Klasszikus

Új a Magyar Kamarazenekar

2012.11.21. 16:43
Ajánlom
A Bánfalvi Béla művészeti vezetésével működő együttes négyrészes sorozatot indít a Nádor teremben.

Az első estére november 21-én került sor, de aki lemaradt volna a koncertről, pótolhatja az élményeket december 12-én, jövő február 13-án és április 17-én. A decemberi est már a karácsonyra hangol majd és elsősorban a szívhez szól: kinek ne melegítené fel a lelkét Corelli Karácsonyi concertója, Vivaldi Telének Largója vagy Bach Airje? "Tesszük a dolgunk és bizakodva nézünk előre, mert csakis ezzel a mentalitással érdemes bármibe is belevágni" - mondta Bánfalvi Béla a Fidelio.hu-nak adott, korábbi interjújában. A mindössze tizenhat fős előadógárda tavaszi alakulása óta sok-sok koncerten játszott már és keményen dolgozik azóta is. Bérletük műsora innen tölthető le.

A névválasztásnál sok lehetőség közül a Tátrai Vilmos hegedűművész által egykor életre keltett Magyar Kamarazenekar nevet viszik tovább, de - ahogy az "új" előtag is jelzi - a koncepció megváltozik. Ahogy a művészeti vezető fogalmazta: "Egyszerű, érthető, ha külföldön turnézunk jól lefordítható és könnyen megjegyezhető nevet kerestünk. Nem is találhattunk volna ennél megfelelőbbet. A Magyar Kamarazenekar elnevezés ugyan már évtizedekkel ezelőtt foglalt volt, de nem gondoltuk, hogy ez kizáró ok lenne, az az együttes ugyanis hosszú idők óta nem működik. A Magyar Kamarazenekar elnevezés tehát inkább praktikus szempontokat szolgál, és ilyen értelemben nincs kapcsolat a művészeti vezetés és a névválasztás között. Illetve legfeljebb annyi, hogy kiemelt fontossággal kezeljük a fiatal magyar tehetségek felkarolását".

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.
Klasszikus

Best of barokk – 15 sor klasszikus

„Inkább érezhettük magunkat valamiféle gálaesten, ahol kiváló előadók újabb és újabb nagy, nehéz és zeneileg elképesztően gazdag számokat adnak elő, mintsem opera-előadáson.” 15 sor klasszikus.
Könyv

A magyar költészet napja: színpadra, múzeumokba és villamosra költöznek a versek

Szombaton, április 11-én ünnepeljük József Attila születésnapját és a magyar költészet napját: koncertekkel, tárlatvezetésekkel, könyvvásárral és felolvasásokkal várják az érdeklődőket számos budapesti helyszínen. Mutatjuk, merre érdemes elindulnia az irodalom szerelmeseinek.
Klasszikus

Elhunyt Czigány György

94 éves korában elhunyt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, író, újságíró, érdemes művész, a Magyar Rádió népszerű Ki nyer ma? című műsorának alapító műsorvezetője.
Vizuál

Nemes Jeles László új filmje meghívást kapott Cannes-ba

Nyilvánossá vált a 79. cannes-i filmfesztivál versenyprogramja, a világ legrangosabb szemléjén mutatkozhat be az Oscar-díjas magyar rendező első francia nyelvű filmje, a Moulin.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Obermann völgye – a romantika vívódásai Fejérvári Zoltán és a Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertjén

A zongora áll a Szegedi Szimfonikus Zenekar április 20-i, zeneakadémiai koncertje középpontjában: az első rész létfilozofikus darabjai után Fejérvári Zoltán Budapesten először játssza Brahms 1. zongoraversenyét.
Klasszikus kritika

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Klasszikus ajánló

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.
Klasszikus ajánló

Fiatal zenészeket és a közönséget is várják a Cziffra Fesztivál mesterkurzusai

A Cziffra Fesztivál immár hagyományosnak számító Mesterakadémiája április 24–26. között zajlik Kőbányán, a Kroó György Zeneiskolában. Az ének-, zongora- és hegedűkurzusokra április 10-ig lehet jelentkezni.
Klasszikus kritika

Best of barokk – 15 sor klasszikus

„Inkább érezhettük magunkat valamiféle gálaesten, ahol kiváló előadók újabb és újabb nagy, nehéz és zeneileg elképesztően gazdag számokat adnak elő, mintsem opera-előadáson.” 15 sor klasszikus.