Emese Gyermekláncfű című négytételes ciklusát a Magyar Állami Operaház Gyermekkórusa énekelte Gupcsó Gyöngyvér vezetésével, a Csudálkozás az életen című szerzeményt pedig a Török Ágnes vezényelte Debreceni Kodály Kórus nőikara adta elő. Maróti Emese ebben az évben diplomázott a Zeneakadémia zeneszerzés tanszakán Jeney Zoltán és Horváth Balázs osztályában, Nyitrai László, Fekete Gyula növendéke pedig másodéves lesz ugyanott. A kórusverseny zeneszerzői pályázatán díjat nyert két fiatal komponistával az ősbemutató másnapján beszélgetett Szuromi Fruzsina.

- Elégedettek vagytok a bemutatóval?

M. E.: Nagyon tetszett Gupcsó Gyöngyvér kreatív hozzáállása, látszott, hogy érti, érzi, mit szerettem volna a darabbal. Az ő magatartása a gyerekekre is kihatott, akik nagyon lelkesen vettek részt a munkában. A főpróbán nem sokat változtattam a darabon; egyedül a karaktereket kellett egy kicsit pontosítani, valamint néhány tempójelzést módosítani. A gyerekek mozdulatai és a hangszínjátékok, amivel a szöveget illusztrálják, Gupcsó Gyöngyvérrel közös ötleteink. Ezek a végleges kottaváltozatba is belekerültek, amely az Editio Musica Budapestnél nyomtatásban is meg fog megjelenni.

Ny. L.: A Debreceni Kodály Kórus Nőikara pont olyan áttetsző hangszínen adta elő a kórusművemet, mint ahogyan azt megálmodtam. Én egyébként kevésbé bírom a stresszt, úgyhogy már pénteken elutaztam Debrecenbe, hogy megnézzem, hol tart a munka. Emeséhez hasonlóan és is módosítottam egy-két tempójelzést, de azon kívül más javításra nem volt szükség: Török Ágnes alapvetően úgy állt a darabhoz, ahogyan elképzeltem.

- Hogyan választottátok ki a művek szövegét?

Ny. L.: A József Attila-év adta az apropót. Az ő szerelmes költészetét bonyolult lánykarra feldolgozni, hiszen a költő – például Ady Endrével szemben – egyértelműen a férfi szemszögéből közelít a témához. De a Csudálkozás az életen című korai vers kivételt képez.

M. E.: Én úgy kezdtem a keresgélést, hogy bementem egy gyerekkönyvtárba, kikölcsönöztem mindenfélét, és belevetettem magam a gyerekeknek írt mondókák, költemények olvasásába. A választásom a következő versekre esett: Weöres Sándor: Olvadás, Dénes György: Harangok, Dénes György: Vonat, Siklós József: Tréfási Pistási. Siklós József maga is gyerek: az Interneten találtam rá a versére egy írótábor honlapját böngészve. Nagyon megörültem neki, mert épp egy ilyen „halandzsabandzsás” szöveg hiányzott még a ciklusból.

Ny. L.: Amit végül írtál belőle, olyan, mint egy rap-szám.

M. E.: Hivatalosan szavalókórusnak hívják…

- Apropó rap: hogy álltok a könnyedebb műfajokhoz?

Ny. L.: Szívesen hallgatok musicaleket, latin zenét, de szeretem Sarah Brightmant, Charlie-t is, meg Céline Diont. Az viszont, ami a kereskedelmi rádiókból folyik, untat.

M. E.: Nemcsak hogy hallgatok, de írok is. Régebben volt egy funky zenekarom, de jazzt és latin zenét is írok. A bicskei zeneiskolában, ahol zongorát tanítok és korrepetitorkodom, ezeket a darabokat időről időre előadja a tanárokból alakult kicsi big band.

Ny. L.: Na most kicsi vagy big?

- Van példaképetek az úgynevezett komolyzenei szerzők között? Hogyan tudnátok definiálni a saját stílusotokat?

Ny. L.: Nincs példaképem, de természetesen rengeteg darab és szerző van, ami és aki tetszik. A saját stílusom leginkább a filmzenéhez hasonlít, egyfajta popba hajló posztimpresszionizmus a sajátja.

- Ez azt jelenti, hogy a műveid általában ábrázolnak valamit, képszerűek?

Ny. L.: Igen, ha hangszeres darabot írok, akkor is áll mögötte valamilyen elmesélnivaló történet.

M. E.: Amikor a pályázatra készültem, előttem is lebegett egy kép: a gyerekek arca. Hogy milyen érzés lesz nekik énekelniük, amit leírtam. Karvezetést is végeztem az ELTÉ-n, így azt is elképzeltem, milyen lehet betanítani a tételeket. Ezen kívül be kell vallanom, hogy mindegyikkel volt valamilyen készségfejlesztési célom is. Az első tétel szűk kánonja, a második politonalitása és -ritmikája, a harmadik nehéz szólamátadásai és a negyedik eltolt hangsúlyai mind-mind másfajta zenei feladat elé állítják a kis énekeseket.