magas és a mély közt eltűnnek a középszólamok, csak azt hallani, ami mozog – ettől dvořákossá válik a darab, ami nem lenne baj, ha nem Schubertet játszanának. A „rémmesében” az osztinátó fegyelmezetlen, hektikus, így aztán nem felesel eléggé a prímmel és a csellóval. A visszatérés előtt, ahogy a Scherzo triójában is, meg szoktak szólalni a klarinétok, ha jók a szólamarányok; itt ez sajnos elmarad, a trió így nem elég szellemi. A negyedik tétel sem elég táncos, és itt ismét zavar az üveges hangzás, holott ebben a műben is Setzer játssza az első hegedűt. Ennyi kifogás ellenére szép előadás ez, egyes részletekben nagyon szép – a mű befejezéséből például kiderül: ez az öt ember ilyen dús hangzásra is képes.

Összességében ez az interpretáció is olyan, mint a többi: érdekes, technikás, részletgazdag; világos, hogy ez az együttes ma az egyik legjobb vonósnégyes – csak a természetes elegancia hiányzik a játékukból, de az nagyon. Az 1987 és 1996 között készült felvételek jól mutatják, hol tart ma a világ; én továbbra is maradok a régieknél.

(Schubert: Kései vonósnégyesek, Vonósötös - Emerson Vonósnégyes, km.: Msztyiszlav Rosztropovics; Deutsche Grammophon "TRIO" 3 CD 477045-2)

(A szerző az EMI munkatársa)

Programkereső

Legolvasottabb

Plusz

Kihirdették a 2021-es Prima Primissima Díj nyerteseit

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott pénteki gálaesten.
Színház

„Az operettek a szüleim, a musicalek pedig a férjeim” – 90 éve született Galambos Erzsi

Balerinának készült, az operettek és musicalek koronázatlan királynője lett. Már gyerekkorában megtalálták a kisebb szerepek, később pedig olyan színészlegendákkal lépett színpadra, mint Somlay Artúr, Básti Lajos, Latabár Kálmán vagy Honthy Hanna. 1931. december 5-én született Galambos Erzsi.
Jazz/World

Elhunyt Kóbor János

78 éves korában elhunyt Kóbor János, az Omega együttes frontembere. A zenészt hetek óta kórházban kezelték koronavírus-fertőzéssel.
Klasszikus

Muzsika a vizek felett – séta a hamburgi Elbphilharmonie-ban

Januárban lesz öt éve, hogy megnyitotta kapuit Európa egyik legkülönlegesebb koncertterme, a hamburgi Elbphilharmonie. A hullámokat formázó épület egy pompás akusztikájú, nagy koncerttermet és egy kisebb kamaratermet rejt magában.
Klasszikus

„Fontos, hogy ismét közel kerüljünk a közönséghez” – Beszélgetés Dinyés Somával

December 16-án családjával ad koncertet az Óbudai Társaskörben Dinyés Soma, akit régizenei munkásságáról és karnagyi tevékenységéről is sokan ismernek. A művész a koncert kiinduló ötlete mellett az utánpótlás-nevelés kérdéseiről és a kóruséneklés fontosságáról is mesélt

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Magyar Valentin: „Minél szélesebb repertoár kiépítése a célom”

Az ifjú zongoraművész neve nemcsak a szakmabeliek, de a zenerajongók körében is egyre ismerősebben cseng. Rendszeres szereplője a hazai és külföldi koncertéletnek, feltűnt a Virtuózok televíziós tehetségkutatóban is, nemrég pedig weimari versenyeredményétől volt hangos a sajtó. Most az MVM Zrt. jóvoltából frissen átadott Junior Prima díja kapcsán beszélgettünk.
Klasszikus ajánló

Koncerttel és parfümmel ünnepli 210 éves jubileumát a Pannon Filharmonikusok

A december 9-én a Kodály Központban és december 10-én a Müpában elhangzó est programján a zenekar alapítójának, Lickl Györgynek egy ősbemutatója is szerepel.
Klasszikus hír

Próbaéneklést hirdet a Magyar Rádió Énekkara

A Magyar Rádió Énekkara próbaéneklést hirdet határozott idejű munkaszerződéssel foglalkoztatott tenor és basszus énekművész állásra. Jelentkezési határidő: 2022. január 6.
Klasszikus magazin

Muzsika a vizek felett – séta a hamburgi Elbphilharmonie-ban

Januárban lesz öt éve, hogy megnyitotta kapuit Európa egyik legkülönlegesebb koncertterme, a hamburgi Elbphilharmonie. A hullámokat formázó épület egy pompás akusztikájú, nagy koncerttermet és egy kisebb kamaratermet rejt magában.
Klasszikus ajánló

Fiatal karmestertehetség vezényli az Óbudai Danubia Zenekart

Holly Hyun Choe, az Eötvös Péter Alapítvány mentorprogramjának résztvevője lesz az Óbudai Danubia Zenekar december 7-i koncertjének karmestere. A műsoron a szintén mentorált zeneszerző, Donghoon Shin egy műve is elhangzik.