Klasszikus

Új dimenzió

2009.04.30. 00:00
Ajánlom
Trónörökös vagy sem, Baráti Kristóf az elegancia és a könnyedség koronáját máris birtokolja, de a bölcsesség jogarát az idő fogja meghozni számára. Az idő, ami neki dolgozik.

Bach szólószonátáinak egy-egy tétele nem véletlenül tárgya minden hegedűvizsgának, felvételinek, próbajátéknak: páratlan technikai tudást és nagyfokú érzékenységet követel, aminek elsajátítása komoly mércéje az előadó szellemi és érzelmi felkészültségének. A sebtében írt kéziratot böngészve először nem tűnik bonyolultnak a feladat, de valójában komoly, olykor több hónapos erőfeszítés után áll össze valójában a darab egy-egy momentuma. Még az elismert előadók közül is csak nagyon kevesen vállalkoznak arra, hogy a hegedűjáték alfája és omegájaként tisztelt három szólószonátának és három partitának minden egyes tételét lemezre rögzítsék, és még kevesebben merészkednek el odáig, hogy egy este alatt pörgessék végig a zeneirodalom ezen nevezetes lapjait. A vállalkozás vakmerő, de nem lehetetlen, és mint azt Baráti Kristóf koncertjén hallhattuk, sokkal több ennél: felemelő élmény.

Bach eredetileg a három szonátát és a három partitát felváltott sorrendben helyezte el, a koncerten azonban egyfajta dramaturgiai felépítést követve először a három szólószonáta, majd szünet után az E-dúr, a h-moll és végül a d-moll partita hangzott el.

A szólószonáták közül a C-dúr teljesedett ki legjobban: hömpölygő Adagio, fölényes Fúga, hangszíngazdag és rendkívül szenzibilis Largo, valamint szem- és fülkápráztatóan gyors Allegro assai tételt hallhattunk. Az előszeretettel használt felső félvonón a g-moll Presto, az a-moll Allegro és a C-dúr Allegro assai fokozódó gyorsasággal szólalt meg, pedig a leggyorsabbnak a Presto tételnek kellett volna lennie. A C-dúr Allegro assaiban néhol a hangok már olyannyira összefolytak, hogy csak zongoraszerű harmóniameneteket érzékelhettünk. Az egész a Paganini Caprice-ok hangulatát idézte, ami nem is olyan távoli hasonlat tekintve, hogy nemrég jelent meg az ifjú hegedűművész Paganini-hegedűversenyeket tartalmazó korongja. (A koncert tempójára egyébként igencsak jellemző adat, hogy szünettel, vastapssal és a ráadásként játszott Ysaye II. szólószonátájának idevágó tételével együtt volt pont annyi, mint Itzhak Perlman kétlemezes Bach-felvételének tiszta műsorideje.)

Ha az a-moll fúgában nem csúszik be egy-két ügyetlen hang, nem gabalyodnak össze imitt-amott a balkéz ujjai, azt mondanám, Baráti Kristóf előtt nincsenek hegedűtechnikai akadályok. Szerencsére vannak, szerencsére van, mi fékezi, van, mi visszatartja attól, hogy tizenhatodai hátán üstökösként repüljön ki a Föld légköréből, és érjen talajt egy másik galaxisban.

És míg az estét záró d-moll Ciaccona nélkülözte a drámaiságot – és miért is lenne drámai, amikor egy táncszvitet zár? – addig a h-moll Sarabanda Double tétele annyira törékeny és áttetsző volt, hogy semmi kétség nem maradt afelől, hogy Baráti Kristófnak nem kell a szomszédba mennie egy kis filozofikus hangulatért, mélyebb gondolatiságért.

Az este átrajzolhatta Bach szólószonátáiról és partitáiról alkotott képet, kiemelhette azt a romantikus ködből, vagy a régizene világából. Mindenesetre nagyon kíváncsi lennék az ifjú hegedűsre, úgy tíz év múlva: milyen új mondanivalóval és milyen élettapasztalattal tölti meg Bach girbe-gurba, sárga papírra rótt kottafejeit?

