Klasszikus

Új évad előtt a Miskolci Szimfonikusok

2014.08.25. 14:18
Ajánlom
Népszerű művek szerepelnek elsődlegesen a Miskolci Szimfonikus Zenekar 2014/2015-ös évadában, mondta el Szászné Pónuzs Krisztina, a Miskolci Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A társulati ülésen köszöntőjében kifejtette, ebben az évadban mindenkinek fontos tudatosítania, hogy a zenekar sikere azon múlik, tudnak-e közösen dolgozni céljaik eléréséért. Emlékeztetett arra, hogy Miskolc közgyűlése október 1-jei hatállyal nevezte ki a zenekar ügyvezető igazgatói tisztére az elkövetkezendő öt évre. Hangsúlyozta, a zenekar vezetőjeként arra törekszik majd, hogy Miskolc egyik büszkesége továbbra is megörvendeztesse a zenekedvelőket. Gál Tamás művészeti vezetővel, karmesterrel és a kollégáival olyan évadtervet dolgoztak ki, amely hazai és nemzetközi viszonylatban is megállja a helyét - tette hozzá. Mint mondta, az idén különösen nehéz anyagi körülmények ellenére sikerült néhány igazi világsztárt is meghívni. Kiemelte Tamsin Waley-Cohen fiatal hegedűművészt, aki Vásáry Tamással lép majd színpadra és a meghívott művészek között említette Oliver von Dohnányit, Mika Eichenholzt, Perényi Miklóst, Medveczky Ádámot, Várjon Dénest, Kovács Jánost, valamint Várdai Istvánt.

"Azt gondolom, hogy a neves vendégművészek meghívásának nem csupán a közönség szempontjából van jelentősége, hanem ez a zenekar szakmai fejlődését is szolgálja" - tette hozzá. Szászné Pónuzs Krisztina arról is beszámolt, hogy a Gyöngy és a Népszerű bérlet árusítása már elkezdődött, és nemsokára bemutatják régi-új sorozatukat is, a Mester bérletet, amelynek koncertjei nem a Művészetek Házában, hanem a Zenepalota patinás épületében lesznek. Kitért arra, hogy további két új koncertsorozatot is indítanak azzal a céllal, hogy a gyermekek egész fiatalon, illetve már a magzati korban megtapasztalhassák a zene magával ragadó erejét.

Az egyik sorozatban kifejezetten a várandós anyákat, a másikban pedig a kisbabákat és családjukat hívják zenei kalandozásokra. Folytatják a nagy népszerűségnek örvendő, Játsszunk zenét a szimfonikusokkal! elnevezésű gyerekkoncerteket is, és ifjúsági koncertek is szerepelnek a műsoron a Filharmóniával együttműködésben - sorolta a részleteket az ügyvezető.  Mint mondta, ebben az évadban útjára indítanak egy új sorozatot, amelyben helyi oktatási intézmények tehetséges művészeti együtteseivel dolgoznak együtt. Ezeken a koncerteken találkozhatnak majd a Fazekas Gyermekkarral, a Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium kórusával, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium kórusaival, valamint a Miskolci Egressy Alapfokú Művészeti Iskola növendékeivel. Folytatják népszerű koncertsorozataikat is, mint az úgynevezett Aperitif, halottak napi-, karácsonyi-, újévi- és promenád koncertek, és számos vidéki helyszínen is koncerteznek majd, mint Debrecen, Eger, illetve Ózd. Az idén a budapesti Zeneakadémia felújított épületében is játszanak három alkalommal.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Három nagyszabású kiállítással ünnepel a 250 éves Albertina

Az Albertina-ról már sokat írtak, és mégis messze nem mondtak el még mindent. Mit nem ismerünk még a múzeum történetéből? Merre tart az Albertina? Ezek a kérdések vezetik végig a látogatókat az idei évfordulós programon.
Könyv

Szombathelyen újra életre kel az Ulysses

Június 12-13-án, illetve 16-án rendezik meg idén Szombathely kortárs művészeti fesztiválját, a Bloomsdayt, amely James Joyce munkássága előtt tiszteleg. Az eseményre gazdag zenei, képzőművészeti és irodalmi programkínálattal készülnek a szervezők.
Színház

Léner Péter: „Nem szigeten csinál az ember színházat, hanem konkrét helyen”

90. születésnapja alkalmából kérdezte a Hír13 a kerületi díszpolgárt, Léner Pétert. A Kossuth-díjas rendezőnek, színházigazgatónak pár napon belül megjelenik az ötödik kötete, amelyet Esztergályos Cecíliáról, Galambos Erzsiről, Halász Juditról írt.
Vizuál

Elhunyt Robert Duvall

95 éves korában elhunyt Robert Duvall Oscar-, valamint többszörös Emmy- és Golden Globe-díjas amerikai színész, filmrendező, forgatókönyvíró és producer.
Színház

Legendás zsidó misztériumjáték debütált a Gólem Színházban

Először jelent meg szellemidézés és ördögűzés a Gólem Színház színpadán: a teátrum február 14-én mutatta be legújabb produkcióját, a Dibuk – se itt, se ott című zsidó misztikus színjátékot.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Monumentális Beethoven-misét játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

A MÁV Szimfonikus Zenekar február 26-i hangversenye a Müpában igazán kivételes zenei élményt ígér, hiszen Beethoven monumentális remekműve, a Missa Solemnis csendül fel. A grandiózus előadás karmestere Kovács János.
Klasszikus ajánló

Pécsett is Kurtág Györgyöt ünneplik

A Pannon Filharmonikusok kamarakoncerttel, nagyzenekari hangversennyel, közös filmnézéssel, Fazekas Gergely zenetörténész előadásával, valamint vendégprodukciókkal köszönti a 100. születésnapját ünneplő magyar zeneszerzőt.
Klasszikus ajánló

Klasszikus zene gyerekeknek – ismét jön a Kalandra Fül Fesztivál

Március 7-én ismét a BMC-ben rendezik meg a Danubia Zenekar egész napos klasszikus zenei gyerekfesztiválját. A Kalandra Fül sok játékkal, zenei érdekességekkel és kreatív foglalkozásokkal vár kicsiket és nagyokat.
Klasszikus magazin

Minta és mérce – búcsú Somfai Lászlótól

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem részéről Dr. Péteri Lóránt muzikológus, a Zenetudományi Tanszék vezetője búcsúzott a közelmúltban kilencvenkét éves korában elhunyt zenetörténésztől.
Klasszikus ajánló

Más tollával ékeskedő zeneszerzőkkel indul az idei Pastorale-sorozat

A Szent István Filharmonikusok családi koncertsorozatában idén is kiváló szólisták, műfajokon és stílusokon átnyúló élmények, kultúrtörténeti érdekességek és persze csodás zenék várnak kicsiket és nagyokat a Pesti Vigadóban.