Klasszikus

Tryptique

2012.09.06. 15:05
Megosztom
Virágh András Gábor az Internationale Sommerakademie mesterkurzusán aratott sikert a fenti című kompozícióval.

A kurzust 1991-ben alapította az University for Music and Performing Arts Vienna azzal a céllal, hogy lehetőséget biztosítson a különleges tehetséggel rendelkező diákoknak a nemzetközi művészeti életbe való bekerülésre és kapcsolatépítésre. Az eltelt évek alatt olyan intézményekkel működtek együtt, mint Prága, Budapest, Brno, Zágráb, Bukarest, Novi Sad zenei egyetemei. A kurzusokon az Alban Berg Kvartett, az Amadeus Kvartett, a Bartók Kvartett, a Cseh Filharmonikusok, a Royal Philharmonic Orchestra és a Bécsi Filharmonikusok zenészei is tanítanak.

Idén 22. alkalommal került sor a kéthetes rendezvényre, melyen énekesek, vonós és fúvós szólisták, kvartettek, triók, zongoristák és zeneszerzők vettek részt. Az ausztriai kurzuson Nagy Péter is tanított, a zeneszerzők munkáját Nigel Osborne skót komponista vezette. A több kontinensről érkező fiatal szerzőknek a helyszínen megadott apparátusokra kellett komponálniuk új művet egy héten belül, amelyet a "Just composed" elnevezésű workshopra jelentkező hangszeresek az augusztus 24-i záróhangversenyen meg is szólaltattak. Az elmúlt éveknek megfelelően idén is kiosztottak egy zeneszerzői díjat, amelyet ezúttal a Junior Prima Díjas Virágh András Gábor kapott Tryptique című művéért. A darab bemutatói Daria Djagileva (fuvola) és Jone Punyte (zongora) voltak.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Már nem Vidnyánszky Attila az SZFE-t fenntartó kuratórium elnöke – lecserélték a teljes grémiumot

 A kuratórium új elnöke szeptember 1-jétől Kovács András Bálint filmesztéta lett, aki a kilencvenes években már vezette az egyetem mozgóképelméleti szakát. 
Klasszikus

Schiff András a Zeneakadémia díszdoktora lett

A világhírű zongoraművész Dr. Farkas Gábor rektortól és Dr. Kutnyánszky Csaba rektorhelyettestől, az Egyetemi Doktori Tanács elnökétől vette át az oklevelet.
Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Közösségi fókusz és Mácsai Pál új egyéni estje az Örkény új évadában

Szeptember 12-én a tizenötödik ÖrkényKerttel veszi hivatalosan kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada. Az új produkciók többsége kortárs magyar darab ősbemutatója
Vizuál

Karácsonyra megjövök: megérkezett az előzetes Herendi Gábor új filmjéhez

December 3-ától látható a mozikban Herendi Gábor új vígjátéka, amelynek főszerepében Csányi Sándor és Lovas Rozi látható, de a történetben felbukkan a hazai színjátszás számos kiválósága. Előzetes a cikkben!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus lapszemle

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Klasszikus gyász

Elhunyt Aldobolyi Nagy György zeneszerző-karmester

Az egri Gárdonyi Géza Színház egykori zenei vezetőjét, akinek nevéhez számos film- és színházi zene kötődött, nyolcvanhét éves korában érte a halál.
Klasszikus ajánló

Húsz év, ezernyi találkozás – jubileumát ünnepli az Ars Sacra Fesztivál

Húsz év után ugyanazzal az üzenettel fordulnak a közönséghez, mint amellyel útjára indították az Ars Sacra Fesztivált: „Reményt és jövőt adok nektek.” (Jer 29,11) A jubileumi, fesztivált szeptember 12–20. között rendezik meg.
Klasszikus hír

Schiff András a Zeneakadémia díszdoktora lett

A világhírű zongoraművész Dr. Farkas Gábor rektortól és Dr. Kutnyánszky Csaba rektorhelyettestől, az Egyetemi Doktori Tanács elnökétől vette át az oklevelet.
Klasszikus hír

Anthony Hopkins zeneszerzőként is a csúcsra ért

A kétszeres Oscar-díjas színész Life Is a Dream című albumával a brit klasszikus zenei slágerlista élére került. A lemezen olyan szerzeményei hallhatók, amelyeken Anthony Hopkins évtizedeken át dolgozott.