Klasszikus

Tradíció és megújulás – Zempléni Fesztivál 2004

2004.08.03. 00:00
Ajánlom
Augusztus 13. és 19. között több mint hatvan kulturális esemény közül válogathatnak a Zempléni Fesztivál (korábbi nevén: Zempléni Művészeti Napok) látogatói. A programsorozat szervezői feladatait ettől az évtől kezdve a Hollerung Gábor vezette Interkultur Hungaria Kht. látja el.

A „Tradíció és megújulás” mottó hűen tükrözi a fesztivál célkitűzését: tovább vinni a megkezdett, értékes hagyományokat, ráirányítani az ország figyelmét a zempléni térség kulturális és turisztikai értékeire, valamint bemutatkozási lehetőséget biztosítani tehetséges ifjú művészek számára. Ennek megfelelően az idei rendezvény zenei bázisát két fiatal együttes, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar és a Danubia Szimfonikus Zenekar alkotja.

Az utóbbi zenekar 13-i nyitókoncertje és a Liszt Ferenc Kamarazenekar 19-i záróhangversenye között öt tematikus nap, a Tánc, a Régizene, a Világzene, az Új zene és az Opera napja várja a vendégeket. A korábbi évekhez hasonlóan idén is Sátoraljaújhely, Sárospatak, Tokaj és Szerencs lesz a fesztivál központi helyszíne, újdonság azonban, hogy mind a négy városban lesz esti fesztiválkoncert. A programsorozat idén is ellátogat határon túli településekre: a kassai Szent Erzsébet Dómban a Honvéd Férfikar, Leleszen a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar vonós szextettje lép fel. A nagykoncertek mellett idén sem maradhatnak el a kellemes kávéuzsonnák, a kirándulókoncertek és a zenével, tánccal „körített” történelmi lakomák.

Programkereső

Legnépszerűbb

Tánc

Elhunyt Fenyves Márk mozdulatművész

A táncos-koreográfus, a magyar mozdulatművészet jelenkori képviselőinek egyike 45 évesen tragikusan fiatalon távozott. Úttörő munkásságával és az Orkesztika Alapítvánnyal élő örökséget hagyott maga után.
Tánc

Nyomtatott spicc-cipő hozhat megváltást a balerinák számára

Hadar Neeman 3D-s nyomtatással készít személyre szabott spicc-cipőket a fájdalom csökkentése érdekében.
Jazz/World

A királynő varázsol - Ikonikus pillanatok Aretha Franklin pályájáról

Az augusztus 16-án rákban elhunyt soul királynő személye már életében kultikussá vált, amiről rengeteg videofelvétel is tanúskodik. Ezekből az emlékekből szemezgettünk.
Könyv

„Az irodalmi életrajzok poposítása tudatos volt, a reflektorfénybe kerülés nem” – Interjú Nyáry Krisztiánnal

A virtuális és a valódi közösségi terekről, a papíralapú könyv mai napig tartó létjogosultságáról és az egy éve nyitott Magvető Caféról is kérdeztük a KULT50 magazin hasábjain Nyáry Krisztiánt, a Líra kreatív igazgatóját.
Tánc

Vági Bence cirkuszrendezését dicsérik Skóciában

A hét ukrán artistát felvonultató My Land című produkció az Edingburh Fringe Fesztivál közönségét már meggyőzte.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Így telt Vásáry Tamás 85. születésnapja

A torta egy zongorát mintázott, számtalan zenerajongó köszöntötte, este pedig a Fővárosi Nagycirkusz is meglátogatta. Vásáry Tamás augusztus 11-én ünnepelte a 85. születésnapját.
Klasszikus kotta

Ez a francia zenekar iPad-re cseréli a nyomtatott kottákat

Az Orchestre National d’Île-de-France a következő évadtól elfelejtheti a nyomtatott kottákat, 120 muzsikusuk ugyanis iPad-eket kap. De nem ők az egyetlen zenekar, akik lépést tartanak a technológiával.
Klasszikus bencze máté

Bencze Mátéért szurkolhatunk a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén

A Virtuózokban megismert fiatal szaxofonos augusztus 18-án, a verseny elődöntőjében elsőként áll színpadra Edinburghben.
Klasszikus ajánló

Fáy Miklós: „Nem a zenekar, nem a komponista, hanem maga a szimfónia a főszereplő"

Fáy Miklós hónapról hónapra programokat, könyveket, lemezeket ajánl nyomtatott magazinunk Menjél már című rovatában. Az augusztusi szám tartalmából.
Klasszikus kulissza

Előkerült még egy hangfelvétel, amelyen Rahmanyinov játszik Rahmanyinovot

A Szimfonikus táncok című művének zenekari próbái idején a zeneszerző a zongorához ült, hogy demonstrálja, hogyan képzeli a darabot. Ennek a felvétele jelent most meg.