Miután elfoglaltam a helyemet, és megpillantottam a színpadon a kottákkal roskadásig megrakott kottaállványt, balsejtelmem támadt. A konziban, és a főiskolán tartott közös órák jutottak eszembe, amikor tanár és tanítványai összegyűltek, hogy mindenki eljátszhassa azt a szóló, vagy zongorakíséretes darabot, amit éppen tanul. A darabok csak félig kész állapotban voltak, ezért általában kottából játszottuk őket, az éretlen előadásmód minden előnyét és hátrányát felvonultatva. Hallhattunk ilyenkor frissen, és jól kidolgozott zenei megoldásokat, de szemtanúi lehettünk annak is, ki hogyan mászik ki az elrontott futamok, és fals hangok okozta zavarból. Természetesen Marina Chiche ennél jóval felkészültebb volt, de a közös órákra olyannyira jellemző csetlések-botlások nála is visszaköszöntek.

Prokofjev D-dúr szólószonátáját hallva meggyőződhettünk a kottaállvány 99%-os feleslegességéről, és 1%-os életmentő funkciójáról. Sokan azt mondják, hogy ha egy művész kottaállvány vagy kotta kíséretében jelenik meg a pódiumon, nem szabad elítélni, mivel ez csak egy állapotot tükröz, és nem az előadás minőségét határozza meg: a darabot már jól tudja, de még nem eléggé biztos magában. Ennek a gondolatnak láthattuk gyönyörű példáját a fiatal tehetség koncertjén, hiszen valóban fejből játszotta Prokofjev művét (és aztán a többi kompozíciót is), és csak bizonyos részeknél pillantott bele a kottába. Valószínűleg először adta elő ezt a darabot közönség előtt, mert bár előadásmódja határozott, kidolgozott és élvezhető volt, a koncert későbbi műsorszámaival összevetve kevésbé volt kiforrott.

Karol Beffa: "Aprés une lecture de Bach" című kortárs kompozíciója más dimenziót képviselt. A Chiche-vel egyidős zongorista-zeneszerző darabját Marina már CD-n is rögzítette. A stúdiómunka rendkívüli érzékenységet és nagyfokú precizitást igényel, és ennek pozitív utóhatásai ezen a koncerten is érződtek. A lassú lüktetésű darab minden hangja egzakt módon indult és zárult, a dinamika igen kidolgozott volt, és hallatszott, hogy minden egyes hang mögött valamilyen gondolat, koncepció, netán instrukció bújik meg. Marina Chiche-re amúgy is jellemzőek a nagyon pontos, és határozott hangindítások, az, hogy a széles, bő, már-már férfias hangszín és vibrátó nőies eleganciával, és érzékenységgel párosul, és bátorsága sem mindennapi, hiszen első budapesti koncertjén csak szóló darabokkal lépett a közönség elé.

Ysaye 4. Szólószonátájánál mindezek mellett tökéletes technikai tudásról is megbizonyosodhattunk. Külön kiemelném egyszerű, már-már eszköztelen, a nőiességével vissza nem élő előadásmódját: megkeresi a legmegfelelőbb pozíciót, és abban időzve, csak a kezét, könyökét mozgatva játszik. Persze él egy-egy látványos elemmel (lassú darabok, tételek végénél hosszú ideig marad az utolsó hang végén felvett pozícióban, gyors darabok, tételek zárásánál pedig fellendíti a vonóját a levegőbe), de sohase öncélúan, és sohasem a darab rovására.

Bach: d-moll Chaconne-ja volt az a pont, amikor a közös órák réme visszatért, ugyanis darab közben elkezdtek potyogni a párna alkatrészei a földre: először csak a gumi borítás, aztán az egész párna kicsúszott a hegedű alól. Az, hogy a játékán ebből semmi nem érződött, az igazi művészekre jellemző lélekjelenlétről, és technikai tudásról tanúskodott. Hősiességét tapsviharral jutalmaztuk, ő pedig Bach d-moll Sarabande-jával ajándékozott meg bennünket, és azzal a reménnyel, hogy a törékeny virágszálat a legközelebbi találkozásnál már megerősödve és teljes pompájában láthatjuk viszont…

(2007. december 13. 19:00 Francia Intézet (Budapest) - Marina Chiche (hegedű) koncertje; Prokofjev: D-dúr szólószonáta; Karol Beffa: Aprés une lecture de Bach; Ysaye: e-moll szólószonáta, op. 27 No. 4; Bach: Chaconne, BWV 1002)