Klasszikus

Turandot plüssmaciban

2003.11.20. 00:00
Ajánlom
Operaszínpadon viszonylag ritkán tűnnek fel tíz méter magas játékmackók és mobiltelefonok. A berlini Staatsoperben ez is megtörténik. Doris Dörrie német filmrendezőnő (aki két éve ugyanitt már színpadra vitte Mozart Cosí fan tuttéjét) most Puccini Turandotját „poposította” a kritikusok legnagyobb meghökkenésére.

A rendezőnő és a bírálók között kibontakozott állóháború miatt állandó telt házat vonzó előadásban Turandot (Sylvie Valayre) valójában egy kamaszlány, aki mindent elkövet, hogy ne kelljen szembenéznie a felnőtté válás problémáival. A dacos tizenéves békésen éldegél gyermeki álomvilágában – na jó, a férjjelöltekből már csinos csontvázgyűjteménye van –, egy óriási fehér plüssmackó belsejében. Ha mégis kimerészkedik a való világba, akkor kénytelen felvértezni magát Lara Croft-féle túlélő-szereléssel és a japán Manga-képregények világát idéző önvédelmi eszközökkel. A keze helyén kések és kardok ugrálnak, fekete fürtjei között rikító rózsaszín copf lobog, és jaj annak, aki a közelébe merészkedik. (A Manga-képregény ötlet annyira megtetszett a színháznak, hogy rajzpályázatot hirdetett: az előadás szüneteiben a folyosókon megtekinthetők a tizenévesek Manga-Turandot-ábrázolásai: aki eddig nem ismerte a japán rajzfilmfigurát, az megbizonyosodhat róla, hogy ez a felnőtt testű, gyerek fejű alak a tizenévesek szemében ma körülbelül olyan népszerűségnek örvend, mint békésebb korokban a Kisvakond vagy Lolka és Bolka.)

A kritikusok fanyalognak: a Berliner Zeitung szerint a Dörrie-féle Turandotnak semmi köze az operához, úgyhogy jobb is lenne, ha nem olaszul, hanem angolul énekelnének, elvégre ez a popzene nyelve. Pedig a zenével nincs baj, minden szépen, pontosan szól, és a közönség is vevő a gegekre: a kínai császár például egy hetvenes éveket idéző bungalóban lakik, elnyűtt világos bőrszerelésben (a Tagesspiegel szerint nem mást idéz, mint a boldogult emlékezetű Erich Honecker pártfőtitkárt), és szemlátomás szeretne megszabadulni hisztérikus lányától. Hasonló véleményen van a három amorf mesehősnek álcázott miniszter, Ping, Pong és Pang is, akik akkor érzik a legjobban magukat, amikor levehetik az udvarban kötelező álruhát és kimotorozhatnak a város szélére, egymásra hajszálnyira hasonlító barátnőikkel, és a nyílt színen magukévá tehetik őket. Ezt ajánlják egyébként a császárleánynak is. Kalaf (Dario Volonté) perzsa herceg, atlétatrikóban és kék Adidas melegítőfelsőben küzd meg Turandotért, aki kétségbeesésében egy fehér plüssmackót szorongat. A három rejtélyes kérdést egy kvízshow keretében fejti meg: Kalaf válaszai egy többméteres mobiltelefon kijelzőjén villognak visszavonhatatlanul. A telefon nyomógombjai olykor tribünként is használhatóak, itt nyúlik el a férfiassága teljes tudatában lévő Kalaf, és várja, hogy a Nő behódoljon neki.

A végén persze kiderül, hogy Turandot ellenkezése teljességgel érthető: nem az a gond, hogy néhány száz évvel ezelőtti felmenőjét rútul megerőszakolták. Nem, ennél jóval nagyobb baj van: amikor Kalaf végre megszerzi magának, becipeli egy panellakás lelketlen beépített konyhájába, átöltözteti egy sajátjához kísértetiesen hasonló kék Adidas melegítőfelsőbe (plusz rózsaszín cicanadrág), odaállítja a mosogatóhoz, miközben a férfiak – Kalaf és császári apósa – a konyhaasztalnál megkönnyebbülve sörözni kezdenek. Pohár nélkül, csak úgy, üvegből. Ennyi marad a szerelemből: a hercegből izzadt, pocakos teherautósofőr, a császárlányból elnyűtt háziasszony lesz. Az már csak slusszpoén, hogy még a császári udvar (vagy a gyermeki álomvilág?) Csillagok háborúját idéző rohamosztagosai is egy csapásra szürke biciklistákká válnak, akik végeláthatatlan sorokban kerekeznek a háttérben. Kedves Turandot, üdvözlünk a való világban. Ugye milyen jó felnőttnek lenni?

