Klasszikus

Új Kodály lemez

2007.12.04. 00:00
Ajánlom
Új Kodály lemezt adott ki a BMC Records. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Fischer Ádám vezényletével a Háry János szvitet, a Nyári estét és a Fölszállott a pávát játszotta fel ez év májusában.

Az átlagos hangversenylátogató úgy tartja számon Kodály Zoltánt, mint kórusművek komponistáját és a nevéhez kapcsolt, világszerte elismert zenepedagógiai koncepció megteremtőjét. Pedig oeuvre-je kamaraművekben, dalokban és zenekari alkotásokban is gazdag, ráadásul ez utóbbi apparátusra írott darabjai végigkísérik zeneszerzői pályáját.

Ritkán játszott zenekari darabjai közül talán az 1926-27-ben, feltehetően Bartók Béla javaslatára keletkezett Háry János szvit a legismertebb. Népszerűsége minden bizonnyal azzal magyarázható, hogy a forrásául szolgáló daljáték (1925-27) vígjátéki szüzséjének megfelelően könnyed hangot üt meg.

Kodály első érett, felnőttkori kompozíciója, az 1906 augusztusában és szeptemberében komponált Nyári este is zenekarra íródott. A kompozíció élettörténete mindazonáltal egyedülálló a zeneszerző pályáján. Diplomamunkának készült, és első alkalommal 1906. október 22-én mutatták be Budapesten, ezt követően azonban mindössze kétszer hangzott fel újból, s ezután Kodály íróasztalfiókjába rejtette, mint oly sok más, a zeneakadémiai időkben keletkezett darabját. 1928-ban azonban Arturo Toscanini, aki épp ekkor mutatta be a milanói Scalában Kodály oratorikus művét, a Psalmus hungaricust, felkérte a zeneszerzőt egy zenekari mű megírására. Kodály akkor nem vállalkozott arra, hogy új művet komponáljon, ám elővette és átdolgozta ifjúkori alkotását.

A lemezen felcsendülő harmadik kompozíció, az 1939-ben befejezett Fölszállott a páva – variációk egy magyar népdalra azonban már teljes pompájában mutatja be e koncepció lényegét. A téma, a híressé vált páva-dallam pentaton hangsorú, a magyar népzene legősibb rétegéhez tartozik. A Páva-variációk sorozata azonban nemcsak a népdallal tart rokonságot. Az ifjú Kodály számára a modern magyar művészet megteremtése terén példaképként szolgáló Ady Endre azonos című költeménye (Fölszállott a páva) is forrása lehetett a zenekari műnek.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Kortárs írók kedvenc EP-idézetei lepték el Óbudát

Köztéri plakátokkal, 40 hazai író, költő kedvenc EP-idézetével, korábban nem publikált fotókkal és felolvasással ünnepli a harmadik kerület Esterházy Péter születésnapját.
Vizuál

„Ahol csak tomboló ováció van, ott valami bűzlik” – Interjú a szobordöntésben érintett alkotóval, Szalay Péterrel

Egy műalkotás élete nem ér véget az alkotó műhelyében, a befogadók által válik egésszé, teljessé. A mű hatást vált ki, ami párbeszédet generál közönség és alkotás között, de meddig tart a szólásszabadság joga és mi védi a szabad művészi alkotás méltóságát?
Klasszikus

Domingo támogatásával jutott mesterzongorához Balázs-Piri Soma

A Virtuózok ifjú tehetsége évek óta gyűjtött egy mesterzongorára, végül Plácido Domingo támogatása révén teljesülhetett a zongorista dédelgetett álma.
Vizuál

Az újrakezdés filmjei

Egyre közelebb kerül az újranyitás gondolata, bár a bemutatókat még halogatják, de előbb-utóbb moziba is mehetünk. Addig is öt olyan klasszikus magyar filmet ajánlunk a Filmio kínálatából, amelyekben a hősök élete teljesen más irányt vesz.
Színház

Júniusban nyit a Margitszigeti Színház

Derűvel és optimistán várja a korlátozások feloldását a Margitszigeti Színház, amely szabadtéri és ültetett nézőterű játszóhelyként az egyik legbiztonságosabb közösségi helyszínnek számít. A színház vezetősége reméli, hogy a járványügyi intézkedések lehetővé teszik a mielőbbi nyitást, és a nézők – a mindenkori szabályok betartása mellett – júniustól újból élőben élvezhetik a színházi előadásokat.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Idén is tehetségek után kutat a Virtuózok

2021-ben is várja a fiatal előadóművészek jelentkezését a legnépszerűbb hazai komolyzenei tehetségkutató. A felhívás már elérhető a műsor oldalán.
Klasszikus zongora

Domingo támogatásával jutott mesterzongorához Balázs-Piri Soma

A Virtuózok ifjú tehetsége évek óta gyűjtött egy mesterzongorára, végül Plácido Domingo támogatása révén teljesülhetett a zongorista dédelgetett álma.
Klasszikus nekrológ

A legendák köztünk élnek – Búcsú Orczi Géza előadóművésztől

Az Artisjus-díjas ütő- és pengetős hangszeres művész április 9-én, 65 éves korában hunyt el. Orczi Géza hangszerkészítő mesterként és restaurátorként is tevékenykedett, halálával kifejezhetetlen űrt hagy maga után.
Klasszikus gyász

80 éves korában elhunyt Bartalus Ilona zenepedagógus, karvezető

Az Artisjus-díjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével kitüntetett zenepedagógust, karvezetőt, a Duna Televízió egykori főszerkesztőjét és zenei vezetőjét hosszan tartó betegség után, 81. életévében érte a halál.
Klasszikus Film

Film készült a Szózat regényes történetéről – Nézze meg online, itt!

A Szózat és a zene kapcsolatáról beszélget Juhász Anna irodalmár és Becze Szilvia, a Bartók Rádió szerkesztő-műsorvezetője a Budapesti Filharmóniai Társaság legújabb dokumentumfilmjében.