Klasszikus

Új hangszer-ritkaság a Liszt Múzeumban

2013.10.08. 13:48
Ajánlom
A Liszt Ferenc hagyatékából fennmaradt, nemrég felújított piano-orgue-ot koncerttel egybekötött előadás keretében mutatják be 2013. október 12-én.

Az 1864-ben a párizsi Alexandre pére & fils gyárában készült kombinált hangszer egy egybeépített fúvó légrendszerű harmónium és pianinó.  Liszt Berliozon keresztül került kapcsolatba Eduard Alexandre-ral, akitől két kombinált hangszert is vásárolt élete során. A 7 oktávos zongorát a Liszttel közeli kapcsolatban álló Erard cég készítette, akiknek a hangszereit Liszt első párizsi évei óta népszerűsítette. Liszt 1854-ben vásárolta meg az Alexandre gyár legnagyobb kombinált hangszerét, a róla elnevezett Piano-Lisztet, mely a weimari Altenburg zeneszalonjába került. A hárommanuálos, pedálos hangszer első két billentyűzete és pedálja a harmóniumot, a harmadik pedig egy Erard versenyzongorát szólaltatott meg. A hangszer ma a bécsi Gesellschaft der Musikfreunde gyűjteményében található. Liszt második kombinált hangszerét, a tíz évvel később készült kétmanuálos Piano-Orgue-ot először Rómában használta, majd 1872-ben Pestre küldte otthonába, végrendelete nyomán került a Zeneakadémia tulajdonába.

A hangszert 2012 és 2013 folyamán Szabó Balázs orgonaművész és hangszertörténész restaurálta, sor került a hangszer bútorzatának statikai megerősítésére és esztétikai helyreállítására, a harmónium teljes restaurálására, a kiépített és megsemmisült alkatrészek rekonstrukciójára, az eredeti hangzás és hangolás visszaállítására és a zongorarészből ugyancsak eltávolított Céleste pedál teljes rekonstrukciójára. Valódi, ritka különlegesség a harmónium rekonstruált Prolongement-szerkezete, mely lehetővé teszi bármely hang vagy akkord letartását játék közben, mely eszköz különösen fontos volt Liszt számára. A zongorarész átfogó restaurálása magában foglalta a szerkezeti statikai megerősítését, a hiányzó részek rekonstrukcióját, a hangzást befolyásoló elemek  és a hangszer bútorzatának restaurálását. A teljes restaurálás során különös hangsúlyt kapott a még eredeti Liszt korabeli alkatrészek megtartása.

A restaurált hangszer bemutatója 2013. október 12-én 18 órakor lesz a Régi Zeneakadémia Liszt Ferenc kamaratermében, a Liszt Ferenc Emlékmúzeum rendezésében. A bemutató során megismerhetünk a hangszer különleges felépítésével, restaurálásának legérdekesebb pillanataival, ezt követően pedig Szabó Balázs hangversenyen mutatja be a Piano-Orgue zenei lehetőségeit, Liszt és kortársai művein keresztül.

A bemutató koncert részletes műsora a Zeneakadémia - hamarosan megújuló - honlapján, ide kattintva tekinthető meg. A hangszerbemutató és a koncert ingyenesen látogatható, részvételi szándékát kérjük legkésőbb október 9-ig jelezze az info[kukac]lisztmuseum.hu címen

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Megértés és tolerancia a középpontban – évadot hirdetett a Fesztiválzenekar

Don Giovanni-minifesztivál, A kékszakállú herceg vára, Wagner, Mahler, Mozart, világhírű énekes szólisták és hegedűművészek sora várja a BFZ közönségét a 2025–26-os évadban.
Klasszikus

15 sor klasszikus: Tenor-Passió

A Fidelio 15 sor címmel futó rovatát azért indítottuk el, hogy szubjektív módon mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás Orosz Balázs énekművész diplomahangversenyéről szól. 15 sor klasszikus zene.
Színház

„Meghallja-e a színház a segélykiáltásokat?” – itt a színházi világnapi üzenet

„Működhet-e a színház a különbözőségek együttélésének műhelyeként vérző traumáink figyelembevétele nélkül?” – Theodórosz Terzopulosz görög rendező sorai a színházi világnap kapcsán.
Zenés színház

Operaversenyt hirdet a Magyar Állami Operaház

A Magyar Állami Operaház 2025-ben első alkalommal rendezi meg az Országos Operaversenyt, amely elsősorban a magyarországi és határon túli intézmények énekesnövendékeit célozza meg.
Színház

Kazári András: „Még nem találtunk föl a színháznál jobbat”

Kazári András már kamaszként közel került a színházhoz, rajong a szakmájáért a mai napig. Az Újszínház művészét legfrissebb bemutatójuk, A hóhér kötele kapcsán a szerep kihívásairól, egy mesekastélyszerű színházépületről és a TikTok-generációról kérdeztük.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Mendelssohn-variációk – először hallható zongoraest az Óbudai Zsinagógában

Villányi Dániel zongoraművész koncertjének műsora a romantika-késő romantika világát olyan zeneszerzők remekművein keresztül járja be, akiket Felix Mendelssohn szelleme mélyen érintett – személyesen vagy művészetén át.
Klasszikus hír

Schiff András nem lép fel többé az Egyesült Államokban

A világhírű zongoraművész, aki korábban már Magyarországgal és Oroszországgal kapcsolatban is hasonló döntést hozott, a New York Timesnak adott interjúban fejtette ki, milyen politikai tényezők vezettek az elhatározásához.
Klasszikus ajánló

Megértés és tolerancia a középpontban – évadot hirdetett a Fesztiválzenekar

Don Giovanni-minifesztivál, A kékszakállú herceg vára, Wagner, Mahler, Mozart, világhírű énekes szólisták és hegedűművészek sora várja a BFZ közönségét a 2025–26-os évadban.
Klasszikus ajánló

Tavaszi tobzódás a romantikában – Farkas Gábor lép fel a Budapesti Vonósokkal

A koncerten egy korai, de meglepően érett Mendelssohn-darab mellett Anton Arenszkij és Anton Webern romantikus ihletésű művei hangoznak el, április 4-én a Zeneakadémia Solti Termében.
Klasszikus beszámoló

15 sor klasszikus: Tenor-Passió

A Fidelio 15 sor címmel futó rovatát azért indítottuk el, hogy szubjektív módon mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás Orosz Balázs énekművész diplomahangversenyéről szól. 15 sor klasszikus zene.