(2009. április 28. 19:00 MTA Díszterem (Budapest) - Baráti Kristóf (hegedű); Bach: g-moll szólószonáta, No. 1 BWV 1001; a-moll szólószonáta, No. 2 BWV 1003; C-dúr szólószonáta, No. 3 BWV 1005; h-moll partita, No.1 BWV 1002; d-moll partita, No. 2 BWV 1004; g-moll partita, No. 3 BWV 1006; Trónörökösök a színen)

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

A balatonfüredi Anna-bál mítosza és a valóság

Szombaton 193. alkalommal rendezik meg a balatonfüredi Anna-bált, aminek névadó kisasszonyát lehet, hogy nem is Annának hívták.
Jazz/World

Egy életmű megünneplésének kihívásai

Az idén 85 éves Quincy Jones prominens társasággal ünnepelte a születésnapját a Papp László Budapest Sportarénában, az ő esetében azonban egy életműkoncert kivitelezése eleve problémás, a megvalósítás viszont a kényszerből leszállított elvárásokat is képes volt helyenként alulról súrolni.
Zenés színház

Csuha Lajos: „Még meg tudok mozdulni a színpadon”

Szíve a rockhoz, a musicalhez húzza, de magát és a közönséget is meg fogja lepni Csuha Lajos a Budavári Palotakoncereken augusztus elején. Rövid interjúnkban az előkészületekről kérdeztük, de az is kiderült, milyen új feladatok találták meg az Operettszínház záruló évadában a hetvenéves művészt.
Zenés színház

Fischl Mónika: „Vidám, színes kavalkád, sok humorral fűszerezve”

„A hazai operettjátszás koronázatlan királynője” – így mutatja be a Kult50 című kiadvány Fischl Mónikát – az emlékezetes Szilviát, Marica grófnőt, Glavári Hannát. Igazi primadonna alkat: hűvös, elérhetetlen és gyönyörűen énekel – a Palotakoncerteken is.
Vizuál

Így látják a madarak az osztrák fővárost - VIDEÓ

Négy sas segítségével készítettek 360 fokos videót Bécsről. A madarak a Duna-toronyból és egy hőlégballonból indulva filmezték a várost.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus érdekes

Kocsis Zoltán munka közben: Az Újvilág-szimfónia próbájáról került elő hangfelvétel

Az alábbi 2011-es filmfelvételen Kocsis Zoltán Dvořák Újvilág-szimfóniáját próbálja a Szegedi Szimfonikus Zenekarral. A közkedvelt szimfónia akusztikai próbáját nem csak a rajongóknak érdemes meghallgatni.
Klasszikus ajánló

Óbudai Nyár az Óbudai Társaskör kertjében

Az elmúlt évek hagyományait folytatva idén nyáron is várja közönségét az Óbudai Nyár keretében az Óbudai Társaskör kertje. Ezekre a kerti programokra még tud jegyet váltani:
Klasszikus videó

Videó: Kelemen Barnabásék totyogó kisbabája már az apját kíséri zongorán!

Ma este kezdődik a Fesztiválakadémia. "Elkezdődtek a próbák!" - írta Kokas Katalin, és közzétett egy videót, amelyen a férje a kislányukkal zenél.
Klasszikus magazin

Nem csak Ravel álmodta zenekarra az Egy kiállítás képeit

Sőt, még csak nem a századforduló zenéjének zenekari virtuóza volt az első, hanem egy orosz Rimszkij-Korszakov tanítvány.
Klasszikus videó

Ismerkedj meg a zongoristával, aki elefántoknak játszik klasszikusokat!

Vagy legalábbis az egyik biztosan. Ez derül ki abból a videóból, amelyet egy kalandos életű koncertzongorista osztott meg.