Klasszikus

Turnéra indulnak a Magyar Virtuózok

2008.08.02. 00:00
Ajánlom
Amerikát és Japánt is beutazza a Magyar Virtuózok Kamarazenekar, amely január 1-je óta viseli a Nemzeti Ifjúsági Zenekar címet. Az együttes novemberben az Egyesült Államokban, 2009 januárjában pedig Japánban öregbíti hazánk hírnevét.

Az Óbudai Danubia Zenekar és a Rajkó Zenekar után harmadikként viselheti a Nemzeti Ifjúsági Zenekar címet a Szenhelyi Miklós vezette Magyar Virtuózok Kamarazenekar. Az évi 25 millió forint támogatással együttjáró címet 2001-ben alapította a kulturális tárca, amelyet három évente adományoznak új együttesnek.

Nem lesz tehát gond az útiköltség, ami az Egyesült Államokban tartandó tizenhét hangversenyhez és a Japánban rendezett összesen tíz koncerthez szükséges. A turné során New Yorkban kétszer, Tokióban egyszer lépnek fel. Természetesen a magyar közönségnek sem kell nélkülöznie a kamarazenekart, hiszen augusztus 29-én, majd szeptember végéig még egy alkalommal a Parlament kupolacsarnokában lépnek színpadra, október 1-jén, a zene világnapján pedig a Zeneakadémián adnak ünnepi estet.

Programkereső

Legolvasottabb

Zenés színház

Tomboló sikert aratott Berlinben Eötvös Péter új operája

November 28-án este mutatta be a Berlini Állami Opera Eötvös Péter legújabb, Jon Fosse Trilógiája alapján készült operáját. A Sleepless Mundruczó Kornél rendezésében került színre.
Klasszikus

Itt a bejelentés, amitől minden Mozart-rajongó kibukik

A koronavírus járvány okozta gazdasági nehézségek nem kímélték Ausztria egyik ismert cégét, a Salzburg Schokoladét sem, amely többek között a Mozart-golyókat is gyártja. A grödigi székhelyű vállalat hétfőn jelentett fizetésképtelenséget – írta meg a Napi.hu.
Zenés színház

„A Diótörő mérföldkő egy balerina életében” – interjú Rotter Biankával

Rotter Bianka életét végigkísérte a Diótörő: az Operaház színpadán a darab csaknem összes gyerekszerepét eltáncolta, a Budapesti Operettszínházban pedig most a női főszereplő, Klára bőrébe bújik. A táncművészetis évekről, Klára hercegnőről és a jövőbeli terveiről beszélgettünk vele.
Vizuál

Újra látható a Moholy-Nagy Lászlóról szóló film az Urániában

Alysa Nahmias sokszorosan díjnyertes amerikai dokumentumfilmje a 125 éve született világhírű művész és tanár, Moholy-Nagy László életútját és örökségét mutatja be, azt az újító szellemű, a modern technikai lehetőségeket integráló művészi gondolkodást, amely máig inspirálja az alkotókat.
Vizuál

Rekordáron kelhet el Csontváry Titokzatos sziget című festménye

A magyar aukciók történetének legmagasabb kikiáltási áráról, 160 millió forintról indul december 19-én a Virág Judit Galéria karácsonyi árverésén Csontváry Kosztka Tivadar alkotása.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Martha Argerich és Misa Majszkij a Zeneakadémián ad koncertet

A Cziffra György-emlékév egyik záróeseményeként Martha Argerich zongoraművész és Misa Majszkij csellóművész ad kamaraestet január 22-én a Zeneakadémián.
Klasszikus videó

Közösen megélt pillanatok a Müpa karácsonyi kisfilmjében – VIDEÓ

Idén is ünnepi videóval kedveskedik nézőinek a Müpa, ezzel mondva köszönetet a közönségnek a figyelemért és szeretetért. A kisfilmből kiderül, mennyire fontosak a meghitt pillanatok és közösen megélt élmények.
Klasszikus hír

Itt a bejelentés, amitől minden Mozart-rajongó kibukik

A koronavírus járvány okozta gazdasági nehézségek nem kímélték Ausztria egyik ismert cégét, a Salzburg Schokoladét sem, amely többek között a Mozart-golyókat is gyártja. A grödigi székhelyű vállalat hétfőn jelentett fizetésképtelenséget – írta meg a Napi.hu.
Klasszikus ajánló

Vitorlázás és komolyzene – mi a közös?

A MÁV Szimfonikus Zenekar új, rendhagyó, beszélgetéssel egybekötött koncertsorozatának első vendége Berecz Zsombor vitorlázó lesz.
Klasszikus ajánló

Királyi muzsika – Boldoczki Gábor a Capella Gabettával ad koncertet

A nemzetközi hírű trombitaművész és a Magyarországon már többször fellépő régizenei együttes Versailles című estjükön francia barokk utazásra hívják a közönséget.