Klasszikus

Tudományos fórumot rendeznek Eötvös Péter nyolcvanadik születésnapja alkalmából

2024.03.11. 16:45
Ajánlom
A Zenetudományi Intézetben, március 21-én rendezett konferencián a januárban, Párizsban tartott szimpózium magyar résztvevői adnak elő. Az esemény élőben és online is követhető.

Március 18-án délután a januárban tartott, A Musical Theatre, Instrumental Theater in Péter Eötvös’s Oeuvre című, Grabócz Márta szervezésében létrejött párizsi nemzetközi ünnepi szimpózium magyar résztvevői tartanak előadást a Zenetudományi Intézetben. Az előadások Eötvös Péter operai életműve mellett hangszeres muzsikájára is kitérnek.

A magyar nyelven zajló konferencia a helyszínen, illetve az esemény online felületein elérhető Zoom-linken is követhető.

Az esemény a későbbiekben visszanézhető lesz a Zenetudományi Intézet honlapján.

Program:

Március 21. (csütörtök) 14:00–18:30

A tudományos fórumot megnyitja Kim Katalin, a HUN-REN BTK Zenetudományi Intézet igazgatóhelyettese, a Magyar Zenetörténeti Osztály vezetője. Bevezetőt mond Zoomon keresztül Grabócz Márta, a Strasbourgi Egyetem professzor emeritusa, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Zenetudományi Intézet volt munkatársa.

Farkas Zoltán: Tizenkét opera keres egy szerzőt. A személyes stílus hiánya Eötvös Péter operai életművében

Orbán Jolán: Vendégbarátság, ellenségesség, vendégszeretetgyűlölet – Eötvös Péter, Sleepless (2021)

Könyves-Tóth Zsuzsanna: „Erinnerst du dich nicht?” Mítosz és intertextualitás a Die Tragödie des Teufels és a Paradise reloaded (Lilith) című operákban

Megyeri Krisztina: Eötvös Péter Love and Other Demons című operájának időkezelése és nagyformája

Szünet

Grabócz Márta: A „Now, Miss!”-től az Octet Plus-ig. Egy Beckett által inspirált dramaturgia különböző megvalósításai és zenei értelmezései Eötvös Péter műhelyében (Öt kamaramű: 1972–2017) [online Zoom-előadás]

Laki Péter: „Von Paris aus geht der Ruhm”. Képzeletbeli színház és magánhangzókódolás Eötvös Péter Korrespondenz című vonósnégyesében (1992) [online Zoom-előadás]

Ifj. Kurtág György: A hangközök rejtett élete: az intervallum-mikroszkóp története. Eötvös Péter Elektrokrónikája (1972–1974) [Az előadást felolvassa és kommentálja Gőz László.]

Molnár Szabolcs: A groteszk intonációja Eötvös Péter első magyar nyelvű operájában, a Valuskában

Záró kerekasztal-beszélgetés. Moderátor: Halász Péter

Az eseményről további információ érhető el a Zenetudományi Intézet honlapján és Facebook-eseményén.

Fejléckép: Eötvös Péter (fotó: Daniel Dittus)

Valuska, a kozmikus magasságokba emelt szent bolond

Kapcsolódó

Valuska, a kozmikus magasságokba emelt szent bolond

Krasznahorkai László kultuszregényéből, Az ellenállás melankóliájából készült Eötvös Péter legújabb, egyben első magyar nyelvű operája. A Valuska bemutatója kapcsán a klasszikus zenei és a könyvrovatunk vezetője, Kondor Kata és Varga Bence beszélgetett.

A mitológiai szörnyek valósága

A mitológiai szörnyek valósága

Eötvös Péter-ősbemutatót tartott a Berlini Állami Opera. A zeneszerző Sleepless című opera-balladája Jon Fosse Trilógiája alapján készült, Mundruczó Kornél állította színpadra.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Plusz

Koncz Gábor kapja idén a Kossuth-nagydíjat

Orbán Viktor miniszterelnök március 14-én bejegyzést tett közzé a Harcosok Klubja elnevezésű online Facebook-csoportban. Mint azt az Index kiszúrta, a kormányfő egyebek közt elárulta a közösség tagjainak, hogy a mai napon Koncz Gábor színművész veheti át a Kossuth-nagydíjat.
Plusz

A kulturális élet szereplőit ismerték el március 15. alkalmából

Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára állami kitüntetéseket adott át március 15. alkalmából a Pesti Vigadóban. A kitüntetéseket március 13-án délután vehették át a kulturális élet szereplői.
Vizuál

Sosem látott filmfelvétel került elő az egykori Nemzeti Színház felrobbantásáról

Pontosan hatvan év telt el azóta, hogy a metró építkezésre hivatkozva lerombolták Budapest ikonikus épületét. Az NFI Filmarchívumban most feldolgozott filmfelvételek segítenek abban, hogy azok is átélhessék az élményt, akik sosem járhattak az épületben.
Színház

Nyílt próbán mutatkozik be a Cyrano modern változata

Március 29-én, egy nyílt próba keretében találkozhatnak a nézők először Martin Crimp Cyrano-feldolgozásával, amely Edmond Rostand klasszikusának modern köntösbe bújtatott változata. A történetet Závada Péter fordításában, Pelsőczy Réka rendezésében ismerheti meg a közönség.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

A szélességi körök visszhangjai – spanyol vonósnégyes kalauzol az európai és amerikai zene világában

A Cuarteto Matrice programja északról dél felé haladva navigál keresztül a 20. századi Európán és Amerikán. A spanyol kvartett a hiánypótló MERITA – európai kamarazenei együttműködés keretében érkezik Magyarországra, és ad koncertet a BMC-ben, április 7-én.
Klasszikus gyász

Elhunyt Sofia Gubaidulina zeneszerző

Napjaink egyik legjelentősebb orosz zeneszerzőjét, aki élete utolsó évtizedeit Németországban töltötte, kilencvenhárom éves korában, március 13-án érte a halál.
Klasszikus ajánló

Végh Sándor egykori tanítványa tart kamarazene kurzust a Concerto Mesteriskola keretében

A kamarazenei élet egy újabb kiválósága, Arvid Engegård tart ingyenes, nyilvános, angol nyelvű mesterkurzust március 17-én, a zenekar Páva utcai székházában.
Klasszikus hír

Még lehet jelentkezni a Kocsis Zoltán-díjra!

A Kocsis–Hauser Alapítvány idén is meghirdette a Kocsis Zoltán-díjat, amelyre a Magyarországon és külföldön élő magyar állampolgárságú, valamint Magyarországon élő vagy tanuló külföldi, nem magyar állampolgárságú zongoristák jelentkezését várják. Jelentkezési határidő: április 10.
Klasszikus ajánló

Haydn alakját járja körül a Metrum Ensemble koncertszínházi előadása

A zeneszerző titokzatos élete, a zseni és a külvilág kapcsolata, valamint a Haydn körüli nőalakok állnak a Haydn out, muse in – múzsadilemmák – című előadás fókuszában, amely legközelebb április 4-én látható a Jurányi Házban.