Klasszikus

Történelmi tett Pécsett

2009.08.31. 09:51
Ajánlom
Pécsett augusztus 25-én rakták le a 2010 őszére felépülő hangversenyterem és konferencia-központ alapkövét.

"Történelmi tettként" jellemezték az ország és a város vezető politikusai a 2010 őszére felépülő hangversenyterem és konferencia-központ alapkövének letételét. A Pécs2010 EKF program kiemelt beruházásával a város és a régió zenei életében több évtizedes szándék valósul meg a terem felépülésével. Generációk nőttek fel és adták át a zene iránti szeretetüket a városban úgy, hogy a régió kórusai, fúvós- és kamarazenekarai, és a közel 200 éve megalapított szimfonikus zenekara eddig nem játszhatott, a közönség nem hallhatta a muzsikusokat megfelelő akusztikai környezetben. Horváth Zsolt, a zenekar nevében Szkladányi Péter, a Pécsi Szimfonikus Zenekar korábbi igazgatójának tanulmányát helyezte el az alapkőbe betonozott fémkapszulába. A tanulmány Lickl Györgyről, a zenekar 1811-ben megalapító muzsikus életéről és munkásságáról szól.
A Pannon Filharmonikusok és a Pécsi Kulturális Központ otthonául is szolgáló épület és annak terei a körültekintő tervezésnek - és a várható magas színvonalú kivitelezésnek - köszönhetően tökéletes infrastruktúrát teremtenek arra, hogy Pécs a Déli Kulturális Övezet zenei centrumává váljon.

A Pannon Filharmonikusok évada hagyományosan Pécs Város Napján indul egy ingyenes hangversennyel (tiszteletjegyek a Filharmónia irodájában igényelhetők.) A koncertet a dél-dunántúli régió egykori fuvolaművészének, Amtmann Prospernek műve nyitja, majd Kokas Katalin előadásában Bartók Béla hegedűversenye lesz hallható, zárásképp pedig Haydn D-dúr szimfóniája csendül fel.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Nyílt hétvégével ünnepli százötvenedik születésnapját a Zeneakadémia

November 8–9-én ingyenes programkavalkád várja az érdeklődőket a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem főépületében rendezett nyílt hétvégén, az intézmény a 150. évfordulóját pedig november 14-én nagyzenekari esttel, másnap Liszt-maratonnal ünnepli.
Klasszikus

Sztárénekesek és világhírű kórus csatlakoznak a Fesztiválzenekar karácsonyi koncertjéhez

A következő hónapokra is számos koncertkülönlegességet tartogat az együttes, csúcspontként pedig december 26-án Bach Karácsonyi oratóriumát adják elő, parádés szereposztással.
Könyv

Különleges francia irodalmi díjjal ismerték el Nádas Pétert

A Prix Médicis nevű rangos elismerés hírhedten szigorú zsűrije egy kifejezetten a magyar szerzőt és művét elismerő, ebből az alkalomból létrehozott különdíjjal jutalmazta a Világló részletek francia nyelvű kiadását.
Klasszikus

Alina Ibragimova hegedűművész koncertje szépíti meg az adventi várakozást

A Fesztivál Akadémia Budapest tizedik, jubileumi évében különleges, ünnepi koncerttel örvendezteti meg a közönséget december 13-án a Zeneakadémia Nagytermében. Az est vendége a varázslatos hegedűművész, Alina Ibragimova.
Klasszikus

Palesztinpárti tüntetők gyújtogattak Schiff András párizsi koncertjén

November 6-án este az Izraeli Filharmonikus Zenekar Schiff András szólójával lépett fel a Párizsi Filharmóniában, mikor palesztinpárti tüntetők fáklyákkal és skandálással zavarták meg a koncertet. A beszámolók szerint egy helyen a székek is lángra kaptak.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Angol szerzőknek szenteli következő maratonját a Müpa

Február 15-én visszatér a Müpa közönségkedvenc, egész napos koncertsorozata, ezúttal három legendás angol komponista (élet)műveivel a középpontban. A részletes program már elérhető a Müpa honlapján.
Klasszikus hír

Maria João Pires befejezi zongoristakarrierjét

A világhírű zongoraművész már korábban is mondott le koncerteket egészségügyi okokból kifolyólag, most azonban bejelentette, végleg felhagy az előadóművészi pályával.
Klasszikus hír

Palesztinpárti tüntetők gyújtogattak Schiff András párizsi koncertjén

November 6-án este az Izraeli Filharmonikus Zenekar Schiff András szólójával lépett fel a Párizsi Filharmóniában, mikor palesztinpárti tüntetők fáklyákkal és skandálással zavarták meg a koncertet. A beszámolók szerint egy helyen a székek is lángra kaptak.
Klasszikus hír

Fiatal művészeket díjaztak a Cziffra Fesztivál gálakoncertjén

José Cura, Miklósa Erika és Balázs János hangversenyével zárult a Cziffra Fesztivál 10. jubileumi sorozata november 5-én a Müpában. Az ünnepi hangversenyen átadták a Cziffra Fesztivál Ifjú Tehetség díját és az Innovatív Zenei Projekt díját.
Klasszikus ajánló

Gyöngyösi Levente új művével ünnepli születésnapját a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara

A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara fennállásának 172. évfordulója alkalmából november 17-én, a Zeneakadémia Nagytermében három korszak, három zeneszerző és három különböző zenei világ találkozik.