Klasszikus

Új karnagy a Honvéd Férfikar élén

2010.03.08. 12:28
Ajánlom
Az 1949-ben alakult Honvéd Férfikart március 1-től új művészeti vezető és karnagy irányítja a Liszt-díjas Strausz Kálmán személyében.

A dirigens nagy kórusvezetői tapasztalatokkal rendelkezik, hiszen 1977-től a Budapesti Ifjúsági Kórus karnagya, majd 1984-től 1991-ig a Debreceni Kodály Kórus művészeti vezetőjeként tevékenykedett, 1992-2008 között pedig a Magyar Rádió Énekkarának volt a vezetője. Vendégdirigensként járt Németországban, Hollandiában, Svájcban, Olaszországban, Belgiumban, Izraelben, Japánban és az Egyesült Államokban. Dolgozott a Salzburgi Ünnepi játékokon is.

Művészeti vezetőként és karnagyként a nagy múltú kórus repertoárját illetően négy irányt képzel el: preklasszikus, romantikus, klasszikus és kortárs magyar, illetve külföldi szerzők műveit szeretné műsoron tartani. Emellett olyan ideális hangzást kíván teremteni, amely megfelel a mai európai hangzásideálnak. 

A világszerte egyedülálló Honvéd Férfikar Magyarország egyetlen hivatásos férfikara. Hangzásában a szláv kórusok hangterjedelme és hangzásvilága azzal a kivételes emocionális érzékenységgel és kifejezőerővel összegződik, amely a közép-európai kultúra legmélyebb sajátossága. A kórust művészi nyitottsága, tehetséggondozói képessége és szakmai színvonala Európa kiemelkedő kórusainak sorába emeli. A drámai erő, a hatalmas hangok, a sötét tónusú basszusok mellett a lágyság, rugalmasság és virtuozitás Kelet és Nyugat legjobb hagyományainak ötvözését jelentik. 

Strausz Kálmán kiemelt jelentőséget tulajdonít a 2011-es Liszt-évnek, amelyre az együttes már elkezdte a felkészülést. Március 18-án pedig a kórus önálló, négy koncertből álló bérletsorozatot indít a Stefánia Palotában, ahol a férfikari irodalom legszebb nemzetközi és magyar műveinek bemutatására vállalkoznak. Az első előadás válogatás nyújt a 20. századi magyar szerzők (pl. Kodály, Bartók, Bárdos, Gyöngyösi) műveiből, a koncertet Riederauer Richárd vezényli. Strausz Kálmán április 15-én, a második előadáson mutatkozik be a Honvéd Férfikar élén, amikor német romantikus művek szólalnak meg.

www.honvedart.hu

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Ez a kedvenc pályázatunk egy „zöld”, környezetbarát Notre Dame megépítésére

Futurisztikus üvegtorony, napenergia és városi farm a rászorulóknak – ilyen lehetne a Notre Dame egy, az újjáépítésre pályázó mérnöki iroda szerint.
Klasszikus

Ilyen volt: Baráti Kristóffal zenélt a Kodály Filharmonikusok a reptéren

A négy őselem, a tűz, a víz, a föld és a levegő szolgált mottóként a debreceni Kodály Filharmonikusok nagyszerű koncertjének műsorában. Kritika.
Könyv

Pakold meg magad könyvekkel a Líra raktárában pár száz forintért!

Mi már tudjuk az igazi könyvmolyok szombati programját. Raktárvásár lesz a Lírában.
Színház

Operagála köszönti az 50 éves Szentendrei Teátrumot

Öt saját bemutatót és számos előadást kínál új évadában a Szentendrei Teátrum, amely idén ünnepli ötvenéves fennállását. A születésnapi operagálát Szentendre főterén rendezik meg, az évad háziasszonya Gubik Petra.
Klasszikus

Még májusban lehet jelentkezni a Crescendo Nyári Akadémiára

Immár 16. alkalommal rendezik meg a nemzetközi komolyzenei mesterkurzust és fesztivált 2019. július 24. és augusztus 5. között Tokajban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus virtuózok

Öt éves lett a Virtuózok, így ünnepelnek

Jubileumi ünnepi hangversenyen lépnek fel a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató műsor elmúlt öt évének legtehetségesebb résztvevői december 30-án a Müpában.
Klasszikus interjú

Mikołaj Górecki: „Nem vagyok zeneszerző, csak egy fickó, aki komponál”

Egy ismert komponista gyermekének lenni nem mindig kiváltság, különösen ha a gyermek a szülői pályát kívánja követni. Mikołaj Górecki egyik művét a Liszt Ferenc Kamarazenekar előadásában hallhatja majd a közönség május 25-én. Ennek kapcsán tettünk fel néhány kérdést az Amerikában élő lengyel komponistának.
Klasszikus kritika

Ilyen volt: Baráti Kristóffal zenélt a Kodály Filharmonikusok a reptéren

A négy őselem, a tűz, a víz, a föld és a levegő szolgált mottóként a debreceni Kodály Filharmonikusok nagyszerű koncertjének műsorában. Kritika.
Klasszikus ajánló

Fassang László templomépítésért koncertezik

A Liszt Ferenc-díjas művész jótékonysági orgonaestjét május 19-én tartják a Deák téri evangélikus templomban. A befolyt összeggel a budakeszi evangélikus templom építését támogatják.
Klasszikus ajánló

Még májusban lehet jelentkezni a Crescendo Nyári Akadémiára

Immár 16. alkalommal rendezik meg a nemzetközi komolyzenei mesterkurzust és fesztivált 2019. július 24. és augusztus 5. között Tokajban.