Berlin, 2003. november

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

5 különleges eset, amikor Fischer Iván nem „csak” vezényelt

Hetvenedik születésnapját ünnepli Fischer Iván. Egyik legelismertebb muzsikusunknak lenne is mivel hetvenkednie. Legfőbb büszkesége, a Budapesti Fesztiválzenekar évtizedek óta a világ élvonalába tartozik, ő pedig nem egyszerűen karmester: operát rendez és ír, közösségi koncerteket szervez, fontos ügyekben hallatja a hangját.
Plusz

Lady Gagának szabadott, amit Radics Giginek nem

Az Egyesült Államokban nagy hagyománya van annak, hogy az új elnököt popsztárok körében eskessék fel. Tegnap Joe Bidennek Lady Gaga énekelt himnuszt, tizenkét éve Aretha Franklin tette felejthetetlenné Obama beiktatását. De Barbra Streisand, Ricky Martin és Gene Kelly egyaránt mutatkoztak hasonló szerepben. És mi az, amiért Radics Gigit tetemre hívták, Lady Gagát viszont nem?
Klasszikus

Bősze Ádám és a Budapesti Vonósok kalauzolnak Schubert világába

A Budapesti Vonósok háromrészes sorozatában a zenetörténet egyik legtitokzatosabb, alig 31 évesen elhunyt zsenijének remekműveit ismerhetjük meg közelebbről január 22-én.
Jazz/World

Két kvartettel áll színpadra az etno-jazz királya a Magyar Kultúra Napján

A Dresch-univerzum két meghatározó felállása hallható egy este a Fonó Online közvetítésében. Dresch Mihály a magyar jazz egyik legegyénibb zenei világát képviselő, meghatározó, irányadó szereplője. Ahogy Garbarek az észak-európai vagy Coltrane az afro zenei tradíciókat, úgy Dresch az erdélyi autentikus folk jellemző elemeit emelte be a jazzbe. Zenéje sodró, személyes és intim, erő és hit sugárzik belőle.
Könyv

Mészöly-centenáriummal indul a Várkert Irodalom sorozata

Streamelt esttel jelentkezik a Várkert Bazár január 21-én. A Mészöly Miklós személye köré szerveződő esten szóba kerülnek az író alkotásai, a rá ható és általa teremtett stílusirányzatok, valamint iskolák, de megelevenedik a Polcz Alaine-nel kötött házassága is, melynek 53 évét irodalmi művek és levelek őrzik.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus Film

Dokumentumfilm készült Erkel Ferenc Himnuszáról – Nézze meg online, itt!

A Himnusz keletkezéséről készített dokumentumfilmet a Budapesti Filharmóniai Társaság (BFT) és az Erkel Ferenc Társaság A Himnusz regényes története címmel, Juhász Annával és Becze Szilviával.
Klasszikus ajánló

Bogányi Tibor karmesteri pálca helyett csellót ragad A magyar kultúra napján

Magyar zeneszerzők művei csendülnek fel 2021. január 22-én, pénteken, a magyar kultúra napján 19.30 órakor a Müpában. A pécsi zenekar ünnepi koncertjét a Müpa Home ingyenes közvetítéssorozat keretében élőben követheti majd a közönség az intézmény online platformjain.
Klasszikus ajánló

Valós időben, koncert közben is nézői kérdésekre válaszol Hámori Máté és az ÓDZ

No, persze biztosított a zavartalan zeneélvezet is. Az Óbudai Danubia Zenekar új sorozatában a kulisszák mögé vezet, hogy belülről nézzük meg, hogyan folyik egy zenekari próba, mit csinál egy karmester és hogyan születik meg a koncert.
Klasszikus ajánló

Bősze Ádám és a Budapesti Vonósok kalauzolnak Schubert világába

A Budapesti Vonósok háromrészes sorozatában a zenetörténet egyik legtitokzatosabb, alig 31 évesen elhunyt zsenijének remekműveit ismerhetjük meg közelebbről január 22-én.
Klasszikus hír

Bara Hajnal erdélyi zenetanárnak, műfordítónak ítélték az idei Lajtha-díjat

Bara Hajnal erdélyi zenetanár, műfordító érdemelte ki idén a Lajtha-díjat, amelynek jelképes átadása csütörtökön lesz a Lajtha László-emlékkoncerten, amelyet a Bartók Rádió élőben közvetít.