Tíz perccel az első hivatalos hangverseny kezdete előtt még kilométeres kocsisor várakozott a Luxemburgi Filharmónia épületéhez vezető úton. Felszíni parkolás a koncertteremnél egyáltalán nincs, a 750 férőhelyes mélygarázsba egyetlen sávon lehet lejutni. Az eredmény: stresszes autósok százai, kocsiból kiugráló nagyestélyis hölgyek és szmokingos urak. Ráadásul borítékolható volt, hogy a zenei élmény után is legalább félórát kell várni, amíg feljutunk a föld alól. A hangversenyterem elhelyezkedése meglehetősen szerencsétlen: közvetlenül a repülőtérre vezető gyorsforgalmi út mellett van, az Európai Unió jellegtelen hivatali épületei – szocreál típusú tízemeletesek – szomszédságában. Az épület viszont gondosan tervezett és hipermodern, noha koránt sincs kész: hátra van még rengeteg belsőépítészeti munka, valamint a háromszáz fős kamaraterem, a kísérleti programoknak (és társművészeti rendezvényeknek) otthont adó, százhúsz férőhelyes Discovery Room, illetve az orgona üzembe helyezése (igaz, utóbbi még a Művészetek Palotájában sem történt meg).
"Egy ilyen kis ország számára, mint az alig négyszézezer lakosú Luxemburg, hatalmas kulturális és turisztikai lehetőség ez a koncertterem, amelynek programjaira minden este várunk vendégeket a három szomszédos országból, Belgiumból, Franciaországból és Németországból is" – mondta kérdésünkre Matthias Naske, a Luxemburgi Filharmónia intendánsa. A negyvenkét éves osztrák kulturális menedzsert – aki korábban a Jeunesse Musicale nevű ifjúsági zenei szervezet főtitkára volt – nemzetközi pályázaton választották ki a szaktudás mellett diplomáciai érzéket is igénylő feladatra. A biztonság kedvéért egy tanácsadó testületet is mellé helyeztek, amelyben nagy európai koncerttermek (így a bécsi Musikvereinsaal és az amszterdami Concertgebouw) korábbi vagy jelenlegi igazgatói vesznek részt. A luxemburgi koncertterem – a budapesti Művészetek Palotájához hasonlóan – magántőkéből, de állami szerepvállalással, úgynevezett PPP konstrukcióban épült. A koncertteremnek összesen 26 alkalmazottja van, de sok alvállalkozóval dolgoznak.
Adatok és programok
A Luxemburgi Filharmónia építésze: Christian de Portzamparc
Akusztikus: Albert Yaying Xu/Xu Acoustique (Párizs)
Az épület teljes terjedelme:
192 883 köbméter
Befogadóképessége: nagyterem – 1500 fő, kamaraterem – 302 fő, Discovery Room – 120 fő
Orgonaépítő: Karl Schuke/Berliner Orgelbauwerkstatt GmbH
Következő programok
július 1. Luxemburgi Európai Szólisták
július 2. Mísia (portugál fado)
július 3. Elisabeth Leonskaja és a Luxemburgi Kamarazenekar
július 3. késő este: Tánc a jövő felé – DJ-k és VJ-k (video jockeyk) partija