Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.
Hogyan lett Kocsis Zoltán a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója?
Kocsis Zoltán szorgalmazta, hogy az ő vezényletével az Állami Hangversenyzenekar és a Magyar Állami Énekkar adja elő Schönberg alkotását, a Gurre-Liedert. (Ez a terv később, az 1998-as Tavaszi Fesztiválon meg is valósult.) Ez a kapcsolatfelvétel volt felkérésének közvetlen előzménye. Akkoriban már jó ideje Kobayashi Ken-Ichiro állt az ÁHZ élén, ő azonban nem tudott elég időt tölteni az együttessel. Varga Gilberttel tárgyaltunk: szerettük volna, ha vállalja a zenekar vezetését, igent is mondott, ám látva a Filharmónia átalakítása körüli bonyodalmakat, visszalépett. Ekkor felhívtam Kocsist. Gondolkodási időt kért, de estére megvolt a válasza.
Kocsis érkezését a zenekar megújulása, minden addiginál jelentősebb színvonalemelkedés követte. Hogyan történt mindez?
A zenekar nagyszerű produkciókra volt képes, de akkoriban az együttes nem minden tagja nyújtotta az elvárható színvonalat. Ezért 1998 decemberében Zoli egyéni meghallgatást rendelt el. A zenekar tagjainak zenekari állásokat kellett eljátszaniuk. Zoli mindenkivel átvette a műveket, javaslatokat tett, és ezzel türelmet tanúsított, amely végül 2000-re fogyott el.
Akkor került sor arra a nemzetközi összehasonlításban is szokatlan eljárásra, amelynek értelmében minden zenekari tag egyéni meghallgatáson adott számot tudásáról,
előbb függöny mögött, nemzetközi zsűri jelenlétében, majd függöny nélkül. Huszonhat muzsikustól kellett elbúcsúznunk.
Mi következett ezután?
A zenekar jelentős költségvetési támogatásban részesült, új, jó minőségű hangszereket vásárolhattunk, legfőképpen pedig próbajátékokat hirdethettünk úgyszólván minden hangszercsoportban, olyan versenyképes fizetést ajánlva fel, amelynek hírére a legkiválóbbak érkeztek a zenekarhoz.
Hogyan változott meg a zenekari munka, mialatt Kocsis Zoltán vezette az együttest?
A legnagyobb igényességgel dolgozott, a legapróbb részletek kidolgozására is elegendő próbaciklusokat kérve és kapva.
Csalhatatlan volt a hallása, és a próbák során a zenészekkel minden egyes hangot megértetett – mert úgy érezte, minden egyes hanggal szemben morális kötelességei vannak.
Sok alkotást porolt le, neki köszönhetően sok interpretáció született újjá a zenekar alaprepertoárjában, és maga a repertoár is elképesztő módon újult meg a Gurre-daloktól a Mózes és Áron kiegészítésén át a Richard Strauss-operákig.
A zenekar eredményeinek fontos fejezete volt a Bartók Új Sorozat.
Nádori Péter, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat korábbi szerkesztője felvetette, hogy érdemes volna megvizsgálni: a Hungaroton korábbi Bartók-hanglemez-összkiadása mennyire felel meg a jelen követelményeinek. Kiderült, hogy a felvételek nagy részét meghaladta az idő. Körvonalazódni kezdett a Bartók Új Sorozat. Magától értődött, hogy az új felvételek művészeti vezetője csak Kocsis Zoltán lehet. Megállapodtunk a Hungarotonnal, hogy kiadja a CD-ket, s elkezdődtek a munkálatok.
A sorozat sajnos torzó maradt, de befejezetlenül is tükrözi azt az engedményt nem ismerő igényességet, amely Kocsis személetét jellemezte.
Változott-e a zenekar és a közönség kapcsolata a Kocsis-korszak két évtizede alatt?
Kocsis Zoltán színrelépésével kialakult egy új közönség, kialakultak új formák, elég, ha a Próbatermi vendégség című, ma is sikeres kamarazenei sorozatra utalok – és persze jártuk a vidéket és a külföldet is, ahol rendkívüli sikerek élményével gazdagodtunk. A New York-i Avery Fisher Hall közönsége állva tapsolt a zenekarnak, egy kritikus az év koncertjének nevezte a fellépésünket. Hasonló lelkesedés fogadta a tokiói Suntory Hallban A kékszakállú herceg várát Kocsis Zoltánnal – és büszkén mondhatom, az általam előadott Prológgal, mert bizony csőbe húztak, és nekem kellett a zene előtt elmondanom Balázs Béla veretes szövegét…
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Kovács Géza (forrás: Nemzeti Filharmonikusok)